Ősi repülő hüllők ritka temetőjét fedezték fel az Atacama-sivatagban

A chilében élt pterosaurusok művészi illusztrációja
Vágólapra másolva!
A jó állapotban fennmaradt csontokról a kutatók megállapították, hogy pteroszauruszok maradványai, amelyek a dinoszauruszokkal együtt éltek több mint 100 millió éve a mai észak-chilei sivatag területén. A pteroszauruszoknak nagy fesztávolságú szárnyaik voltak és úgy táplálkoztak, hogy hosszú, vékony fogaikon keresztül átszűrték a vizet, hasonlóan, ahogy a flamingók teszik.
Vágólapra másolva!

A Chilei Egyetem kutatója, Jhonatan Alarcon vezette tudóscsapat évek óta kutatott pteroszauruszok után, a felfedezés azonban felülmúlta reményeiket. Alarcon szerint a leletnek globális jelentősége van, mert mindenütt másutt a világon csak egy-egy pteroszaurusz maradványait találják meg.

Ennek a ritka "temetőnek" a felfedezése lehetővé teszi a tudósoknak, hogy a repülő hüllőknek ne csak az anatómiáját, hanem a szokásait is tanulmányozzák, például azt, hogyan álltak össze az állatok csoportjai, nevelték-e az utódaikat vagy sem - mondta a Chilei Egyetem tudósa.

A Chilében élt pterosaurusok művészi illusztrációja Forrás: Universidad de Chile

A másik meglepetést az okozta, hogy a csontok szokatlanul jó állapotban maradtak fenn. "A talált pteroszauruszcsontok többsége kilapult, széttöredezett. Ezen a lelőhelyen azonban sikerült kiásnunk háromdimenziós csontokat is, ami lehetővé teszi a repülő hüllők anatómiájának jobb megértését" - mondta David Rubilar, a chilei Nemzeti Természettudományi Múzeum főpaleontológusa.

A repülő hüllők újonnan felfedezett temetője 65 kilométerre fekszik egy másik lelőhelytől, ahol ugyancsak találtak pteroszauruszmaradványokat. Ez alátámasztja tudósok azon feltevését, hogy hajdan szerte Észak-Chilében elterjedtek voltak a repülő hüllők.