I. Vilmos, az egységes Német Birodalom első császára kétszázhuszonöt éve, 1797. március 22-én született. A porosz szokásoknak megfelelően, karrierjét a hadseregben kezdte: Vilmos már 17 esztendősen harcolt Napóleon ellen, de kivette a részét többek között a ligny-i, waterloo-i csatákból. A porosz hadsereg 1815-ös párizsi bevonulásakor pedig már a Vaskereszt érdemrenddel büszkélkedhetett.

Követte a porosz militarizmus hagyományait

Vilmos herceg a Hohenzollern dinasztiából származó Wilhelm Friedrich Ludwig von Preussen III. Frigyes Vilmos porosz király (1770–1840) második fiaként látta meg a napvilágot 1797. március 22-én, Berlinben. Édesanyja Lujza mecklenburg-strelitzi hercegnő (Luise von Mecklenburg-Strelitz) volt és kilenc gyermekük született, akik között Vilmos a második volt a sorban.
A porosz szokásokhoz híven karrierjét a hadseregben kezdte, kilencévesen már hadnagy volt, 17 éves korában a frontvonalban harcolt Napóleon ellen 1814-ben.

A Hohenzollern dinasztiából származó porosz király 1861-től 1888-ig, majd az újonnan alakult Német Császárság uralkodója 1871-től haláláigForrás: Wikimedia Commons

A február 26-án a Bar-sur-Aube melletti csatában tanúsított viselkedéséért kiérdemelte a vaskeresztet, majd március 31-én apjával együtt vonult be Párizsba. Vilmos herceg részt vett többek között a lignyi és a mindent eldöntő 1815-ös waterlooi csatában Gebhard Leberecht von Blücher vezetése alatt. Ezután a Vaskereszt érdemrenddel kitüntetve vonulhatott be Párizsba seregével.

Ezután diplomáciai küldetéseket teljesített és jártasságot szerzett a nagypolitikában.

Az elkövetkező évtizedekben rengeteg energiát fordított a hadsereg fejlesztésére, aminek meg is lett a gyümölcse: 1825-ben gárdahadtest parancsnoka lett, altábornagyi rangban.

A porosz militarizmus hagyományait követve (Mirabeau rosszmájú mondása szerint „más államoknak hadseregük van, a porosz hadseregnek viszont állama") ezután is nagy súlyt helyezett a hadsereg fejlesztésére. Az 1848-as berlini forradalom idején nem riadt vissza a fegyveres erőszaktól, a Rajna-vidék kormányzójaként 1849-ben aktív szerepet vállalt a badeni és pfalzi forradalmak leverésében - nem csoda, ha a nép a nem túl hízelgő „kartácsherceg" (Kartätschenprinz) gúnynevet ragasztotta rá.

Összeütközésbe került a parlamenttel

Fivére, a trónon 1840 óta ülő IV. Frigyes Vilmos trónra lépésével Vilmos lett Poroszország hercege és a porosz trón kijelölt örököse. Még ez évben a porosz szabadkőműves nagypáholyok együttes munkáján avatták szabadkőművessé. Gyermektelen bátyja 1858-ban azonban agyvérzést kapott, így többé nem volt képes eleget tenni uralkodói kötelezettségeinek. 1861-ben bekövetkezett halála után – mivel utód nélkül hunyt el – Vilmos a politikában is előtérbe került és királlyá koronázták.Uralkodóként rögvest összeütközésbe került a liberális parlamenttel, amely ellenezte Vilmos törekvéseit a hadsereg létszámának növelésére és fegyverzetének erősítésére. Az erősen konzervatív politikus hírében álló Vilmos ekkor Otto von Bismarckot nevezte ki a kormány élére, és a „vaskancellár" legyűrte a parlamentet, de később néha még az uralkodót is, akit nem egyszer lemondásával fenyegetőzve tartott sakkban.

