Körülbelül 200 évvel a híres salemi boszorkányperek előtt horrorisztikusan hangzó események borzolták a kedélyeket Európában. A furcsa és rejtélyes esetek miatt megtorlást követeltek, így férfiakat és néhány nőt citáltak vádlottként a bíróságok elé. A legtöbbjüket egy ma már egy igencsak bizarrnak tűnő váddal, vérfarkassá válásért ítéltek el, míg másokat gyermekek megcsonkításáért és emberevés miatt. A büntetések pedig épp olyan szörnyűek voltak, mint maguk az állítólagos bűncselekmények.
A pereket mélyen átszőtte a babona
Amikor 1589-ben Németországban megvádoltak egy állítólagos vérfarkast, a büntetését is igen szigorúan határozták meg: Peter Stumppot egy szekérkerékhez szíjazták, majd forró fogókkal letépték a bőrét, ezután levágták a fejét, végül máglyán megégették. Stumpp fejét később egy farkastetemhez erősítették, hogy figyelmeztetésül mutogassák másoknak, akik esetleg „kísértést éreztek az ördöggel való cimboráláshoz".
A 15., 16. és 17. században Európa egyes részein az ilyen és ehhez hasonló, úgynevezett vérfarkasperek tartották lázban a kor embereit Ezeket a pereket mélyen átszőtte a babona, valamint annak vágya, hogy bűnbakokat kreáljanak bizonyos rejtélyes és hátborzongató körülmények magyarázatára.
A vádlottak között számos koldust és remetét találhatunk, de olyanokat is, akik idegenként érkeztek egy adott településre.
A megvádolt emberek általában be is vallották, hogy vérfarkasok és szörnyű bűnöket követtek el, ám mindezt csak az után tették, hogy kíméletlenül megkínozták őket. A történészek szerint a perbe fogottak közül többen is téveszméktől szenvedtek, vagy nem voltak elég intelligensek ahhoz, hogy tisztában legyenek azzal, mit vallottak be.
Időnként előfordulhatott, hogy a vádlottak pedofilok vagy sorozatgyilkosok voltak, de a korabeli periratokból kitűnően olyan dolgokért is megvádolták őket, amik nyilvánvalóan babonák voltak csupán.Most, évszázadokkal később még nehezebb elválasztani az egykori néphitet a valódi bizonyítékoktól, vagy attól, amiről a korabeli emberek tényleg azt hitték, hogy valódi realitás.
Az az elképzelés, hogy bizonyos démonikus állatok megtámadhatják és felfalhatják az embereket, az egész középkorban szorongást, illetve rettegést okozott – írja Aleksander Pluskowski, a Readingi Egyetem középkori zoo-archeológusa „Werewolf Histories" című könyvében, amit a History.com online tudományos történelmi portál idéz.
Ezek voltak a korai vérfarkastanok a középkorban
A vérfarkas mitológiai eredetű szörnyeteg, amely számos történet főszereplője volt a múltban. A vérfarkasok néhány legenda szerint olyan emberek, akik bármikor képesek voltak magukat gonosz, hatalmas és vérszomjas farkasokká változtatni. Más babonás magyarázat szerint a vérfarkas a valódi ember és a farkas sátáni keveréke volt.
Egy azonban közös a legendákban, mely szerint mindannyian vérszomjas vadállatok, amelyek nem tudják kordában tartani az emberek és állatok megölése iránti vágyukat.
A vérfarkasokról szóló történetek eredete több évezredre nyúlik vissza. Az időszámításunk előtt 2100 körül keletkezett Gilgames-eposzban a hős például elveszíti vonzalmát a szerelme iránt, amikor megtudja, hogy a nő vérfarkassá változtatta az egyik korábbi szeretőjét.
Egy görög mitológiai történet szerint Lükaón árkádiai királyban kétségek ébredtek Zeusz mindenhatóságát illetően, ezért próbára tette a főistent.
Vacsorára hívta az Olümposz urát, ahol egy feláldozott fiú sült emberhúsát tálalta fel a vendégeinek. Zeusz azonban rájött a cselre, és hatalmát bizonyítva vérfarkassá változtatta Lükaónt. Valószínűleg az úgynevezett likantrópia kifejezés is innen ered, ami egyrészt magát a vérfarkassá válást jelenti, de a vérfarkassá válás téveszméjére is ezt a kifejezést alkalmazzák, amely több évszázada ismert kóros pszichiátriai állapot.
Egy zsák puskaport kötöttek az elítéltek nyakába
Ezek után nem csoda, hogy a vérfarkasok is bekerültek a középkori folklórba, ahol általában olyan jóindulatú karakterekként szerepeltek, akik akaratuk ellenére változtak vadállatokká, majd kétségbeesetten igyekeztek visszatérni az emberi alakba.
Az 1400-as években Európa egyes részein boszorkányperek söpörtek végig.
Ezekben gyakran felmerültek azok a vádak is, miszerint valódi emberek fenyegető vérfarkasokká váltak. A svájci Valais kanton tisztviselői például az egyik monstre büntetőeljárásban a boszorkányokat hibáztatták a terméskiesésért, a sántaságért, a vakságért, a terméketlenségért és az impotenciáért is.
