Elképesztő, mi rejtőzött a 70 millió éves ősi tojásban

Vágólapra másolva!
Kivételesen jól megőrzött dinoszauruszembriót találtak egy nagyjából 70 millió éves tojásban. A kikeléshez közel álló kisdinó pont úgy helyezkedik el a tojásban, mint a mai madarak embriói.
Vágólapra másolva!

A 66-72 millió éves korú fosszilis dinoszauruszembrió, amelyet egy teljesen épen megőrződött tojás belsejében találtak, a dinoszauruszok és a mai madarak viselkedése közötti összefüggéseket segít feltárni – hangsúlyozzák az iScience online folyóiratban megjelent cikk szerzői.

A dél-kínai Kancsou késő-krétakori kőzetébe ágyazva talált „Jingljang bébi" – ahogy felfedezői elnevezték – egy fogatlan theropoda dinoszaurusz, más néven oviraptoszaurusz kikelés előtt álló kicsinye. A paleontológusok kevés ennyire jól megőrzött dinoszauruszembrióra bukkantak korábban. Ebből a fosszíliából tökéletesen kivehető az embrió tojásbéli elhelyezkedése, amely arra utal, hogy a dinoszauruszok ezen csoportja a kikelés előtt a mai madarakhoz hasonló testtartást vett fel a tojásban.

Jingljang bébi pozitúrája ugyanis egyedülálló az eddig ismert dinóembriók között, amennyiben a fejét a teste alá húzva, lábait a test két oldalán tartja, hátának görbülete pedig a tojás tompa végébe illeszkedik.

Ez az embrionális testtartás mindeddig ismeretlen volt a dinoszauroszok körében, nagyon is ismerős viszont a ma élő madaraktól.

A mai madaraknál ez a testhelyzet egy speciális embriómozgáshoz, a gyürkőzéshez (az angol terminológiában: tucking) kapcsolódik. A gyürkőzés a madárembriókban a központi idegrendszer irányítása alatt áll, és kulcsfontosságú a kikelés sikeréhez. Az újonnan feltárt dinótójás tanulmányozása során a Birminghami Egyetem és a Kínai Földtudományi Egyetem (Peking) kutatói arra a következtetésre jutottak, hogy ez a kikelés előtti viselkedés, amit mindeddig a madarakra nézve egyedinek gondoltunk, már a madarak hüllő-őseiben, a theropoda dinoszauruszokban is jelen lehetett.

Forrás: Xing et al./iScience

A különlegesen jól megőrzött, a fosszilizáció dacára ma is eredeti pozitúrájában fekvő embriópéldány a Jingljangi Kőzet Természettudományi Múzeum gyűjteményében található. A kinyújtott állapotban fejétől farkáig 27 cm hosszúra becsült lény egy megnyúlt alakú, 17 cm hosszú tojásban rejtőzik. „A dinoszauruszembriók a legritkább fosszilis leletek közé tartoznak, legtöbbször nem is teljesek, és meglévő csontjaik is eredeti pozíciójukból elmozdultak – fejtette ki Fion Waisum Ma, a cikk megosztott első szerzője és a Birminghami Egyetem doktorandusz kutatója. – Ezért töltött el bennünket rendkívüli izgalommal Jingljang bébi felfedezése, hiszen remek állapotban őrződött meg, és számos, a dinoszauruszok növekedésével és szaporodásával kapcsolatos kérdést segít megválaszolnunk. Érdekes a dinóembriót ebben a csirkeembrió-szerű pózban látni, ami feltehetőleg a kikelés előtti viselkedés hasonlóságára utal."

Mély, fogatlan arckoponyája Jingljang bébit az oviraptoszauruszok közé sorolja. A theropoda dinoszauruszoknak ez a mai madarakkal közeli rokonságban álló, tollakat viselő csoportja a kréta időszakban Ázsiát és Észak-Amerikát népesítette be. Különböző fajaik változatos csőrformái és testalakjai valószínűleg a legkülönbözőbb táplálkozási formákhoz, így a növényevéshez, a mindenevéshez és a ragadozáshoz való alkalmazkodást tükrözik.

A madaraknál jól ismert, hogy kikelés előtt jól meghatározott sorrendben vesznek fel különféle gyürkőző pozíciókat. Közvetlenül a kikelést megelőzően testüket meghajlítják és fejüket szárnyuk alá hajtják. Azok az embriók, amelyeknek nem sikerül ezeket a testtartásokat felvenni, nagyobb eséllyel pusztulnak el a kikelés kudarca következtében.

A tudósok Jingljang bébit összehasonlították más theropodák, valamint hosszú nyakú szauropoda dinoszauruszok és madarak embrióival, és arra jutottak, hogy a gyürkőző viselkedés minden valószínűség szerint nem madárspecifikus, hanem a theropoda dinoszauruszok körében már sok tízmillió, akár százmillió évvel ezelőtt is kifejlődhetett. Persze ennek a feltevésnek az ellenőrzéséhez felbecsülhetetlen segítséget nyújtana néhány további, hasonlóan jól megőrzött embriófosszília feltárása.

Forrás: Lida Xing

„Ezt a leletet mint feltételezett tojásfosszíliát a Jingljang Csoport igazgatója, Ljang Lju vásárolta 2000 körül – meséli Lita Hszing professzor, a Kínai Földtudományi Egyetem tanára és a cikk másik megosztott első szerzője. – A példányt akkor fedezték fel ténylegesen, amikor a 2010-es években a Jingljang Kőzet Természettudományi Múzeum építésekor a múzeum munkatársai átválogatták a raktári anyagot. A szakértők felismerték, hogy tojásfosszíliával van dolguk, óvatosan preparálták az ősmaradványt, és feltárták a belsejében rejtőző embriót. Így került a napvilágra Jingljang bébi."

– vallja Steve Brusatte, az Edinburgh-i Egyetem professzora és a kutatócsoport tagja. – Ez a születés előtt álló kis dinoszauruszpéldány szakasztott úgy fest, mint egy tojásában összegömbölyödő madárbébi, ami további bizonyítékát adja annak, hogy a mai madarak számos tulajdonsága már dinoszaurusz őseikben kifejlődött."