Egyes történészek tudományos megközelítése szerint időszámításunk szerint 536 lehetett „a legrosszabb év az emberiség történetében". Ekkor ugyanis könyörtelen csapások sorozata sújtotta a Föld lakóit. A legújabb kutatásokból azonban úgy tűnik, hogy ez az év talán mégsem érdemli meg teljes mértékben a legrosszabb jelzőt; legalábbis az Egyesült Államok délnyugati részét elfoglaló, ősi pueblo indián közösségek szempontját is figyelembe véve. A rövid, globális jégkorszak sötétsége ugyanis egyfajta ragyogó lehetőséget jelenthetett kultúrájuk számára.

Időszámításunk szerint 536-ban, ebben a szó szerint sötét évben, egy óriási, izlandi vulkánkitörés borított hamufelhőt az egész északi félteke fölé. A napfény hiánya, és az alacsony hőmérséklet miatti rossz termés mindenütt hosszú éhínségekhez vezetett. A Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem (UCLA) és az egyesült államokbeli Colorado Állami Egyetem régészeiből és antropológusaiból álló csoport által végzett tanulmány azonban különös jeleket tárt fel. Ezek ugyanis arra utalnak, hogy az akkoriban az úgynevezett Four Corners régióban élő népesség nem csak a katasztrofális éghajlatváltozásból lábalt ki magabiztosan, de bizonyos tekintetben a korábbiaknál erősebben tért vissza.

A régészeti feljegyzések azt mutatják, hogy a kihívásokkal teli időszak ellenére az ősi, pueblo indiánok egy minden korábbinál gazdag, összetett kultúrát fejlesztettek ki, amely évszázadokon át virágzott.

De vajon hogyan birkózott meg ez a közösség a kemény és hirtelen éghajlatváltozással?

A pueblo indiánok a mai Új-Mexikó és Arizona államok őslakói, akik már a Kolumbusz előtti időkben falvakban (ún. pueblos) laktakForrás: Wikimedia Commons/Carptrash at English Wikipedia

Az Antiquity tudományos szaklapban publikált tanulmány során a kutatók a régió 230 ásatási helyéről gyűjtöttek össze több száz élelmiszert, majd elkészítették az azok szénizotópos kormeghatározását tartalmazó adatbázist. Ahogy rámutattak, a mezőgazdasági termékek kora, sűrűsége és lelőhelye egy „már ismert történetet" tükrözött:

egy nagy területen elterjedt, kisebb településekre szakadt lakosságról mesélt, amely a helyi adottságoknak megfelelő gazdálkodási technikákat alkalmaztak.

Többek között növényeket termesztettek, beleértve a kukoricát és a babot, de a földművelés mellett házi iparral is foglalkoztak.
Lényeges, hogy a 6. századra a népességnövekedés meredek emelkedése kezdte korlátozni a rendelkezésre álló termőföld mennyiségét – mutattak rá a kutatók a tanulmányban, amit a ScienceAlert online tudományos portál idéz. – Az egykor szétszórt rokoni csoportok ezért sokat költöztek és bonyolult társadalmi csoportokat alakítottak ki, kulturálisan egyre inkább keveredtek a szomszédos közösségekkel.

A kutatók szerint szoros kapcsolat alakult ki az éghajlatváltozás és e kulturális változások között. Ahogy arra a tanulmány rámutat, az időszámításunk szerint 536. évet követő nehézségek próbára tették ezeknek az új közösségeknek a keverékét.

Némelyik átszerveződött, mások elbuktak, ám végül olyan, egységes kulturális gyakorlatokat hoztak lére, amelyek lehetővé tették a közösségek számára, hogy megosszák egymással tapasztalataikat, hogy ezzel átvészelhessék a nehéz időket.