Leonyid Rogozov 1961-ben egyértelműen felismerte a vakbélgyulladás jeleit, hiszen a 27 éves szovjet sebész többször is látta már. De ezúttal akadt egy-két nagyobb probléma. Először is, hogy a diagnózist az Antarktiszon állította fel, miközben tombolt a tél és a férfi teljesen el volt zárva a külvilágtól. Másodszor pedig, hogy Rogozovon kívül nem akadt más orvos a helyszínen. Végül, de nem utolsó sorban – és a legnagyobb problémát jelentő tényezőként – a beteg maga Rogozov volt.

A hóviharok miatt szóba sem jöhetett a kórház

Leonyid Ivanovics Rogozov szovjet háziorvosként vett részt a hatodik szovjet antarktiszi expedíción, 1960 és 1961 között. Egyike volt annak a tizenkettő embernek, akiknek az volt a feladata, hogy szovjet bázist építsenek az Antarktiszon. A fiatal orvos emiatt szakította meg ígéretesnek tűnő kutatói karrierjét, ahol meg kellett volna védenie disszertációját a nyelőcső daganat új műtéti módszereiről.
Éppen időben végeztek, közvetlenül azelőtt, hogy beköszöntött volna rájuk a sarki tél, ami fagyos hőmérsékletet és hatalmas hóviharokat hozott. Úgy tűnt, hogy az expedícióval kapcsolatban minden rendben ment; egészen addig, amíg valami nagyon kétségbeejtő történt.

A Novolazarevskaya állomás 2006-banForrás: Wikimedia Commons/Соловьянова Ирина (ИринаС)

1961. április 29-e reggelén Rogozov általános gyengeséget, hányingert és mérsékelt lázat, majd később fájdalmat tapasztalt a hasa jobb alsó részén.

A lehetséges, konzervatív kezelések egyike sem segített. Április 30-án a lokalizált hashártyagyulladás jelei nyilvánvalóvá váltak, állapota estére jelentősen romlott. A szovjet sebész gyorsan rájött, hogy vakbélgyulladásban szenved, amely a vakbél gyulladása, és amely műtétet igényel. Orvosként azzal is tisztában volt, hogy operáció nélkül a vakbélgyulladás akár végzetes is lehet. Mirnij, a legközelebbi szovjet kutatóállomás több mint 1600 kilométerre volt Novolazarevszkaja városától. A bázisról sem lehetett menekülni. A hóviharok miatt szóba sem jöhetett a repülés, és a tél végéig egyetlen hajó sem járt ki-be az Antarktiszon.

A mostoha időjárás miatt nem volt lehetőség kórházba vinni az antarktiszi állomásrólForrás: Anadolu Agency/2019 Anadolu Agency/Ozge Elif Kizil

Rogozovnak nem volt más választása, mint megműteni saját magát.

Maga a vakbélgyulladás műtétje már akkor is egyszerű eljárásnak számított, és nem okozott volna problémát az orvosnak, ha a beteg valaki más lett volna.

Egyszerűen nem akarta feladni a küzdelmet

Bár Leonyid Rogozov megpróbált a kiélezett helyzetben optimista, talán egy kicsit fesztelen is maradni, a naplójában fennmaradt feljegyzések némi félelemről árulkodnak.

Az emberi féregnyúlvány elhelyezkedéseForrás: SCIENCE PHOTO LIBRARY

Úgy tűnik, hogy vakbélgyulladásom van. Én hallgatok róla, néha még mosolygok is. Miért kellene megijeszteni a barátaimat? Ki tudna segíteni? Egy sarkkutató egyetlen találkozása az orvostudománnyal valószínűleg egy fogorvosi székben volt." – írja Rogozov a naplójában, amit a ZME Science online tudományos portál idéz.

Orvosként megpróbálta meggyógyítani magát antibiotikummal, de az nem sokat segített. A következő napon felemelkedett a láza, és a fájdalmat is egyre nehezebben viselte, miközben gyakoribbá vált a hányás. A következő éjszaka saját bevallása szerint pokolinak bizonyult, amikor is megértette, hogy ebből a szorongató helyzetből csak egyetlen lehetséges kiút létezik: meg kell műtenie saját magát, és kivenni a vakbelét.

Leonyid Rogozov az antarktiszi állomásonForrás: Wikimedia Commons

Egész éjjel egyáltalán nem aludtam. Fáj, mint az ördög! Hóvihar sodort át a lelkemben, és jajveszékel, mint száz sakál. Még mindig nincsenek nyilvánvaló jelei, hogy a perforáció a küszöbön állna, de egy nyomasztó előérzet uralkodik el rajtam" – folytatta naplójában Rogozov.

