Kiderült, ki árulhatta el a náciknak, hol rejtőzik Anne Frank és családja

Anne Frank
Anne Frank naplóját 1947-ben adták ki először
Vágólapra másolva!
A nácik elől rejtőzködő Anne Frank és családjának amszterdami búvóhelyét egy zsidó származású jegyző árulhatta el a megszállóknak a második világháború idején - közölte a NOS holland közszolgálati médiatársaság internetes oldalán hétfőn egy igazságügyi szakértőkből álló csoport kutatásaira hivatkozva.
Vágólapra másolva!

A saját családját akarta meneteni

Emlékeztettek: a szakértők 2017-ben egy volt FBI-ügynök vezetésével kezdtek vizsgálatot annak kiderítésére,

hogy ki árulta el Anne Frank és családja búvóhelyét a Gestapónak 1944-ben.

A nemzetközi kutatócsoport munkájának eredményeit rögzítő kötet állítása szerint Arnold van den Bergh amszterdami jegyző továbbította a nácik elől rejtőzködő zsidó családok tartózkodási helyét a németeknek - jelentette a NOS.

Anne Frank a hírhedt bergen-belseni koncentrációs táborban vesztette életét Forrás: Wikimedia Commons

Van der Bergh, aki a németek által létrehozott Zsidó Tanács tagja volt, jegyzőként műalkotások náciknak történő kényszerértékesítésének ügyeiben járt el. Az igazságügyi szakértők szerint a jegyző azért adta át a rejtőzködő zsidó családok címeit a németeknek, hogy megvédje saját családját a deportálástól.

Sorba állított deportáltak a vagonok mellett a leghírhedtebb koncentrációs táborban, Auschwitzban. Anne Frank édesanyja is itt halt meg Forrás: MTI/Fényes Tamás

A Zsidó Tanács tagjaként haladékot kapott a deportálás alól, a határidő azonban 1944-ben lejárt. A kutatók úgy vélik, hogy ez volt az a pillanat, amikor Arnold van den Bergh úgy döntött, hogy átadja a címeket, köztük a Frank családét is. Végül sem őt, sem családját nem deportálták. Arnold van den Bergh 1950-ben halt meg.

A korábbi vizsgálatok figyelmen kívül hagyták a névtelen feljegyzést

A jegyzőt egy névtelen feljegyzés alapján vádolják a Frank család feladásával, amelyet Anne apja, Otto Frank kapott röviddel azután, hogy visszatért Amszterdamba a háború végén. A feljegyzés szerint a zsidók amszterdami búvóhelyét a zsidó tanács egy tagja, A. van den Bergh jelentette be, aki egy teljes címlistát továbbított a németeknek.

A hollandiai zsidókat az SS közreműködésével deportálták (a kép illusztráció) Forrás: WW2 IN COLOR/ TOBIAS KURTZ

A hírportálnak nyilatkozó Pieter van Twisk újságíró, a kutatócsoport egyik holland tagja közölte, hogy a Frank család rejtekhelyének elárulásával kapcsolatos korábbi vizsgálatok

figyelmen kívül hagyták ezt a feljegyzést.

Elismerte ugyanakkor, hogy az írást leszámítva nincs más meggyőző bizonyíték az állítás alátámasztására. Hozzátette továbbá, még számos kérdés maradt nyitva, egyebek mellett az, hogy ki készíthette a feljegyzést.

Anne Frank naplóját 1947-ben adták ki először Forrás: Foundation for Economic Education

A hírportál a kutatócsoport egy másik tagját, Vince Pankoke nyugalmazott FBI-nyomozót is idézte, aki szerint noha a régi ügyben kizárólag közvetett bizonyítékokra lehet hagyatkozni, a közzétett elmélet hitelességének legalább 85 százalékos a valószínűsége.

Anna Frank naplóját az UNESCO a világörökség részévé nyilvánította

Anne Frank családja Adolf Hitler hatalomra kerülése után menekült el Németországból Hollandiába. Miután 1940 májusában a németek Hollandiát is lerohanták és megszállták, Anne és családja bujkálni kényszerült, mindaddig, amíg fel nem fedezték őket 1944. augusztus 4-én.

A Frank család Hitler hatalomra jutása után menekült el Németországból Forrás: ADK

Annét és nővérét a bergen-belseni táborba szállították, mindketten ott haltak meg.

Édesanyját Auschwitzban gyilkolták meg. Édesapjuk, Otto Frank megmenekült, Amszterdamba hazatérve tudta meg, hogy családja meghalt a koncentrációs táborban.

Anne Frank és édesanyja síremléke az egykori haláltábor területén Forrás: Wikimedia Commons

Anne naplóját az egyik bújtatótól kapta meg, megjegyzéseket fűzött hozzá, majd 1947-ben kiadta. A naplót 2009-ben az UNESCO a világörökség részévé nyilvánította, a világ tíz legolvasottabb könyve közé tartozik.

(Forrás: MTI)