Elpusztult a világ legidősebb hím gorillája

gorilla, Ozzie,
Vágólapra másolva!
Hatvanegy éves volt Ozzie, a világ legidősebb hím gorillája, aki utolsó példánya volt az 1988-ban Atlantába került első gorillanemzedéknek. Az idős állat napok óta étvágytalan és gyenge volt, tavaly átesett a koronavírus-fertőzésen is.
Vágólapra másolva!

A nyugati síkvidéki gorilla testére kedden bukkantak gondozói.

Halálának oka egyelőre ismeretlen,

de az állat néhány napja már étvágytalan és gyenge volt, arca felpuffadt - közölte a Georgia államban működő állatkert.

- hangsúlyozta az intézmény Twitter-üzenetében.

Ozzie volt az 1988-ban Atlantába került első gorillanemzedék utolsó, még élő tagja. Ozzie a világ harmadik legidősebb gorillája volt. A legöregebb gorilla, egy Fatou nevű nőstény tavaly áprilisban lett 64 éves a berlini állatkertben.

Legendának tartották

Ezek a főemlősök

vadon többnyire 40 évig élnek, állatkertben olykor 50 évig.

Az atlantai állatkertben néhány hete egy 59 éves hím gorillát kényszerültek elaltatni.

Az atlantai állatkertben tavaly több gorillának, köztük Ozzie-nak is pozitív lett a koronavírustesztje. A most elhunyt hím az akkori közlés szerint csak enyhe tüneteket mutatott. Ozzie 2009-ben történelmet írt azzal, hogy a világ első gorillájaként vérnyomásmérésen vett részt.

A nyugati síkvidéki gorillát kihalás fenyegeti az orvvadászat és életterének szűkülése miatt. Az atlantai állatkert adatai szerint 25 év alatt

60 százalékkal csökkent az állatok száma, sőt nyugat-afrikai elterjedési területének egyes részein 90 százalékkal.


Ozzie leszármazottai megtalálhatók szerte az Egyesült Államok és Kanada állatkertjeiben.