Megfejtették a dohányzás abbahagyása és az elhízás közötti összefüggést

dohányzás
Azok akik leszoknak a cigarettáról, többnyire gyorsan elkezdenek hízni
Vágólapra másolva!
A dohányzás abbahagyása és az elhízás közötti összefüggést fejtették meg az izraeli Weizmann Tudományos Intézet (WIS) kutatói.
Vágólapra másolva!

Megvan a megoldás a leszokás utáni hízás okára

A Nature című tudományos lapban bemutatott tanulmányuk szerint a tudósok arra jutottak, hogy a dohányzás felfüggesztése utáni hízást a bélmikrobák által kibocsátott súlymoduláló vegyületek okozzák.
A most azonosított vegyületek alapján olyan kezeléseket lehet a jövőben kidolgozni, melyek segíthetnek abban, hogy a cigarettát letevők ne kezdjenek el hízni - közölte a WIS.

Azok akik leszoknak a cigarettáról, többnyire gyorsan elkezdenek hízni Forrás: https://www.hazipatika.com/napi_egeszseg/sziv_es_errendszeri_betegsegek_megelozese/cikkek/a_dohanyzas_igy_karositja_a_szervezetet/20180914135343

Sőt, olyan terápiákat is ki lehet alakítani,

melyek a nemdohányzókat is segíthetik a túlsúly legyőzésében.

A kutatók megfigyelték, hogy a rendszeresen cigarettafüst hatásának kitett egerek nem híztak még zsírban és cukorban magas diéta mellett sem. A dohányzáshoz kötődő vegyületek, mint például a nikotin, nyilvánvalóan behatoltak az egerek bélrendszerébe a véráramon keresztül, megváltoztatták a bél bakteriális összetételét és ezáltal a test metabolizmusát is.

Ezért maradtak vékonyak a kísérleti egerek

Ha a füstnek való kitettség megszűnt, az egerek gyorsan hízni kezdtek, ahogyan az gyakran történik a dohányzást felfüggesztő emberekkel is. Amikor az egerek szélesspektrumú antibiotikumokat kaptak, melyek kimerítették mikrobiomjukat,

sokkal kevesebbet híztak a dohánymegvonás után

és az étrendjüktől függetlenül hónapokig vékonyak maradtak.

Kísérleti egér Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Friso Gentsch

A több ezer potenciális bioaktív metabolit között a szakemberek két molekulát azonosítottak, melyek magyarázatot adhatnak a dohányzás abbahagyásának metabolikus következményeire.

(Forrás: MTI/Hszinhua)