Ez a lila paradicsom lehet az új szuperélelmiszer

lila paradicsom, szuperélelmiszer
A lila paradicsom nagy mennyiségben tartalmaz antioxidánsokat
Vágólapra másolva!
Az új „szuperélelmiszer", a lila paradicsom hamarosan a saláta, a BLT szendvics vagy bármilyen más szokatlan étel új összetevője lehet, amely nem csak a szemet, hanem az ízlelőbimbókat is gyönyörködteti majd. Az új fajta a megnövelt antocianin tartalomtól kapja a különleges színét, amely az áfonyában is található és annak a feltűnő színéért felelős pigment.
Vágólapra másolva!

A „nagy lila paradicsom" ötlete a brit John Innes Centerben dolgozó Cathie Martin ötlete volt, ami egy olyan kutatásra épült, amely során a szakemberek azt találták, hogy a kísérletben résztvevő egerek

30 százalékkal tovább éltek az antocianinokban gazdag lila paradicsommal kiegészített étrend mellett.

Egy kis cég, a Norfolk Plant Sciences ennek nyomán tavaly kért engedélyt a géntechnológiával módosított zöldség forgalomba hozatalának jóváhagyására.

– írták a kutatók a Nature Biotechnology folyóiratban megjelent cikkükben. – Természetesen számos ételben megtalálhatók, ám a leggyakrabban fogyasztott gyümölcsök és zöldségek antocianinszintje nem elegendő az optimális előnyök biztosításához.

A lila paradicsom nagy mennyiségben tartalmaz antioxidánsokat Forrás: Eugenio Butelli/Andrew Davis

Ennek biztosítására döntöttek úgy a tudósok, hogy ők maguk „készítik el" az antioxidánsokban gazdag paradicsomot, aminek eredményeként a zöldség lilás színt kapott, és háromszorosára növelte antioxidáns kapacitását.

– mondta Nathan Pumplin, a Big Purple Tomato munkatársa az IFL Science online tudományos portálnak. – A lila paradicsomot két extra génnel is módosítottuk, amelyek úgymond beindítják a paradicsom természetes antocianinjainak termelését.

Hozzátette: az állatkísérletek során kapott eredményeket még jelenleg is tesztelik önkéntesek segítségével, ám a lila paradicsomban található, az „elődjéhez" képest tízszer annyi antocianin mennyisége valószínűleg további előnyökkel jár.

Az új paradicsom abban is különbözik korábbi társától, hogy lila „húsa" van.

Az új szuperélelmiszer további előnye, hogy környezetbarát és kétszer olyan hosszan eltartható, mint egy átlagos paradicsom. Ez utóbbi pedig potenciálisan hozzájárulhat az élelmiszer-pazarlás csökkentéséhez.