Amerikai agykutatók szerint az impotencia elleni Viagra tabletta hatásos kezelés lehet az Alzheimer-kórban szenvedők számára.

A BBC hírportálja által ismertetett tanulmány szerint a clevelandi kutatók a Viagra hatását vizsgálták az agyban. A sejtek tesztelése kimutatta, hogy a gyógyszer néhány olyan proteint vesz célba, amelyek közrejátszanak a demencia e formájának kialakulásában.

A kutatók egy mintegy hétmillió beteg hat évet átfogó adatait tartalmazó adatbázist is elemeztek, és kiderült, hogy azoknál a férfiaknál, akik Viagrát szedtek, alacsonyabb volt az Alzheimer-kór kialakulásának kockázata.

A Nature Aging című folyóirat friss számában megjelent tanulmányukban jelezték, hogy további kutatások szükségesek ebben a kérdésben. Szakértők szerint azért izgalmasak az ilyen kutatások, mert egy már létező gyógyszer másféle felhasználása gyorsabb, egyszerűbb és olcsóbb válasz lehet egy vadonatúj gyógyszer kifejlesztésénél.

A szildenafil hatóanyagot tartalmazó Viagrát eredetileg szívgyógyszernek tervezték, mivel az erek ellazításával vagy tágításával javítja a véráramlást. Később felfedezték, hogy a szervezetben máshol is hasonló hatást fejt ki, többek között a pénisz artériáiban, és ezért sikeresen kezeli a merevedési zavarokat. A szakértők szerint azonban más felhasználási módjai is lehetnek. A szildenafilt férfiaknál és nőknél is alkalmazzák már a pulmonális hipertóniára, vagyis a tüdő megromlott vérellátásának kezelésére.

A közelmúltban azt is vizsgálták, hogy a hatóanyag segíthet-e a vaszkuláris demenciában, a demencia második leggyakoribb formájában szenvedő pácienseken.

Az új tanulmány eredményei arra utalnak, hogy az Alzheimer-kórnál sikeres kezelési mód lehet.

Bár a betegség pontos oka nem ismert, de azt már felfedezték, hogy a páciensek agyában kóros fehérjelerakódások képződnek.

Forrás: AFP/Phanie/GARO

A clevelandi kutatócsoport megállapította, hogy a gyógyszer normálisnál nagyobb mennyiségű alkalmazása javította az agysejtek növekedését, és csökkentette a fehérjelerakódások képződését az emberi szövetekkel végzett laboratóriumi kísérletekben. Feixiong Cheng, a kutatás vezetője elmondta, hogy miután sikerült kapcsolatot találniuk a szildenafil használata és az Alzheimer-kockázat csökkenése között, a következő fázisban véletlenszerű klinikai teszteket végeznek az elmélet bizonyítására, és a szildenafil Alzheimer elleni klinikai alkalmazásának igazolására.

Az agykutatás szakértője, Tara Spires-Jones - aki az Edinburgh-i Egyetemen folytat kutatásokat - szintén hangsúlyozta, hogy további vizsgálatokkal kell bizonyítani a szer Alzheimer elleni hatékonyságát. Mint mondta: miközben a tanulmány adatai tudományos szempontból ígéretesek, ennek alapján azért még nem kezdene el szildenafilt szedni a betegség megelőzésére.