Meghalt 99 éves korában Mussolini titokban született lánya

Mussolini
Elena Curti, a Duce törvénytelen leánygyermeke apja portréjával
Vágólapra másolva!
Kilencvenkilenc éves korában elhunyt Elena Curti, Benito Mussolini olasz fasiszta diktátor utolsó élő, titokban született lánya.
Vágólapra másolva!

Őt is az apjával együtt tartóztatták le a partizánok

A nő hétfőn halt meg a Rómától északra lévő Acquapendentében álló házában. Kedden tartanak emlékére búcsúszertartást - közölte az olasz sajtó. Elena Curti 1922. október 19-én született Milánóban Angela Cucciati varrónő gyermekeként.

Elena Curti, a Duce törvénytelen leánygyermeke apja portréjával Forrás: Tomada de www.fanpage.it

Cucciato 1921-ben lett Mussolini szeretője, amikor közbenjárt nála férje, a fasiszta századparancsnok Bruno Curti szabadon bocsátása ügyében. A férfi verekedés miatt volt börtönben. Elena Curti csak 20 éves korában tudta meg, hogy Mussolini a vér szerinti apja.

Benito Mussolini, aki 1922 és 1943 között Olaszország teljhatalmú ura volt Forrás: Pinterest/Wolff


Apa és lánya első hivatalos találkozójára 1941. április 13-án került sor Rómában. Ezt követően mintegy harminc alkalommal találkoztak.

Elena olyannyira kötődött apjához, hogy Mussolini élete végén is a közelében volt:

amikor a diktátort 1945. április 27-én a Comói-tó partján lévő Dongóban a partizánok letartóztatták, Elena Curtis a menekülő tisztségviselőket kísérő egyik páncélozott autóban volt.

Mussolini Ott Skorzeny, és az őt kiszabadító német kommandósok társaságában Forrás: Bundesarchiv/Schneiders

Mussolinit szeretőjével, Clara Petaccival és más követőivel együtt másnap kivégezték, holttestüket közszemlére téve felakasztották Milánó egyik terén.

Legalább öt törvényen kívüli gyermeke volt Mussolininek

Elena Curtit is elfogták a partizánok és Comóba vitték, ahol öt hónapon át tartották fogságban. Anyja a bíróság előtt elmondta, hogy Elena Mussolini vér szerinti lánya, így kerülte el a pert.

Csak 1941-ben találkozott először az apjával Forrás: Tomada de www.fanpage.it

Miután több mint 40 éven át Spanyolországban élt, 2000-ben visszatért Olaszországba és Acquapendentében telepedett le. 2008-ban hunyt el férje, Enrico Miranda, a Luftwaffe egykori hadnagya, akit a Duce a pantelleriai harcokban pilótaként tanúsított hősies helytállásáért kitüntetett.

Mussolini (középen) Rundstedt vezértábornagy ( a kép bal oldalán) és Hitler társaságában Forrás: Bundesarchiv/O.Ang.

Mussolininek feleségével, Rachele Guidivel közösen öt gyermeke született.

Rajtuk kívül legalább négy törvényen kívüli gyereket tulajdonítanak neki,

köztük Elena Curtit. Curti 2003-ban Il chiodo a tre punte címmel könyvben publikálta Mussolinivel kapcsolatos emlékeit.

(Forrás: MTI/APA)