Szemléletformáló program indul az ártalomcsökkentésért a Füstmentes Világnap alkalmából

dohányzás
A dohányzásnak közismertek a kockázatai, és az egészségre gyakorolt káros hatásai
Vágólapra másolva!
Az ártalomcsökkentés szemléletének népszerűsítését, a betegségek megelőzését és visszaszorítását célzó program országos egészségügyi szűréssel is kiegészül, és a tervek szerint az ártalomcsökkentésben és megelőzésben már tevékeny további szakmai szervezetek bevonásával valósulhat meg. A társadalmi célt szolgáló programsorozat a Magyar Vöröskereszt, a MagyarÁrtalomcsökkentő Egyesület, az Élhető Hazánkért Társadalmi Mozgalom és a füstmentes.huegyüttműködésében indul.
Vágólapra másolva!

Kampány indul a civilizációs ártalmak visszaszorításáért

Az életmódváltás szükségességét kiemelten fontosnak tartja a Magyar Ártalomcsökkentő és
Környezeti Betegségekkel Foglalkozó Tudományos Egyesület, melynek missziója, hogy edukációval és programokkal hívja fel a figyelmet a társadalmunkat érő számtalan lehetséges ártalomra (például a levegőszennyezés, helytelen táplálkozás, függőségek), tudatosítja az emberekben ezek kockázatát, és megoldási módokat kínál ezek csökkentésére.

A dohányzásnak közismertek a kockázatai, és az egészségre gyakorolt káros hatásai Forrás: Dreamstime

Ennek jegyében indították útjára többek között 2021-ben a fustmentes.hu-val közösen Dobj le 100 kilót elnevezésű kampányukat, amely a közlekedési, vásárlási szokások átalakításától a komposztáláson át a dohányzás ártalmainak csökkentéséről történő tájékozódásig

olyan gyakorlati példákat mutat be,

amelyek tudatos döntésekkel, de életünk drasztikus átalakítása nélkül járulhatnak hozzá a károsanyag-kibocsátás és az ahhoz kapcsolódó egyéni és környezeti ártalmak kimutatható csökkentéséhez.

A levegőszennyezés is a súlyos civilizásciós ártalmak közé tartozik Forrás: MTI/Füzesi Ferenc

Ezt a szemléletet erősítené Magyarország legnagyobb humanitárius szervezete is azzal, hogy szakmai tudással és tapasztalattal segíti az egészségügyi és környezeti ártalomcsökkentés gondolatának népszerűsítését,

a civilizációs betegségek visszaszorítását, valamint az életmódváltás ösztönzését.

„Magyarország legnagyobb humanitárius szervezeteként alapvető feladataink közé tartozik az élet és egészség védelme, a betegségek megelőzése, szervezetünk alapelveinek terjesztése, a társadalmi szolidaritásra nevelés, az emberek ösztönzése a jobb életminőség elérésére.

Forrás: ddp images/AFP/Nigel Treblin

- Egészségprogramunkban a prevenció mellett az edukációra is kiemelt hangsúlyt fektetünk, és hiszünk benne, hogy az életmódunk megfelelő átalakításával igenis csökkenthetőek az ártalmak a mindennapokban. A Magyar Ártalomcsökkentő Egyesülettel, az Élhető Hazánkért Társadalmi Mozgalommal és a füstmentes.hu-val összefogva egy olyan országos szakmai program megalkotását tervezzük, mely jól kidolgozott szakmai protokollok mentén a lakosságot legnagyobb mértékben érintő betegségek szűrését és megelőzését célozza meg – mondta el Váradi Mariann a Magyar Vöröskereszt véradásszervezésért és egészségfejlesztésért felelős országos szakmai vezetője.

