D-dimer, INR- mit takarnak?

vérvétel
A mélyvénás trombózis bárkinél kialakulhat, ám vannak olyan tényezők, melyek kisebb-nagyobb mértékben megnövelik az esélyét. Ezek lehetnek életmódbeli és egészségügyi faktorok is. Ez előbbihez tartozik például a dohányzás, mozgásszegény életmód (ide sorolható még a hosszú utazás/gipszrögzítés miatti mozgásképtelenség is), kevés folyadék fogyasztása, helytelen étkezés és az ebből adódó túlsúly. Betegségek tekintetében a trombofliák, diabetes, pitvarfibrilláció, lupus, bizonyos jó-és rosszindulatú daganatok (és a rákellenes készítmények), súlyosabb visszértágulatok, bélgyulladás növelik a kockázatot.
Vágólapra másolva!
A trombózis kivizsgálása, a véralvadási rendszer működése és a véralvadásgátló kezelés eredményességének meghatározása kapcsán gyakran találkozni a D-dimer és az INR értékek fogalmával. Hogy pontosan mit is jelentenek, és miért fontos az ellenőrzésük, azt dr. Fehér Ágnestől, a Trombózis-és Hematológiai Központ belgyógyászától kérdeztük meg.
Vágólapra másolva!

A véralvadás igen fontos folyamat, hiszen megakadályozza, hogy sérülés esetén túl sok vért veszítsünk. Normális esetben a véralvadás-vérzékenység egyensúlyban van, a thrombus (vérrög) bonyolult biokémiai folyamatok révén kialakul (fibrinháló keletkezik), majd, ha elmúlt a veszély, a vérzés eláll, a szervezet feloldja (fibrinolízis). Fokozott véralvadás esetén a vérrögök indokolatlan esetben is keletkezhetnek, illetve a feloldásukba is hiba csúszhat. A vérrögök igen veszélyesek, hiszen a vénás rendszerben mélyvénás trombózist, illetve tüdőembóliát is okozhatnak!

D-dimer

A D-dimer egy olyan vizsgálat, melynek segítségével kiderülhet, jelen vannak-e vérrögök. Ez ugyanis a véralvadási folyamatkor keletkező fehérje, pontosabban a fibrin lebontási terméke. Vagyis ezt azt is jelentheti, amikor jelen van vérrög és azt lebontani szükséges, megemelkedik az értéke. Minden olyan esetben el kell végezni a D-dimer szint mérését, amikor felmerül a trombózis gyanúja- ekkor további vizsgálatokra van szükség (elsősorban vénás UH, de CT is indokolt lehet), hogy meg lehessen tudni, biztosan jelen van-e vérrög, és ha igen, akkor hol.

Fontos tudni, hogy a D-dimer értéke egyes nem trombózisos állapotokban is emelkedett lehet, így csakis erre hagyatkozni a diagnózis felállításánál nem szabad!

A mélyvénás trombózis bárkinél kialakulhat, ám vannak olyan tényezők, melyek kisebb-nagyobb mértékben megnövelik az esélyét. Ezek lehetnek életmódbeli és egészségügyi faktorok is. Ez előbbihez tartozik például a dohányzás, mozgásszegény életmód (ide sorolható még a hosszú utazás/gipszrögzítés miatti mozgásképtelenség is), kevés folyadék fogyasztása, helytelen étkezés és az ebből adódó túlsúly. Betegségek tekintetében a trombofliák, diabetes, pitvarfibrilláció, lupus, bizonyos jó-és rosszindulatú daganatok (és a rákellenes készítmények), súlyosabb visszértágulatok, bélgyulladás növelik a kockázatot. Forrás: https://www.tromboziskozpont.hu/hirek/verkepe-megmutatja-milyen-a-veralvadasa

INR

Az INR (International Normalised Ratio) az úgynevezett protrombin idő (PI) mérésére szolgáló egység. Elsősorban ezzel a K-vitamin függő véralvadásgátló terápia eredményességét követik segítségével nyomon. Az INR érték a véralvadási kaszkád egy jelentős részéről ad információt, ezért bizonyos esetekben a rutinvizsgálatok részét képezi (pl. műtétek/beavatkozások előtt, belgyógyászati kivizsgálás részeként). Fontos, hogy kívánt értéke más antikoaguláns (véralvadásgátló) terápia mellett, mint anélkül. Egészségeseknél 1 körüli a normál érték, amennyiben valaki véralvadásgátló kezelést kap, úgy legtöbbször 2-3 közti INR értéket szükséges elérni. Ha ennél kevesebb, úgy a terápia nem eredményes, nincs megfelelő trombózis-védelem. Amennyiben az INR több, mint az adott indikációnál meghatározott érték (trombózis esetén INR 2 és 3 között, műbillentyű esetén 2.5-3.5 között legyen), akkor fokozott vérzékenység áll fenn- mondja dr. Fehér Ágnes, a Trombózis-és Hematológiai Központ hematológusa.

Fontos, ha a beteg kumarin származékot (K-vitamin hatását gátló) használ a terápia során, úgy kötelező rendszeres INR ellenőrzésen részt vennie, és ha az érték nincs a megfelelő tartományban, úgy vagy dózismódosítás szükséges, vagy más készítményre való váltás jön szóba. Az új típusú véralvadásgátlók (NOAC) alkalmazása esetén erre a rendszeres ellenőrzésre nincs szükség.

(Forrás: Trombózis-és Hematológiai Központ
www.tromboziskozpont.hu)