Ötéves csúcson a pompás királylepkék száma

pompás királylepke
Egy lepke ül egy levélen Kaliforniában
Vágólapra másolva!
A Kaliforniában áttelelő pompás királylepkék száma az elmúlt egy évben több mint 247 ezerre emelkedett, ám ez a szám még így is messze elmaradt az 1980-as években tapasztalt millióktól, közölték kedden az éves számlálás vezetői. És bár a szakemberek el vannak ragadtatva a fordulattól, mégis figyelmeztetnek, hogy ez sajnos nem a faj felépülését jelzi.
Vágólapra másolva!

Egy trend kezdete, vagy csak egy újabb csapás?

A pompás királylepkék év közben a Nagy-tavaktól északra, illetve délre: az Egyesült Államokban Minnesotától New York államig, Kanadában pedig Ontario államában élnek, ám Mexikóba vándorolnak télre. Számlálásukat képzett önkéntesek végzik több héten keresztül a hálaadás ünnepétől kezdve. A korábbi tanulmányok szerint az egykor milliókra rúgó populációjuk több mint 95 százaléka elveszett az elmúlt évtizedekben.

Egy pillangó repül egy fenyőfán összegyűlt lepkecsomó közelében Forrás: Nic Coury/AP

– mondta Emma Pelton, a Xerces gerinctelen állatok védelmi társaságának vezető veszélyeztetett fajok biológusa egy online sajtótájékoztatón, amit a The Guardian online tudományos portál idéz.

Pelton szerint a fordulat okai megfoghatatlanok: nemcsak a valaha látott legnagyobb egyéves növekedés volt tapasztalható az elmúlt időszakban, de az élőhelyek száma is rekordot döntött, hiszen a lepkék összesen 283 lelőhelyen voltak megtalálhatók.

A pozitív tényezők közé tartozhat a kedvező időjárás, illetve a selyemkóró megfelelő mennyisége, ahol a lepkék meg tudnak telepedni.

Szintén az egyedszám növekedést erősítheti a nyugati és keleti populáció közötti cserélődés, ám az lepkéknek összetett a vándorlási ciklusa.

Pelton szerint a számok ingadozni fognak mindaddig, amíg az évtized során bekövetkezett hatalmas csökkenések mögöttes okait nem kezelik, amelyek gyökere elsősorban az élőhelyek elvesztése.

Az éghajlati válság újabb és újabb problémákat vet fel

A számok reményteljes emelkedés ellenére a tudósok az elmozdulásokat egyfajta figyelmeztető jelnek tekintik.

– magyarázta David James, a Washingtoni Állami Egyetem rovarszakértője, aki évtizedeket töltött a faj tanulmányozásával, mielőtt a hivatalos összesítést végezték volna tavaly ősszel. – A hanyatlásuk ugyanis más szervezetekre is hatással lesz.

Egy lepke ül egy levélen Kaliforniában Forrás: Nic Coury/AP

Bár tavaly csupán 2000 egyed telelt át a hagyományos helyeken, ugyanakkor számos jelentés érkezett San Franciscóból és Los Angelesből arról, hogy a pompás királylepkék szaporodtak a hátsó udvarokban, parkokban és kertekben egész télen. Ám így még nehezebb volt megszámolni őket.

Az idei számlálás viszont azt mutatta, hogy az áttelelő helyek dél felé fordultak.

A legtöbb pillangót – több mint 95 ezret – Santa Barbara megyében találtak, köztük egy magánterületen lévő lelőhelyet, ahol 25 ezer lepke volt. Délebbre, Ventura megyében közel 19 500 lepke élt, Los Angeles megyében pedig több mint négyezer.

A szakemberek szerint azonban még ha a tavalyi lehangoló számokat a viselkedés változásai okozták is, ez még mindig annak a jele, hogy az éghajlati válság újabb és újabb problémákat vet fel.