Vilmost császárrá kiáltják ki Versailles-ban, középen fehér uniformisban Otto von Bismarck a Német Császárság első kancellárjaForrás: Wikimedia Commons/Museen Nord / Bismarck Museum

A király és a kancellár legnagyobb feladatának a német egység megteremtését tekintette, amelyről az 1848-as forradalmak kudarca után nyilvánvaló lett, hogy csak fegyverrel lehet létrehozni.

Ezt porosz hegemóniával, Ausztria kizárásával képzelték el, a cél érdekében fejlesztették és modernizálták Poroszország haderejét és gazdaságát. A katonaállamban bevezették az általános hadkötelezettséget, I. Vilmos uralkodása idején évente csaknem tízezer kilométernyi vasúthálózat épült, az Európa legnagyobb ipari körzetévé alakult Ruhr-vidék vonzotta a munkaerőt. Az 1890-es évekre átalakult a népesség szerkezete, paraszti, polgári, nagybirtokos, kispolgári és iparimunkás-körzetek jöttek létre.

Örökletes császárnak kiáltották ki

A német egység megteremtésének első lépéseként Poroszország 1864-ben még Bécsre támaszkodva hódította el Dániától Schleswiget és Holsteint. Két év múlva egy újabb háborúval „kiiktatta" a vetélytárs Osztrák Császárságot, amelyet veresége után nem alázott meg, de feloszlatta az Ausztria által létrehozott Német Szövetséget.

Egy hónappal a háború után létrejött a porosz vezetésű Északnémet Szövetség, amely a délnémet államokat is Poroszországhoz akarta kötni.

I. Vilmos, mint porosz király a königgrätzi csatában, 1866-ban. Georg Bleibtreu festményeForrás: Wikimedia Commons/Georg Bleibtreu

A Poroszország túlzott megerősödésétől tartó III. Napóleon francia császárral elkerülhetetlen háború 1870-ben robbant ki, ebben Vilmos csapatai megalázó vereséget mértek a franciákra, még III. Napóleon is fogságba esett.
Az egységes Német Császárságot 1871. január 18-án, az első porosz király megkoronázásának évfordulóján a versailles-i palota tükörtermében kiáltották ki, I. Frigyes badeni nagyherceg szájából hangzottak el a szavak: „Sokáig éljen ő császári és királyi felsége, Vilmos császár!".

III. Napóleon átadja kardját Vilmosnak a vesztes sedani csata után (1870. szeptember 2.)Forrás: Wikimedia Commons/George Schlegel

A legyőzött Franciaországban az összegyűlt német fejedelmek tehát Vilmost kiáltották ki az újonnan alakult német birodalom örökletes császárának. A birodalomhoz csatlakoztak a dél-német államok is, ezzel megteremtve a porosz vezetésű egységes Németországot.

Idős korára komoly népszerűségre tett szert

Vilmos császárként az oroszbarát politikát követte, de szövetséget kötött az Osztrák-Magyar Monarchiával és Olaszországgal is, alatta indult meg a megkésett német gyarmatosítás. Az uralkodó sikereinek titka abban rejlett, hogy bölcsen és körültekintetően válogatta meg embereit és véleménykülönbség esetén hallgatott rájuk.

Bár idős korára nagy népszerűségre tett szert, 1878-ban mégis két merényletet követtek el ellene.

I. Vilmos német császár és porosz király huszáregyenruhás uralkodói portréjaForrás: Wikimedia Commons/Emil Hünten - Hermann Historica

Az elsőre 1878. május 11-én került sor, amikor leányával, Lujza hercegnővel kocsikázott a berlini Unter den Lindenen, amikor Max Hödel bádogoslegény két lövést adott le, de egyik sem talált. A másodikra június 2-án került sor hasonló körülmények között, amit Dr. Karl Eduard Nobiling, a filozófia doktorak követett el. A császár megsebesült a fején, a hátán, a kezén és a karján, így hathónapos lábadozása alatt Frigyes trónörökös helyettesítette az uralkodásban.

Az első német császárt 1888. március 9-én, 91 éves korában érte a halál. Emlékének tisztelegve unokája, II. Vilmos császár emléktemplomot építtetett a berlini Breitscheidplatzon.

(MTVA Sajtóarchívum, Origó)