A Csendes-óceánba zuhan 2030 után a Nemzetközi Űrállomás

ISS
Az ISS, vagyis a Nemzetközi Űrállomás fotója
Vágólapra másolva!
A Csendes-óceánba zuhan 2030 után a Nemzetközi Űrállomás (ISS) a többi leselejtezett műhold és űrszemét mellé - közölte az amerikai űrkutatási hivatal (NASA).
Vágólapra másolva!

Óceáni űrtemetőben végzi a legendás űrállomás

Az ISS folytatja működését 2030-ig, mielőtt elindul vízi temetőjébe, a Csendes-óceán civilizációtól legtávolabb eső pontjára - idézte a The Guardian online kiadása a NASA közleményét.
Több mint 30 évvel 1998-as felbocsátása után az űrállomást 2031 januárjában letérítik pályájáról.

Az ISS, vagyis a Nemzetközi Űrállomás fotója Forrás: AFP/-

Ahogy a pályáját elhagyta, megkezdődik látványos zuhanása,

melynek végén vízbe csapódik a Nemo-pontnál, amely nagyjából 2700 kilométerre van a szárazföldtől, és kiszolgált űrállomások, régi szatellitek és más ember alkotta űrszemét temetőhelyeként ismert.

Már több mint húsz éve, hogy folyamatosan dolgoznak űrhajósok az ISS fedélzetén Forrás: Shutterstock

Az űrtemetőt környező, "a megközelíthetetlenség óceáni végpontja" vagy a "dél-csendes-óceáni lakatlan terület" néven is emlegetett régiót az emberi tevékenység teljes hiánya jellemzi. "A lehető legtávolabbi hely az emberi civilizációtól" - írta a NASA.

Több mint húsz éve tartózkodnak rajta folyamatosan űrhajósok

A hivatal a jövőben az űrkutatást úgy tervezi, hogy kereskedelmi űrhajókon vásárolnak teret és időt tudós űrhajósaiknak. A tudományos eredmények ünneplése mellett az ISS igazgatója, Robyn Gatens hangsúlyozta, hogy az űrállomás jelenleg "a Föld közeli pályán folyó kereskedelmi jövő megalapozásával foglalkozik".

Pillantás a Földre a Nemzetközi Űrállomásról Forrás: AFP/Nick Hague

A NASA becslése szerint az űrkutatás áthelyezésével az űrállomásokról kereskedelmi űrjárműveken bérelt helyekre egyedül a 2031-es évben 1,3 milliárd dollárt (405 milliárd forintot) takarítanának meg. Az összeget a NASA távoli űrbe irányuló projektjeire lehetne fordítani, ami távolabbi és gyorsabb kutatást tenne lehetővé az űrügynökség szerint.

A Canadarm-2 robotkar a Nemzetközi Űrállomáson Forrás: https://www.nasa.gov/audience/foreducators/robotics/imagegallery/r_canadarm2.jpg.html#.XJ47WJhKjIU

A nagyjából amerikaifutballpálya-méretű ISS 90 percenként kerüli meg a Földet.

2000 novembere óta folyamatosan tartózkodnak rajta űrhajósok.

Eredetileg 15 évre tervezték a működését, de a NASA egy jelentése szerint "erősen bíznak abban, hogy élettartama 2030 végéig" is meghosszabbítható.

Claudie Haigneré a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) Konsztantyin Mirovics Kozejev és Viktor Mihajlovics Afanaszjev orosz űrhajósok társaságában Forrás: NASA

1971 óta csaknem 300 darab űrhulladék, köztük legalább öt űrállomás zuhant a vízbe a Nemo-pont környékén, többségük amerikai vagy orosz eredetű volt - írta egy jogi szakfolyóirat, amely az űrhulladék-lerakó környezeti hatásait vizsgálta.

(Forrás: MTI)