Titokzatos lila sziklákat találtak a Marson

marsjáró, Perseverance
Vágólapra másolva!
Lila sziklákat talált a Marson a NASA kutatórobotja, a Perseverance. A különös színű kövek gyakorlatilag mindenütt jelen vannak a Jezero-kráterben, és egyelőre a kutatók sem tudják, mi alkothat furcsa bevonatot rajtuk.
Vágólapra másolva!

Az előzetes analízis alapján a lila réteg viszonylag vékonynak tűnik; egyes köveket teljesen beborít, más sziklákon viszont csak foltokban lelhető fel. Hogy a réteget pontosan mi alkotja, az a részletesebb kémia vizsgálat után fog kiderülni - írja a National Geographic magazin cikke.

Nem a mostani az első alkalom, hogy a NASA egyik kutatóeszköze lila kőzeteket talál. Az amerikai űrügynökség előző rovere, a Curiosity is talált már különböző árnyalatú lila sziklákat a Mount Sharp lábánál még 2016-ban. A különös kövek olyan helyen voltak, ahol nagyobb mennyiségben van jelen hematit (vasoxid) ásvány és kevesebb por takarja a kőzeteket. A Perseverance által fellelt lila sziklák is viszonylag pormentes környezetben vannak.

A köveket most a rover Supercam nevű műszere vizsgálja, úgy, hogy egy lézer segítségével felaprítja őket, majd kémiailag elemzi a keletkező szemcséket.

A korai eredmények szerint a lila réteg puhább, és kémiailag elkülönül az alatta található kőzetrétegektől, valamint nagyobb arányban tartalmazhat hidrogént és magnéziumot.

A hidrogén és a vasoxid jelenléte arra utal, hogy a víz szerepet játszott a lila foltok kialakulásában. A kutatók eddig is sejtették, hogy a Jezero-kráter a régmúltban egy ősi tónak adott otthont, amiben akár kezdetleges életformák is megjelenhettek.

A mostani elemzés alapján úgy tűnik, hogy a vizsgált kőzetek vélhetően vulkáni eredetűek, amik idővel kapcsolatba léptek a vízzel.

Hogy ez miként történt, arra egyelőre nincsenek hipotézisek sem.

A Perseverance 2021 februárjában landolt a Marson, feladata a lehetséges ősi élet nyomainak megtalálása a vörös bolygón.