Miért érzékelhetünk úszkáló foltokat a szemünkben?

szem, eye
Illusztráció
Vágólapra másolva!
Biztos Ön is észrevette már, hogyha fehér felületet néz világosban vagy a kék eget kémleli, akkor olyan érzése van, mintha apró rovarok vándorolnának a látóterében. Ezek az úgynevezett úszkáló homályok. Vajon mi a magyarázat a jelenségre?
Vágólapra másolva!

Amikor a látás során fura, apró, úszkáló alakzatokra leszünk figyelmesek, elsőre azt hihetjük, hogy valamiféle szennyeződés került a szemfelszínre. Azonban amikor ezt pislogással, műkönnyel nem sikerül eltávolítani, jön a kétségbeesés, főleg ha felfedezzük, hogy ezek az úszkáló foltocskák a szemünk mozgásával együtt változtatják a helyüket. Vajon kóros elváltozás áll a jelenség mögött?

Röpködő legyek a látótérben?

Röpködő legyek. A szemünkben megjelenő fekete foltokat így is nevezik, mert azok felbukkanásakor hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy legyek kerültek a látóterünkbe.

Az úszkáló fekete foltok valójában az üvegtesti homály megjelenésére utalnak, és általában az életkorunk előrehaladtával, 40-50-60-70 éves kor körül jelennek meg. Mindamellett fiatalabbaknál is előfordulhatnak.

„A szemünk középső részét egy átlátszó, kocsonyás anyag, az üvegtest tölti ki, amely a szemgolyó kerek formáját adja. Ahogyan egyre idősödünk, az üvegtest elhígul, a benne lévő kollagén rostok állaga azonban nem változik. Azok apró szálai összetapadnak, úszkálni kezdenek az üvegtestben, ezzel pedig árnyékot vetnek a retinára. Ezeket az apró foltokat nevezzük üvegtesti homálynak" – magyarázza Dr. Nagymihály Attila, a Budai Szemészeti Központ intézetvezető főorvosa a kiadott közleményben.

„Amikor felnézünk az égre vagy ránézünk egy fehér papírra, a látómezőnkön átúszó darabkákat könnyebben észrevesszük. A korral járó fiziológiás folyamatok mellett kialakulásukat okozhatja szemészeti fertőzés/gyulladás, de apró szemsérülés is. Az üvegtesti homály nagyobb eséllyel jelenik meg abban az esetben, ha valaki rövidlátó, cukorbeteg, vagy szürkehályog-műtéten esett át. Ez utóbbi eset gyakori, ugyanis a korábban is jelenlévő homályokat nem vette észre a páciens a szürkehályog miatt, de a műtétet követően kitisztul a látás és már észleli őket. Ijedelemre azonban nincs ok, az üvegtesti homály megjelenése nem kóros, kezelést nem, de megfigyelést igényel. Bár az úszkáló homályok jelenléte frusztráló és időbe telik tolerálni a jelenlétüket, ha tudatosodik, hogy nem jelentenek veszélyt a látásunkra, akkor idővel az agy hozzászokik a foltok jelenlétéhez és egész hatékonyan kiszűri a látás során. Ez valahogy úgy működik, mint a szemüvegkeret, amit néhány hónap viselés után már észre sem veszünk."

Ha az úszkáló homályok jelentősen rontanák a látást, akkor két kezelési módra van lehetőség. Mindkét esetben érdemes fontolóra venni az előnyöket/kockázatokat a beavatkozás előtt.

  1. Lézerkezelés: Egy speciális lézerrel az üvegtestben lebegő kollagén rostokat szétlövik. Fel kell készülni rá, hogy ez a kezelés több alkalomból állhat és a végeredmény sem egyértelműen pozitív. A szétlőtt kollagén rostok ugyanis nem tűnnek el, csak kisebb darabokra esnek szét, amik ugyanolyan, vagy még zavaróbbak lehetnek. A lézeres beavatkozás az újabb homályok kialakulását sem előzi meg. Ugyanakkor a kezelésnek vannak kockázatai, például retinaszakadás, vérzés, stb.
  2. Üvegtest eltávolító műtét (vitrectomia): A retina specialista egy nagyobb műtét során eltávolítja az üvegtestet és egy speciális oldattal helyettesíti azt, így a szem megőrzi alakját. Itt sem egyértelműen pozitívak az eredmények, előfordulhat, hogy a műtéttel nem sikerül eltávolítani az összes úszkáló kollagén rostot és a beavatkozás után újabbak is kialakulhatnak. Maga a beavatkozás is kockázatos, így csak komoly látásromlás esetén indokolt.
    Illusztráció Forrás: Science Photo Library

Mikor forduljunk orvoshoz?

„Amikor az üvegtesti homályok megjelenése mellett fényvillanásokat is tapasztalunk, romlik a látásunk vagy a perifériás látásunknál sötét árnyékot érzékelünk, azonnal forduljunk szemorvoshoz. Ezeket a tüneteket ugyanis a retina szakadása vagy leválása is okozhatja" – hangsúlyozza Dr. Nagymihály Attila. "A szakorvos ilyenkor pupillatágításos szemfenék és/vagy ultrahang vizsgálat segítségével ellenőrzi a szemek állapotát és javaslatot tesz a kezelésre."