Nyolcvan éve, 1942. január 4-én Zsablyán kezdődött el a Magyar Királyi Honvédség délvidéki nagy partizánellenes „tisztogató akciója", amely - a hatvanas években készült magyar film (illetve az annak alapjául szolgáló regény) címe alapján - „hideg napok" néven vonult be a történelembe. A vérengzésbe torkollott razzia január 21–23-án Újvidéken járt a legtöbb halálos áldozattal.
Véres öldöklésbe fordult a partizánellenes akció
A második világháborúban Jugoszlávia német lerohanása után, 1941 áprilisában az egykor a királyi Magyarországhoz tartozó Délvidék ismét magyar fennhatóság alá került. A Magyar Királyi Honvédség egységei 1941. április 11-én lépték át a volt magyar-jugoszláv határt, hogy fennhatóságuk alá vonják Bácskát, a Muraközt és a Baranya-háromszöget, a katonai közigazgatást ősszel pedig polgári közigazgatás váltotta fel.
A visszacsatolt területeken egyre jobban felerősödött a szerb ellenállás. A Sajkásvidéken, Zsablya és Csúrog térségében a királypárti Draga Mihajlovics csetnikvezér parancsnoksága alatt álló csapatok
1941 végén többször is megtámadták a csendőr és honvéd járőröket.
A legsúlyosabb összecsapás 1942. január 4-én, egy Zsablyához közeli tanyán történt. A partizánokkal kialakult tűzharcban tíz honvéd és csendőr esett el.
A zsablyai incidens hatására a partizánok felkutatására és a partizáncsoportok felszámolására Szombathelyi Ferenc vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke általános razziát rendelt el, amelynek levezénylését Feketehalmy-Czeydner Ferenc altábornagyra, a területileg illetékes V. (szegedi) honvéd hadtest parancsnokára bízta.
Noha a hadműveleti területté nyilvánított térségben a Deák László ezredes és Zöldy Márton csendőr százados parancsnoksága alatt álló alakulatok néhány nap alatt felszámolták a partizáncsoportokat, ennek ellenére az akciót önhatalmúlag kiterjesztették a környező községek (Zsablya, Csúrog, Mozsor, Óbecse) szerb és zsidó polgári lakosságára, majd Újvidékre (Novi Sad) is, amelyet január 20-tól hermetikusan lezártak, és statáriumot léptettek életbe.
Másnap kora reggeltől a várost fegyveres járőrök kutatták át, és akiknek nem találták megfelelőnek a papírjait,
illetve azokat, akik nem tudták igazolni a honosságukat, rögtönítélő bíróság elé állították és kivégezték.
A vérengzés január 23-án érte el csúcspontját, amikor már minden formaság mellőzésével a nyílt utcán lőtték halomra az embereket. Sok összefogott civilt, öregeket, nőket és gyerekeket is, teherautókon a Duna-partra vittek, ahol a jeges vízbe lőtték őket.
Példás büntetést szabtak ki a főbűnösökre, de a nácik megszöktették őket
Amikor Szombathelyi Ferenc vezérezredes értesült a partizánellenes katonai akción túlterjeszkedő, a helyi civilek ellen elkövetett tömeggyilkosságokról, azonnali hatállyal elrendelte az akció befejezését. Feketehalmy-Czeydner altábornagy azonban
a vezérkari főnök tiltása ellenére január 23-án még parancsba adta Újvidék, úgymond, „megtisztítását".
Az újvidéki akcióban részt vett csendőr és katonai alakulatok legénységét először pálinkával leitatták, a részeg katonák pedig válogatás nélkül gyilkoltak.
Amikor híre ment a vérengzésnek, Feketehalmy-Czeydner és Grassy József altábornagy igyekeztek eltussolni azt,
és a valóságot meghamisító jelentést terjesztettek fel a vezérkari főnöknek a razziáról.
A túlélők és a helyiek beszámolói alapján 1942 áprilisában azonban Bajcsy-Zsilinszky Endre kisgazda országgyűlési képviselő, valamint a kormánypárt konzervatív szárnyának vezetője, Bethlen István gróf, volt miniszterelnök interpellációt nyújtott be a Parlamentben, a botrányos vérengzés kivizsgálását követelve a Honvéd Vezérkar főnökétől.
Szombathelyi Ferenc vezérezredes el is rendelte a vizsgálatot, a nyomozás pedig súlyosan terhelő bizonyítékokat tárt fel az érintett katonai vezetők által agyonhallgatott tömeggyilkosságokra. A razziák áldozatainak számáról többféle becslés ismert, valószínű, hogy pontosak azok az 1944-ben készült honvédségi statisztikák,
amelyek szerint 3340 embert, köztük 1238 nőt, gyermeket és öreget lőttek agyon,
akik közül 2550 szerb és 743 zsidó volt. A nyilvánosságra került vérengzés hatalmas felháborodást váltott ki, a vétkes katonai vezetők tényleges felelősségre vonására 1943 végén került sor.
Ekkor Szombathelyi Ferenc vezérezredes Horthy Miklós kormányzó utasítására elrendelte a bűnvádi eljárás lefolytatását, a vád alá helyezett katonai vezetők, Feketehalmy-Czeydner Ferenc, Grassy József tábornokok, Deák László ezredes, Zöldy Márton csendőr százados és mások ellen. A Honvéd Vezérkar főnökének különbírósága 1943. december 14-én kezdte el a vádlottak ügyének tárgyalását. A fő vádpont a hűtlenség volt, ami lehetővé tette a statáriális eljárás lefolytatását, és a vádlottak fellebbezési lehetőség nélküli elítélését.
