A Lambayeque-kultúraként is emlegetett Sicán-kultúra a mai Peru északi partvidékén 750 és 1375 között létezett, amelynek a fővárosa Batán Grande volt. A Moche-kultúra összeomlása után foglalta el a területet és a 900-1100-as években élte virágkorát:
ekkor emelték monumentális épületeiket, temetkeztek nagy sírkamrákba, illetve használták széles körben a rézből arzénnal ötvözött bronzot, miközben kereskedelmi kapcsolatokat teremtettek az ecuadori partvidékkel.
A kulturális változások és az egyedi kerámiagyártás alapján ez a kultúra három fő időszakra oszlik: a korai Sicán (időszámításunk szerint 700-900), a közép-Sicán (időszámításunk szerint 900-1100) és a késői-Sicán (időszámításunk szerint 1100-1375).
A Huaca Las Ventanasban található temetkezési „köteget" először 2010 és 2011 között ásták ki,
ám a La Leche folyó árvízveszélye miatt a maradványokat és a körülötte lévő talajt eltávolították, majd megőrzés céljából egy tárolóba helyezték.
A National Geographic Fund támogatásának köszönhetően 2021 végén tárták fel újra: a szakemberek egy emberre bukkantak a közép-sicáni időszakból, aki valamikor időszámításunk szerint 900-1050 körül élt. A kutatók úgy vélik, hogy az egyén valószínűleg sebészként szolgált.
A temetkezési „kötegben" aranyozott réztálak és egy tumi (szertartási kés) is voltak
– mondta Sicán Nemzeti Múzeum igazgatója a HeritageDaily online tudományos portálnak. – A legérdekesebb a tűk és kések készlete volt, amelyek közül többnek egyik oldala vágóél, másik oldala tompa él; a méreteik is változóak, és néhánynak fa fogantyúja van.
A temetkezési „köteg" tartalmazott még egy cinóberrel pigmentált arany maszkot, egy nagy bronz darabot is, valamint egy rézlemezes ruhadarabot és egy huacót (az amerikai őslakosok agyagedényeinek és más finoman elkészített kerámia műalkotásoknak a neve) is két kiöntővel.