Minden eddiginél korábban diagnosztizálható az autizmus

autizmus
Vágólapra másolva!
A kutatások megerősítették, hogy az ausztrál kutatók által kifejlesztett autizmust kiszűrő eszköz a 12-24 hónapos gyermekek 83 százalékánál képes sikeresen kimutatni az idegi-fejlődési rendellenességet. Az óvodai ellenőrzéssel együtt az autizmus spektrumzavarral küzdő gyerekek 96 százalékát már 3,5 évesen azonosítani tudták.
Vágólapra másolva!

Az állapotok széles spektrumára utal

Az autizmus gyakorlatilag a születéstől fennálló állapot, de gyakran a diagnosztizálásig évek is eltelhetnek. A világon körülbelül az emberek 2 százaléka él autizmussal, bár egyes tanulmányok szerint ez az arány megközelíti a 4 százalékot. És bár a tudomány még mindig nem érti teljesen ezt az állapotot, most úgy tűnik, hogy egy szabványosított teszttel ki lehet kimutatni.

Az autizmus az állapotok széles spektrumára utal, amelyeket gyakran a szociális kommunikáció kihívásai és a korlátozott vagy ismétlődő viselkedések jellemeznek.

A szülők gyakran észlelik az autizmus jeleit gyermekeiknél, de az állapot gyorsabb azonosítása szakemberek szerint segíthet a korai támogatásban.

Az autizmus az agy olyan veleszületett, genetikai okokra visszavezethető, észlelési- és információfeldolgozási zavara, mely már gyermekkorban megnyilvánul Forrás: AFP/Sergei Supinsky

– mondta Josephine Barbaro docens, a La Trobe Egyetem Olga Tennison Autizmuskutató Központjának (OTARC) munkatársa a ZME Science online tudományos portálnak. – Ez azt jelenti, hogy a diagnózist átlagosan négy-öt éves korban tudják felállítani, amivel máris elszalasztották a korai támogatás lehetőségeit.

Hozzátette: ezért lehet olyan fontos a pontos diagnosztikai eszközhöz való hozzáférés, még ha az egyelőre nem is tökéletes. Egy új tanulmányban a kutatók egy ilyen módszer, az úgynevezettz SACS-R hatékonyságát értékelték.

Több helyen is kipróbálták az új eszközt

A diagnosztikai eszközt az elmúlt 15 évben fejlesztette ki Josephine Barbaro professzor, amely főként az autizmussal összefüggő viselkedési formák azonosítására irányul, ideértve a következők ritka vagy következetlen használatát:

  • gesztusok, például integetés és tárgyakra mutatás,
  • válasz a névhívásra,
  • szemkontaktus,
  • mások tevékenységének utánzása vagy másolása,
  • érdeklődésének megosztása másokkal,
  • színlelt játék.

A SACS-R-t módszert eddig Ausztrália egyes részein használták, és a világ tíz másik országában (köztük Lengyelországban, Japánban, Új-Zélandon, Kínában, Bangladesben és Szingapúrban) is részesültek az egészségügyi szakemberek ehhez kapcsolódó képzésben. Ám egészen mostanáig nem lehetett tudni, hogy a módszer milyen hatékonysággal működik.

Az autizmus, vagy ahogy a pontos diagnózis szól „gyermekkori autizmus" egy fejlődéspszichiátriai kórkép Forrás: AFP/Franck Fife

Az ausztrál Victoria államban minden gyermeknek rutin egészségügyi vizsgálaton kell részt vennie 12, 18 és 24 hónapos korában, ám 2019-től a SACS-R is szerepel ezekben az ellenőrzésekben.

A vizsgálatokon összesen 13 511 gyermek vett részt, és az adatok azt mutatják, hogy bár nem tökéletes, a módszer nagyon hatékony a csecsemők autizmusának kimutatásában:

24 hónapos korban az esetek 83 százalékában, 42 hónap esetén pedig 96 százalékban azonosították a spektrumzavart.

Szakemberek úgy vélik, ha ezt a rendkívül hatékony eszközt a képzett elsődleges egészségügyi szakemberwk kezébe adják, hogy azok a rutin egészségügyi vizsgálataik során használják az autizmus kiszűrésére, az óriási változást jelenthet a korai diagnózis szempontjából.