Szemtanúk szerint egy markológép egyedülálló dinoszaurusznyomokat rongált meg súlyosan Utah-ban. A helyszín látogatói a múlt héten jelentették a Moabtól körülbelül harminc kilométerre északra található Mill Canyon Dinosaur Tracksite-ben történt károkat. A dinoszaurusznyomok között legalább 112 millió évesek is akadnak.

Többen fényképeket tettek közzé a pusztításról, és felháborodásukat fejezték ki a közösségi oldalakon. A The Salt Lake Tribune online portál tudósítása szerint a helyszínt üzemeltető US Bureau of Land Management (BLM) Moab helyszíni irodája végezte a Mill Canyon Dinosaur Tracksite sétány helyreállítását, hogy javítsák a látogatók biztonságát. A szemtanúk szerint azonban a kotró a régi sétány egyes szakaszait úgy bontotta meg, hogy azt a dinoszaurusz-nyomok mellé halmozta fel. Az építkezést azonnal leállították.

A dinoszaurusz nyomvonalat még 2009-ben fedezték fel, és a helyet 2013-ban nyitották meg a nagyközönség számára. A Science magazin szerint a Mill Canyon Utah legjelentősebb dinoszaurusz-nyomvonala, amely több mint 200 megkövesedett kréta kori dinoszaurusz lábnyomot tartalmaz, és amelyeket legalább tíz dinoszauruszfaj hagyott maga után, köztük óriási hosszúnyakú Sauropodák, két lábon járó Iguanodonok, páncélos Stegosaurusok és vad, húsevő Allosaurusok. A helyszínen a szakemberek ritka megkövesedett bizonyítékokat is találtak az állatok viselkedésével kapcsolatban, beleértve a hasukon csúszó ősi krokodilokat és az ősi tófenéken úszó dinoszauruszt.

A The Salt Lake Tribune szerint a helyszínen járt tudósok arra figyelmeztettek, hogy a dinoszaurusznyomok rendkívül törékenyek.

A nMill Canyon Dinosaur Tracksite megkövesedett dínónyomaiForrás: Mill Canyon Dinosaur Tracksite

A kezdetektől fogva ismert volt, hogy a tartó réteg kemény, de vékony és törékeny – mondta Lee Shenton, a Utah Friends of Paleontology Moab csoportjának elnöke, amit a LiveScience online tudományos portál idéz. – Kínából, Koreából, Argentínából, Spanyolországból, az Egyesült Királyságból és az Egyesült Államokból is vannak szakértőink, akik kivétel nélkül azt mondják: „Ne sétáljunk ezen az ösvényen többet, mint amennyire feltétlenül muszáj, mert eltörhet a súly alatt".

Hozzátette: lehet, hogy a törések nem látszanak, de a következő fagyos olvadáskor ezek a kinyílhatnak, és a nyomok megsemmisülhetnek.

A BLM nem végez több építkezést a Mill Canyon ösvényen addig, amíg a vizsgálat le nem zárul.