Hozzáfűzte később: „. . . Ez az . . . Végig kell gondolnom az egyetlen lehetséges kiutat: megműteni magam. . . Szinte lehetetlen. . . de nem tudom egyszerűen összetenni a kezem és feladni harcot."

Bátran vágott bele a műtéti előkészületekbe

A dolgok a következő nap folyamán sem javultak. Rogozov végül már nem tudta titkolni egyre súlyosbodó állapotát az expedíció többi tagja előtt. A naplójában azonban tovább folytatta kálváriájának történetét.

Leonyid Rogozov saját magát műtötte megForrás: Rare Historical Photos

18.30. Soha életemben nem éreztem magam ilyen szörnyen. Az épület úgy remeg, mint egy kis játék a viharban. A srácok rájöttek. Folyamatosan jönnek, hogy megnyugtassanak. És ideges vagyok magamra, mert mindenkinek elrontottam a nyaralását. Holnap május elseje. És most mindenki rohangál, előkészíti az autoklávot. Sterilizálni kell az ágyneműt, mert műteni fogunk."

20.30. Egyre rosszabbul vagyok. Szóltam a srácoknak. Most elkezdenek mindent kivinni a szobából, amire nincs szükségünk."

A műtétet Rogozov szobájában, egy rögtönzött térben hajtották végre. Munkatársai mindent kivittek a helyiségből, és az orvos utasítása szerint fertőtlenítették azt. Két asztal, egy ágy és egy asztali lámpa maradt, a helyiséget pedig ultraibolya világítás árasztotta el, hogy a lehető legtöbb kórokozót elpusztítsa.

Leonyid Rogozov: a fiatal orvos tudta, hogy nincs más választásaForrás: Rare Historical Photos

Rogozov ezután elmagyarázta, mi és hogyan fog történni a műtét során, és úgymond delegálta a feladatokat:

az egyik kollégája adta a műszereket neki; egy másik fogta a tükröt és állította be megfelelően az asztali lámpát; megint egy másik tartalékban állt, hátha a két segítőn eluralkodik a hányinger.

Miután Rogozov tudta, hogy ha meg fogja műteni magát, akkor fel kell készülnie arra a helyzetre is, amikor majd elájul;ezért utasította a csapatát, hogy milyen gyógyszert fecskendezzen be neki, és mit használjon a mesterséges lélegeztetéshez. Az orvos felvette a kesztyűket, majd leült az ágyra, körülbelül 30 fokban dőlve. A műtét helyi idő szerint hajnali 2 órakor kezdődött.

Közel két órán át műtötte magát

Rogozov először érzéstelenítőt fecskendezett be magának, majd 15 perc múlva bemetszést ejtett. Nem volt tökéletes, miután nem látott tökéletesen a szórt fényben, a testhelyzete kényelmetlen volt, és a láz is kínozta.

Kesztyű nélkül dolgozott, így jobban érezte, hogy mit csinál.

Körülbelül 30 perccel a műtét után hányinger és szédülés kapta el, és több rövid szünetet kellett tartania. Erősen izzadt, ezért megkérte segítőit, hogy néhány percenként töröljék meg a homlokát. Végül sikerült elérni, majd eltávolítani a vakbelét, ami súlyosan begyulladt. Kiderült, hogy tényleg az operáció volt az egyetlen esélye a túlélésre. Eltávolítása után antibiotikumot alkalmazott és lezárta a sebet.

Leonyid Rogozov a fiatal Vladislav-val 1969-benForrás: Vladislav Rogozov

Az egész műtét 1 óra 45 percig, helyi idő szerint hajnali 4 óráig tartott, és az orvos későbbi visszaemlékezései alapján elviselhetetlen fájdalommal járt. Rogozov bevett néhány altatót, de előtte elmondta segítőinek, hogyan mossanak fel és fertőtlenítsék a műszereket, illetve a helyiséget. Ezután elaludt.

Amikor a férfi felébredt, a láza 38,1 Celsius fokra csökkent, és valamivel jobban érezte magát.

Négy napig folytatta az antibiotikumok szedését, és lassan felépült. A láza fokozatosan csökkent, és egy hét múlva kivette a varratokat is. Két héten belül teljesen felépült.

Leonyid Rogozov a műtét utánForrás: Vladislav Rogozov

A munka ezután a szokásos módon folytatódott az állomáson, és körülbelül egy év múlva Rogozov visszatért Leningrádba (a mai Szentpétervárra). Sikeresen védte meg disszertációját és az Első Leningrádi Egészségügyi Intézet Általános Sebészeti Osztályán kezdett dolgozni. Soha nem ment vissza az Antarktiszra.