Ebben a svájci kantonban feltűnően sok embert vádoltak meg a „farkasformák felvételéért" és a szarvasmarhák megcsonkításáért. Néhány történelmi forrás szerint több száz férfit és nőt ítéltek máglyahalálra 1428 elején Valais kantonban, akiknek gyakran egy zsák puskaport is a nyakukba akasztottak. A történészek úgy vélik, hogy a koholt vádak hátterében nemcsak a babonás hit, hanem - főleg a jómódú és birtokokkal rendelkező elítélteknél - a javaik elkobzása is fontos szerepet játszhatott.
Vérfarkasperek: a pápai inkvizítoroktól a világi bíróságokig
A "vérfarkasok" ellen indított hadjárat az Alpokból gyorsan átterjedt a burgundiai Franche-Comté régióra, ahol a sűrű, erdős területen a falusiak és az állatállomány könnyű prédája volt a valódi farkasoknak. A politikai és vallási megrázkódtatások ráadásul tovább fokozták a feszültséget itt, de Európa más részein is.
Rolf Schulte, a boszorkány- és vérfarkasvadászat német kutatója a „Man as Witch" című könyvében kifejti, hogy akkoriban a keresztény egyház sokat küzdött a regionális pogány eredetű hagyományok felszámolásáért.
1521-ben már a pápa által kinevezett inkvizítorok vezették az állítólagos vérfarkasokkal kapcsolatos pereket. Egy ügyben két pásztor, Pierre Burgot és Michel Verdun például bevallotta, hogy ennivalóért cserébe egyezséget kötöttek az ördöggel: találkoztak egy fekete ruhás férfival, aki olyan kenőcsöt adott nekik, amely vérfarkassá változtatta őket; ezután részt vettek az éjféli boszorkánygyűléseken, valamint gyerekekre vadásztak és megették őket. Mindkettőjüket elítélték és máglyán égették el egy harmadik társukkal együtt, aki a kínzások ellenére sem volt hajlandó beismerő vallomást tenni.
A későbbi vérfarkasperek gyakran hasonló részleteket tártak fel: fekete ruhás férfiak, varázskenőcs, övek vagy bőrök, amelyek a vádlottat farkassá változtatták, éjszakai boszorkány szertartások és vérszomjas tombolás.
Az eljárásokban kihallgatott "szemtanúk" hatalmas, ragyogó szemekkel, hosszú, hegyes fogakkal rendelkező és emberfeletti sebességgel futkosó vadállatokat "láttak".
Az egyházi kizárólagosságot vitatva a dole-i világi parlament hamarosan átvette a vérfarkasok elleni vádemelések irányítását. Egy ponton már arra buzdították a polgárokat, hogy ütőkkel, alabárdokkal, dárdákkal, szakállas puskákkal és bunkósbottal felfegyverkezve gyűljenek össze, hogy levadásszák a vérfarkasokat. A Shulte könyvében idézett parlamenti rendeletben azt is kiemelték, hogy ha megtalálják őket, el kell kapni, és meg kell ölni őket.
Az orvosok is „igazolták" a vérfarkasok kórságát
A kelet-franciaországi St. Claude városában a helyi magisztrátus által kiküldött járőr felkutatta és elfogta Gilles Garnier-t, aki szegénységben élt az erdőben. A férfit azzal vádolták meg, hogy 1573-ban gyerekeket csonkított meg Dole közelében. A könyörtelen kínzások után Garnier bevallotta, hogy megölt négy gyereket, és a testükkel táplálta a családját egy pénteki napon. Utóbbi a gyilkosság mellett kettős szentségtörésnek is számított, mert az egyház tiltotta a pénteki húsevést. A férfit máglyán égették meg, pedig komoly kétségek merültek fel azzal kapcsolatban, hogy egyáltalán eljuthatott-e az otthonától 60 kilométerre, ahol az eltűnt gyerekek éltek.
St. Claude nagybírája, Henri Boguet is meg volt győződve arról, hogy boszorkányok és vérfarkasok csoportjai terrorizálják a közösséget, ezért több letartóztatást és vádemelést rendelt el, de a vádakat gyakran felváltva használta. Értekezéseket írt a démonok különféle formáiról, köztük a vérfarkasokról, és egyedül csak 1598-ban tizenhét halálos ítéletet hirdetett ki. Bár jogi nézeteit össze kellett egyeztetnie az egyház hivatalos álláspontjával, miszerint
egyedül Isten képes átalakítani az embereket, és az ördög csak illúziókat kelthet, de megjegyezte, hogy látta a vérfarkasokat vicsorogni és négykézláb ágaskodni a tárgyalóteremben.
A bíróságok időnként orvosokat is maguk elé idéztek tanúskodásra. A jelenkor szakembereinek véleménye szerint a "vérfarkasoknak" kikiáltott emberek melankóliában szenvedhettek: olyan depressziós betegségben, amely mániával és téveszmékkel jár együtt. A középkorban úgy vélték, hogy a sátán okozhatta ezeket a betegségeket: ezt az érvelést pedig a perben tanúként kihallgatott orvosok sem cáfolták meg.
A modern orvosszakértők szerint a megvádolt "vérfarkasok" közül többen porfíriában szenvedhettek, ami fényérzékenységet, vöröses fogakat és pszichózist okoz. Az elítéltek emellett a hypertrichosis örökletes állapotában is szenvedhettek, ami a túlzott szőrnövekedésben nyilvánul meg. A likantrópiát pedig a hallucinogén gyógynövények, gombák vagy népi főzetek szándékos vagy akaratlan fogyasztása is előidézhette.