3 dolog a fogzáson túl, ami fokozott nyálképződést okozhat gyerekeknél

gyerek
Vágólapra másolva!
A fogzás idejének természetes velejárója, de bizonyos logopédiai vagy akár műtéti kezelést igénylő betegségek is okozhatják. Ezekről is beszélt dr. Holpert Valéria fül-orr-gégész, foniáter, a Fül-orr-gége Központ orvosa.
Vágólapra másolva!


Fogzás idején jelentkezik

A fokozott nyáltermelődés teljesen normálisnak tekinthető, ha csecsemőknél, kisgyermekeknél a fogzás idején jelentkezik. Ilyenkor a nyáltermelődés oly mértékű lehet, hogy a gyermek ruháját, felsőjét naponta többször is cserélni kell, célszerű ezért nyálkendőt a nyakába tenni napközben, amíg ez az időszak tart. Egyéb tennivalónk nincs, mint megvárni, amíg kinőnek a fogai sorban, akkor a fokozott nyálzás is megszűnik.

Szájnyálkahártya gyulladás tünete is lehet

Ha a gyermek lázas, fáj a torka és feltűnően étvágytalan, a szájában apró hólyagok, afták jelennek meg, akkor nagy valószínűséggel szájnyálkahártya gyulladása van. A fokozott nyálképződés mellett jellemző a nyaki nyirokcsomók duzzanata és kellemetlen szájszag. A betegséget vírus okozza, főként kisgyermekeknél fordul elő, akik mindent a szájukba vesznek, ezzel az érzékeny nyálkahártyát könnyen felsértik, ami megkönnyíti a kórokozók szervezetbe jutását. Mivel vírus okozza, ezért szájnyálkahártya gyulladás esetén legfontosabb, hogy a tüneteket csillapítsuk: láz- és fájdalomcsillapítóval, helyi érzéstelenítőt tartalmazó ecsetelővel, folyamatos itatással, pépesített ételekkel, hogy megelőzzük a kiszáradást.

Forrás: https://www.endokrinkozpont.hu/hirek/gyerekeknel-is-fennallhat-pajzsmirigyproblema

Gyenge száj- és arcizmok

A gyermekkori nyálcsorgás hátterében előfordulhat, hogy a száj- és az arcizmok gyengesége, fejletlensége áll. Ilyen esetben a kicsik nem tudják megfelelően kontrollálni a nyelést, ami egyébként csak látszólag egyszerű folyamat, valójában 25 különféle izom összehangolt működésére van hozzá szükség. Mivel ez a beszédben is okozhat késlekedést, ezért célszerű logopédus segítségét kérni az izmok erősítéséhez. Erre célirányos, játékos feladatokkal, például szívószál, buborékfújó vagy síp segítségével van lehetőség.

Szájlégzés: megnagyobbodott orrmandula is okozhatja

Az orrmandulák túltengése is okozhat fokozott nyáltermelődést kisgyermekeknél. Ilyenkor a gyermek nem kap az orrán rendesen levegőt, ezért éjjel nyitott szájjal alszik, horkolhat is, napközben pedig nyitott szájjal közlekedik, emiatt a nyál sokszor kicsorog a száján. Ha ezt tapasztaljuk, akkor mindenképp forduljunk orvoshoz, mivel a tartós szájlégzés az állkapocs- és a fogazat fejlődésének rendellenességét is okozhatja.

(Forrás: Fül-orr-gége Központ
www.fulorrgegekozpont.hu)