Az elsőrendű vádlottat, Feketehalmy-Czeydner Ferenc altábornagyot tényszerűen azzal vádolták meg, hogy önkényesen eltért a vezérkari főnöktől kapott utasításoktól, hamis, a valóságot elhallgató jelentést adott az eseményekről, és Szombathelyi vezérezredes tiltó parancsa ellenére adott utasítást
a több mint nyolcszáz civil áldozattal járó január 23-i újvidéki vérengzésre.
A vezérkari főnöki különbíróság egy hónapig tartó tárgyalás után az 1944. január 15-én kihirdetett ítéletével kimondta a vádlottak bűnösségét a vád tárgyává tett bűncselekményekben, ami miatt példás büntetéssel sújtotta őket.
A különbíróság négy vádlottat – köztük Feketehalmy-Czeydner és Grassy tábornokot – halálra, a többi vádlottat pedig különböző tartamú szabadságvesztésre, valamint lefokozásra, illetve vagyonelkobzásra ítélte.
Az újvidéki vérengzés miatt indított büntetőeljárás a maga nemében példátlannak számít a második világháború történetében,
mert a háború alatt Magyarországon kívül sehol sem vonták felelősségre a fegyveres erők tagjait polgári személyek ellen elkövetett atrocitások miatt.
Az ítéleteket azonban nem lehetett végrehajtani, mert a halálos ítélettel sújtott vádlottakat az SS titkosszolgálata kimenekítette Németországba. Feketehalmy-Czeydner és Grassy az eredeti rendfokozatuknak megfelelő SS-rangot kaptak, és a Waffen-SS állományába kerültek. Magyarország 1944. március 19-én történt német megszállása után, a megszálló csapatokkal együtt tértek vissza az országba.
A németek nyomására kinevezett és a náci parancsokat szolgalelkűen végrehajtó kollaboráns Sztójay-kormány az összes elítélt bűnöst rehabilitálta. Feketehalmy-Czeydnert az 1944. október 16-i nyilas puccs után Szálasi vezérezredessé léptette elő.
Brutális volt Tito partizánjainak megtorló akciója
A második világháború után Magyarországon, majd Jugoszláviában is felelősségre vonták és elítélték a délvidéki gyilkosságok legfőbb felelőseit. A budapesti törvényszék népbírósági tanácsa Szombathelyi Ferenccel szemben nem látta bizonyítottnak azt, hogy tudomása volt a tömeggyilkosságokról, illetve hogy annak bármilyen módon a részese lett volna,
de így is tíz év szabadságvesztésre ítélte.
(A volt vezérkari főnök elleni népbírósági ítéletet a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága 1994-ben bűncselekmény hiányában hatályon kívül helyezte.)
A népbíróság az akkor hatályos jogszabályi rendelkezéssel, illetve jogszokással ellentétesen Szombathelyi Ferencet azonban kiadta a jugoszláv hatóságoknak. A Jugoszláviának kiadott volt vezérkari főnököt, Bajor Ferenc vezérőrnagyot, az újvidéki katonai közigazgatás parancsnokát, Feketehalmy-Czeydner Ferenc nyugállományú altábornagyot, Grassy József vezérőrnagyot, Deák László nyugállományú ezredest és Zöldy Márton csendőr századost 1946-ban részben Újvidéken, részben a Sajkásvidék településein nyilvánosan kivégezték, de hasonló sorsra jutott több alacsonyabb rangú magyar katona- és rendőrtiszt is.
Az 1942-es "hideg napok" után két és fél évvel később, amikor a Délvidékre ismét bevonultak Tito partizánjai, az 1944. október 17-től bevezetett és 1945. február 1-ig tartó katonai közigazgatás idején
a jugoszláv partizánalakulatok megtorló akcióiban becslések szerint legalább 20 ezer délvidéki magyar halt meg.
(Más adatok szerint a 40 ezret is meghaladta az áldozatok száma.) Csúrog, Zsablya és Mozsor összes magyar lakosát háborús bűnössé nyilvánították, és kivégezték vagy gyűjtőtáborba szállították.
A szerb megtorlásról 1990-ig nem lehetett beszélni, és részletesebb feltárása is csak a Milosevics-diktatúra bukását követően kezdődhetett meg. Az 1942-es razzia során elkövetett bűncselekmények hamar napfényre kerültek, sokat írtak róluk nemcsak Jugoszláviában, de Magyarországon is, Cseres Tibor Hideg napok című, 1964-ben kiadott regényét Kovács András rendezésében két évvel később pedig filmre is vitték.
Az 1944-45-ös vérengzések magyar áldozatainak először 2002-ben Csúrogon állítottak márvány sírkövet, amelyet néhány hónap múlva kidöntöttek és összetörtek. A szerb parlament 2006-ban fogadta el azt a törvényt, amelynek nyomán Csúrog, Zsablya és Mozsor ártatlanul kivégzett, elüldözött magyar lakói végleg megszabadultak a háborús bűnös bélyegétől,
a vajdasági magyarság "kollektív bűnösségét" pedig 2011 végén szüntette meg jogszabály.
A szerb-magyar történelmi megbékélés szellemében 2013. június 26-án Áder János magyar és Tomislav Nikolic szerb államfő együtt rótta le kegyeletét Csúrogon a magyar és a szerb áldozatok előtt. A "hideg napok" áldozatainak emlékműve Újvidéken, a Duna-parton áll, a Család nevet viselő szoborcsoportnál minden évben megemlékeznek az ártatlan áldozatokról.
(Forrás: MTVA Sajtóarchívum)