A bronzkori britek nem használtak európai súlyokat az arany méréséhez

aranytárgyak
A most végzett elemzés végül nem talált tömegszabályozásra utaló jeleket a több száz vizsgált aranytárgy kapcsán
Vágólapra másolva!
A bronzkori Nagy-Britanniában az emberek nem használták az Európában megszokott mérlegeket és súlyokat arra, hogy megmérjék és megszámlálják az aranyukat. Sőt, az új kutatások szerint leginkább úgy tűnik, hogy  semmiféle technikát nem alkalmaztak az aranytárgyak szabványosítására. Ezzel viszont kizárták annak lehetőségét, hogy fizetőeszközként szolgáltak volna a szigeten.
Vágólapra másolva!

A kutatások kimutatták, hogy Európa ókori lakosai szabványos súlyegységekkel együtt egyfajta mérlegeket használtak számos tárgy tömegének megállapítására, pont úgy, mint a modern üzletekben. Korábbi tanulmányok szerint a gyakorlat elterjedt az aranyra vonatkozóan a bronzkori Nagy-Britanniában is, ami felveti annak lehetőségét, hogy a nemesfémet pénzként használták ebben az időben.

Dr. Raphael Hermann, a göttingeni Georg-August-Universität kutatójának új elemzése azonban azt mutatja, hogy ez nem így volt.

– mondta Dr. Hermann a HeritageDaily online tudományos portálnak. – Ám felmerül a kérdés, hogy ezek aranytárgyak egészben, súly szerint lehettek-e szabályozva?

A most végzett elemzés végül nem talált tömegszabályozásra utaló jeleket a több száz vizsgált aranytárgy kapcsán Forrás: Antiquity

Ennek a lehetőségnek a feltárására a szakember az úgynevezett koszinusz-kvantogram elemzést (CQA) használt, hogy megvizsgálja több mint 800 bronzkori aranytárgy súlyát.

Az Antiquity tudományos folyóiratban közzé tett tanulmány szerint a CQA egy értékcsoportot vizsgál (például egy rakomány aranytárgyainak tömegértékeit), és közös többszöröseket (úgynevezett kvantumokat) azonosít. Ahogy a kutatók fogalmanznak,

„minél több elem osztozik egy kvantumon, annál nagyobb az esély arra, hogy ez egy tényleges mérési egységet tükröz".

Ám a most végzett elemzés végül nem talált tömegszabályozásra utaló jeleket a több száz vizsgált aranytárgy kapcsán.

– mutatott rá az új tanulmányban Dr. Hermann.

Amellett, hogy a tanulmány rávilágít a lehetséges különbségekre a La Manche csatorna mindkét oldalán, ennek a felfedezésnek kulcsfontosságú hatásai lehetnek Nagy-Britannia ősi gazdaságának vizsgálatát nézve. Az új kutatás ugyanis arra utalhat, hogy az aranyat nem pénzformaként használták.

A fémtárgyak tömeges szabályozása lehetővé teszi, hogy valutaként használják őket, mivel ezzel garantált súlyuk és így értékük is lesz.

A legújabb kutatások szerint a fémdarabok súlyát osztályozták a kontinentális Európában, ami arra utal, hogy pénzként használták őket. Ez azonban nem történt meg Nagy-Britanniában.