A dohányzáson kívül a mozgásszegény életmód is komoly rizikófaktor

„Magyarországon számos olyan civilizációs betegséggel küzdünk, melyek népegészségügyi szinten is komoly problémákat okoznak, miközben ezek túlnyomó része megelőzhető lenne, hiszen a külső
környezeti hatások mellett az egyéni döntések is komoly szerepet játszanak abban, hogy valaki beteg lesz, vagy adott esetben függővé válik egy ártalmas szenvedélytől.

A mozgásszegény életmód egyik következménye az elhízás Forrás: https://bhc.hu/betegsegek/zsirmaj/

Az Egyesületnél arra törekszünk, hogy megelőzzük ezeket a betegségeket, kiemelt figyelmet fordítva azokra a környezeti és civilizációs ártalmakra, amelyek hozzájárulnak kialakulásukhoz.

Az olyan mindennapi ártalmak, mint a mozgásszegény életmód, az elhízás, a dohányzás, vagy a cukorbetegség hazánkban is rengeteg embert érintenek,

pedig megfelelő tájékoztatással, szakmai programokkal és szűrésekkel ezek visszaszoríthatók lennének" – emelte ki Dr. Toldy-Schedel Emil, a Magyar Ártalomcsökkentő és Környezeti Betegségekkel Foglalkozó Tudományos Egyesület elnöke.

A diabétesz is népbetegségnek számít Forrás: https://www.cukorbetegkozpont.hu/covid

Az egészségügyi ártalmak sorában régóta kiemelt szerepet kap a dohányzás.

A világon jelenleg is több mint 1,3 milliárd ember dohányzik, hazánkban több mint 2 millió ember, így a dohányzás komoly társadalmi probléma napjainkban is.

Forrás: https://infostart.hu/tudomany/2022/06/11/dohanyzas-tiltas-helyett-artalomcsokkentes

Egyetértés van abban, hogy a dohányzás káros az egészségre, valamint az is egyre nyilvánvalóbb, hogy nem csak súlyos betegségeket okoz, hanem számos társadalmi és környezeti probléma okozója is. A dohányzás visszaszorítására tett intézkedések ezért rendkívül fontosak.

A megelőzésre és a leszoktatásra kell fektetni a legnagyobb hangsúlyt

„A terápiás folyamatban a megelőzés és a leszoktatás a két legfontosabb cél, ezek mellett fontos
megemlíteni a kockázati tényezők mérséklésének lehetőségét is, hiszen a zéró tolerancia helyett az
ártalomcsökkentés teljes spektrumára szükség van a dohányzás káros hatásai elleni küzdelemben.

Fontos a megelőzés, és a leszokás Forrás: MTI/Hetényi Zoltán

Akik nem szoknak le, azok is tehetnek egy lépést előre, hiszen az ártalomcsökkentés lehetőségeiről
történő tájékozódással nem csak maguknak, de a környezetüknek is segíthetnek. A kétmillió magyar
dohányos mellett a cigarettázás káros hatásai ugyanis a környezetüket is érintik.

A leszokásnál kétségtelenül nincs jobb alternatíva,

így aki le akar szokni, azt támogatni kell ebben, hiszen kizárólag így szüntethetők meg teljesen a dohányzás ártalmai.

Sokan így tekintenek az elektromos cigarettára, mint az dohányzás egészséges alternatívájára, pedig hosszú távon nem javasolt a használata Forrás: AFP Illusztráció

Fontosnak tartjuk a dohányzást folytatók számára is megteremteni annak a lehetőségét, hogy tájékozódni tudjanak a dohányzás ártalmainak csökkentéséről.

Természetesen a leszokással tehetünk a legtöbbet önmagunkért és a környezetünkért,

de minden megtett lépés sokat számíthat ezen az úton - hangsúlyozta Hajdu Márton, a füstmentes.hu szóvivője.

Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Berliner Verlag/Steinach

A tervezett program a pozitív társadalmi szemléletformálás mellett mindegyikük saját szakterületén tevékenyen hozzájárulhat az életmódváltáshoz szükséges folyamatok elindításához, hiszen az ártalmak csökkentésében és a változás elindításában minden lépés számít.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!