Vonulnak a kétéltűek a Hortobágyon

barna varangy, Bufo bufo
Barna varangy (Bufo bufo) nőstény kel át a 33. számú főút aszfaltján a Fekete-rét irányában, 2022. március 31-én éjjel Fotó: Dr. Mester Béla
Vágólapra másolva!
A március végén felmelegedő időjárás, majd a 31-én, csütörtökön megérkező heves esőzések hatására elindult a kétéltűek tavaszi, peterakó-helyekre történő tömeges vonulása a Hortobágyon is. A 33. számú főút keletről nyugati irányban halad keresztül a Hortobágyon, érintve és adott esetben átszelve számos vizes élőhelyet. Az első esős és meleg estéken ilyenkor kilométerenként több tucat, de bizonyos szakaszokon akár több száz kétéltű próbál meg átkelni a forgalmas úttesten. - írja a természetvédelmi Őrszolgálattól Dr. Mester Béla a Hortobágyi Nemzeti Park honlapján és közösségi oldalán.
Vágólapra másolva!

Habár idén már február közepén is volt egy bő egy hetes időszak, amikor tavaszias meleg és csapadékos esték jellemezték az időjárást – s ennek hatására foltszerűen, de megjelentek az első, kora tavasszal vonuló kétéltűek is –, mégis az ezt követő hideg és száraz időszak után először az elmúlt héten köszöntött be újra a tavasz, s indultak el tömegesen a kétéltűek.

Ennek megfelelően az összes, a Hortobágyon gyakori kétéltűfaj nagy egyedszámban volt megfigyelhető.

A legnagyobb számban ilyenkor az ásóbékák (Pelobates fuscus) vonulnak, melyek mellett gyakori a vöröshasú unka (Bombina bombina), illetve foltszerűen tömegesek lehetnek a zöld levelibékák (Hyla arborea) és a zöldbékák (jellemzően főleg kecskebéka; Pelophylax kl. esculentus). Utóbbi három faj elsősorban a nagy állóvizek mentén fordul elő az utakon. Csütörtök éjjel a farkos kétéltűek közül mindkét hortobágyi faj, a pettyes gőte (Lissotriton vulgaris) és a dunai tarajosgőte (Triturus dobrogicus) is megfigyelhető volt.

Barna varangy (Bufo bufo) nőstény kel át a 33. számú főút aszfaltján a Fekete-rét irányában, 2022. március 31-én éjjel Fotó: Dr. Mester Béla Forrás: https://www.facebook.com/photo?fbid=347614484069572&set=pb.100064630694377.-2207520000..

A múlthétig kedvezőtlen időjárás miatt szintén tömegesen és idén egyszerre vonultak a barna varangyok (Bufo bufo; kép 1-2.) és a zöld varangyok (Bufotes viridis), melyek közül az előbbi faj jellemzően némileg korábban indul el a peterakó helyekre. Mindkét faj foltszerűen vonul; az előbbi a nagyobb mocsarak mentén, az utóbbi pedig elsősorban települések és tanyák mentén fordul elő.

A 33. számú főút úttestjén átkelő barna varangy (Bufo bufo) hím Fotó: Dr. Mester Béla Forrás: https://www.facebook.com/photo?fbid=347614477402906&set=pb.100064630694377.-2207520000..

A tavaszi kétéltűvonulás jellemzően február végétől április első hetéig tart a Hortobágy térségében, mely időszakban különösen a meleg és esős estéken vonulnak tömegesen a békák és gőték. Az elmúlt tíz évben az aszályos periódusok sajnos egyre gyakoribbá váltak ebben az időszakban is, így a tavaszi kétéltűvonulás időben csupán néhány napra korlátozódik.

Ezekben a napokban az évek óta egyre növekvő járműforgalom miatt számos kétéltűt gázolnak el az utakon,

melynek mérséklése érdekében a járművezetők fokozott óvatosságára és figyelmére is szükség van. A klíma változásával a megszokottól időben és térben fokozatosan eltérő vonulási mintázatok akár újabb műszaki megoldásokat is igényelhetnek.

(Forrás: Hortobágyi Nemzeti Park: https://www.hnp.hu)