A basalioma hajlamos a kiújulásra - fontos az ellenőrzés

anyajegy
Minden változást, nem gyógyuló sebet ellenőriztetni kell. Ha a melanomát időben felismerik, jók a gyógyulás esélyei.
Vágólapra másolva!
Hazánkban a leggyakoribb rosszindulatú, illetve részlegesen rosszindulatú bőrdaganat a basalioma. Ezért is nevezhetik részlegesen rosszindulatúnak, mert csak igen ritkán ad áttétet. Ami miatt viszont rendszeres bőrgyógyászati ellenőrzést tesz szükségessé, az a kiújulásra vonatkozó fokozott hajlama. Dr. Borbola Kinga, az Anyajegyszűrő Központ bőrgyógyász-kozmetológusa, klinikai onkológus a basalioma tüneteire és szűrések jelentőségére hívta fel a figyelmet.
Vágólapra másolva!

Nem feltűnő és nem csúnya a basalioma

A basalioma (carcinoma basocellulare) általában lassan növekvő, a hám legalsó rétegéből kiinduló bőrrák fajta, ami leggyakrabban a fénynek kitett helyen, arcon, fülön, mellkason, háton, kopasz fejbőrön jelenik meg. Elsősorban az ötven év feletti korosztályt érinti, de ez nem jelenti azt, hogy fiatalabbaknál ne fordulna elő, igaz, gyerekeknél csak nagyon ritkán. A férfiak gyakrabban érintettek, mint a nők, a sötét bőrtípusúak viszont szinte nem is találkoznak ezzel a bőrdaganattal.
A basalioma korai felfedezését nehezítheti, hogy nem feltűnő a megjelenése, sokszor egy rózsaszín foltnak, nem gyógyuló pattanásnak, vagy gyöngyházas szélű képletnek tűnik. Általában ép bőrön alakul ki, nem előzi meg úgynevezett rákmegelőző jóindulatú daganat.

A basalioma egyik rizikófaktora a korábbi basalioma

A basalioma kialakulásának több rizikófaktora ismert, amelyek közül az egyik legáltalánosabb az UV sugárzás. Szinte minden bőrdaganatra igaz, hogy elsősorban a napfénynek tartósan kitett testfelületeken alakulnak ki, főként olyanoknál, aki sokat tartózkodtak a napon megfelelő fényvédelem nélkül, szoláriumoztak, többször leégtek.
- Szerencsére nagyon sokat lehet tenni a fényvédelem érdekében megfelelő, magas faktorszámú készítményekkel és teljes testet takaró, szellős öltözékkel. A szolárium használatát pedig nagyon régóta nem javasoljuk, hiszen tudományosan bizonyított az UV sugárzás és bőrrák közötti összefüggés – ismerteti dr. Borbola Kinga, az Anyajegyszűrő Központ bőrgyógyász-kozmetológusa, klinikai onkológus. – A másik fontos rizikófaktor a basalioma tekintetében az, ha már egyszer valakinél kialakult bőrdaganat. Ilyenkor jóval nagyobb az esélye a következő években arra, hogy újabb alakuljon ki, akár ugyanazon a testtájon, akár máshol. Ez tehát azt jelenti, hogy akinél már diagnosztizáltak basaliomát, vagy bármilyen bőrdaganatot, a továbbiakban nem csak változás, gyanús tünetek esetén kell anyajegyszűrésen részt venni, de évente legalább egyszer, illetve az első 2 évben inkább félévente.
Ugyancsak kockázati tényezőnek számít e tekintetben a férfi nem, a világos bőr, az 50 év feletti életkor és olyan ritkább okok, mint például krónikus hegek, fekélyek, valamint a kemo- és sugárterápia.

Minden változást, nem gyógyuló sebet ellenőriztetni kell. Ha a melanomát időben felismerik, jók a gyógyulás esélyei. Forrás:https://www.anyajegyszurokozpont.hu/hirek/eleinte-apro-fenylo-csomo-vagy-lapos-folt-a-basalioma

Hogyan kezelhető a basalioma?

- Ha bebizonyosodik, hogy basalioma alakult ki a bőrön, többféle kezelés közül választhatunk – magyarázza Borbola doktornő. - Felületes daganat esetén elégséges lehet a speciális krémmel történő kezelés vagy a folyékony nitrogénnel történő fagyasztás. Ha mélyebbre terjedt a daganat, a sebészi kimetszés indokolt természetesen szövettani vizsgálattal, nagyobb elváltozás esetén plasztikai megoldással. Amennyiben a beteg állapota, a daganat elhelyezkedése, mérete nem teszi lehetővé a sebészi eltávolítást, jól tolerálható sugárkezelés is hatékony lehet, valamint a szisztémás gyógyszeres kezelés is jó hatásfokú lehet. Az eltávolítás után 3, majd 6 hónappal fontos a kontroll, amit később évenkénti anyajegyszűrés követ.

(Forrás: Anyajegyszűrő Központ (www.anyajegyszurokozpont.hu))