Az Ohalo II néven emlegetett, izraeli lelőhelyet tanulmányozó régészek egy korábban víz alá süllyedt, 23 500-22 500 éves halász-vadász-gyűjtögető táborhelyet vizsgáltak a Galileai-tenger partján. Eredményeik azt sugallják, hogy az ősi lakosok az utolsó jégkorszak végén is jól boldogultak, pedig az utolsó gleccsermaximum idején a jégtakarók extrém módon befolyásolták a Föld klímáját, szárazságot, elsivatagosodást és a tengerszint jelentős csökkenését okozva.

Ironikus módon az izraeli Ohalo II lelőhelyet akkor  fedezték fel, miután aszályos körülmények között több méterrel csökkent a Galileai-tenger vízszintje 1989-ben. Az ásatásokat a szakemberek 1989-1991 között, majd 1998-2001 között végezték. A 2000 méteres lelőhelyen hat ovális kefekunyhó maradványait, szabadtéri tűzhelyeket, egy felnőtt férfi sírját, valamint különféle berendezési tárgyakat és szemétdombokat találtak.A Jeruzsálemi Hebrew University (HU) Régészeti Intézetének csapata a PLOS ONE tudományos szaklapban publikálta új tanulmányát, amiben a kutatók az étrendet és az állati részek kiterjedt felhasználását vizsgálták, hogy meghatározzák ezen ősi lakosok jólétét és életmódját.

Az állati maradványok bőségének, változatosságának és felhasználásának alapos elemzése révén a csapat arra a következtetésre jutott, hogy az Ohalo II-ben élő emberek túlélték az utolsó jégkorszakot és közben fejlődni is tudtak,

míg a legtöbb korabeli kontinensen szinte éheztek az emberek a szélsőséges időjárási körülmények miatt.

Az Ohalo II lelőhely felvételeForrás: Iris Groman-Yaroslavski - CC BY 2.5

A helyszínen felfedezett 22 ezer állatcsont, köztük gazellák, szarvasok, mezei nyulak és rókák alapos elemzése, valamint az ott talált elszenesedett növényi maradványok, illetve kovakő eszközök és a robusztus táplálkozásra és életmódra utaló gabonaszemek alapos analíziséből a szakemberek arra a következtetésre jutottak, hogy az Ohalo II más képet mutat a megélhetésről, mint a legtöbb korabeli lelőhely.

A HeritageDaily online tudományos portálnak nyilatkozó kutatók úgy vélik, hogy a helyszínről származó leletek nem az élelmiszerek elérhetőségének csökkenését jelzik, hanem inkább az élelmiszerforrások gazdag sokféleségét. Hozzátették: ezzel azonban az Ohalo II egy csodálatos példája lehet a valódi, széles spektrumú gazdálkodásnak az utolsó jégkorszakban, a felső paleolitikum és a neolitikum közötti időszak legelején.