Idén lett 190 éves Jonathan, a világ legidősebb teknőse

óriásteknős
Idén már 190. születésnapját ünnepli Jonathan
Vágólapra másolva!
Egy 190 éves Jonathan nevű teknős a valaha ismert, legidősebb teknős, és idei születésnapjával tovább bővült a kort meghazudtoló elismeréseinek listája. A hím óriásteknős a becslések szerint 1832-ben született, ami azt jelenti, hogy 2022-ben már 190 éves lett vagy lesz a Guinness Rekordok Könyve szerint. Ez nagyjából azt jelenti, hogy Jonathan még azelőtt született, hogy Viktória királynő trónra került 1837-ben.
Vágólapra másolva!

Az idős Seychelle-szigeteki óriásteknős (Aldabrachelys gigantea hololissa) már régóta tartotta a legidősebb élő szárazföldi állat Guinness rekordját, most azonban hivatalosan is ő lett a „valaha feljegyzett, legidősebb teknős". Túlszárnyalta a korábbi rekorder Tu'i Malilá-t is, egy sugarasteknőst (Astrochelys radiata), amely legalább 188 évet élt, mielőtt 1965-ben elpusztult volna.

– mondta Joe Hollins, Jonathan állatorvosa a Guinness World Records-nak, amit a LiveScience online tudományos portál idéz.

Idén már 190. születésnapját ünnepli Jonathan Forrás: Getty Images

A londoni British Museum szerint Jonathan 1882-ben érkezett meg St. Helenára, amikor körülbelül ötven éves volt. Az állat már teljesen kifejlett állapotban látható egy 1882 és 1886 között készült fényképen, ami a szakemberek szerint azt sugallja, hogy legalább ötven éves volt, amikor készült, tehát ma már 190 évesnél idősebb lehet.
Szépkorú éveiben Jonathan már vak és nem érzi a szagokat sem, de még mindig St. Helena kormányzójának területén legel, ahol három másik óriásteknőssel, Daviddel, Emmával és Freddel él együtt. Hetente egyszer kézzel is etetik, hogy elegendő kalóriához jusson.

A Guinness-rekordok könyve szerint a kedvenc ételei közé tartozik a káposzta, az uborka és a sárgarépa.

Az evés mellett Jonathan „fő érdeklődési köre" az alvás és a párzás. Hollins elárulta, hogy „kora ellenére Jonathannak még mindig jó a libidója, és gyakran látják Emmával és néha Freddel is párosodni".

A tudósok azonban még nem értik tisztán, hogy mely folyamatok teszik lehetővé azt, hogy Jonathanhoz hasonló teknősök ilyen sokáig éljenek.

Azt azonban tanulmányok bizonyították, hogy az apoptózisnak nevezett folyamat során az óriásteknősök képesek elpusztítani a saját, bármely okból sérült sejtjeiket, ami segíthet megvédeni őket az életkor előrehaladtával bekövetkező sejtkárosodástól.

Jonathan maratoni hosszúságú élettartama viszont mindenképpen páratlannak számít a szárazföldön, ám a vízben találkozhatunk még nála is tovább élő állatokkal, például a grönlandi cápákkal (Somniosus microcephalus), amelyek becsült maximális élettartama legalább 272 év.