Egy kilométer átmérőjű aszteroida fog elhaladni a Föld mellett kedden – írja a Space.com csillagászati portál cikke.

A NASA Sugárhajtású Laboratóriumának számításai szerint a 7482 (1994 PC1) katalógusjelű kisbolygó január 18-án, helyi idő szerint 22 óra 51 perckor fogja megközelíteni a Földet. Becsapódástól (ami minden bizonnyal katasztrofális lenne) mindenesetre nem kell tartani: az égitest ötször távolabb lesz tőlünk, mint a Hold (a Hold Földtől mért átlagos távolsága 384 402 kilométer).

Az egy kilométer széles aszteroida elhaladásakor másodpercenként 20 kilométert tesz meg.

IllusztrációForrás: AFP

Az aszteroida vagy kisbolygó kozmikus mértékkel mérve kicsinek számító köves, jeges, vastartalmú égitest, amely a törpebolygónál kisebb. Feltehetően a protoplanetáris korongból származik, melyek nem álltak össze bolygóvá a csillagrendszer kialakulásakor. Néhányuk saját holddal is rendelkezik. A mi Naprendszerünkben nagy részük ellipszis alakú pályán kering a Nap körül.

Az aszteroidák feltehetően a protoplanetáris korongból származnakForrás: NASA-JPL/Caltech

A földközeli objektum ( Near Earth Object, NEO) olyan aszteroida, üstökös vagy meteoroid, amely 1,3 Csillagászati Egység, azaz 194,5 millió kilométer (1 CSE; Föld-Nap középtávolság, megközelítőleg 149,5 millió kilométer) távolságon belül metszi a földpályát, ezért elvileg fennáll az ütközés veszélye. A földközeli objektumok, vagy földsúroló aszteroidák közül különösen nagy publicitást kapott a 99942 Apophis kisbolygó, amely legközelebb 2029-ben, 2036-ban, illetve 2037-ben veszélyesen megközelítheti a Földet.

Bonyolult teleszkóphálózatok figyelik az aszteroidákatScience Photo Library via AFP/KTSDESIGN

A NASA korábban utasítást kapott arra, hogy 2020 végéig találják meg a 140 méternél szélesebb földközeli objektumok 90 százalékát. Habár ezt a célkitűzést továbbra sem sikerült teljesíteni, az űrügynökségnek több olyan teleszkóphálózat is rendelkezésére áll, ami képes kiszűrni a Földre potenciális veszélyt jelentő kisbolygókat.

Az aszteroidaeltérítő DART-űrhajó illusztrációjaForrás: NASA/Johns Hopkins

A NASA szerint habár közelgő becsapódástól nem kell tartani, már tesztelik a különféle bolygóvédelmi rendszereket. Az egyik legígéretesebbnek bizonyuló megoldás a DART (Double Asteroid Redirection Test) névre keresztelt küldetés, amely során egy űreszközt fognak ütköztetni egy aszteroidával, amitől annak pályája módosul.

A DART várhatóan idén szeptemberben éri el célpontját.