Április 1-én újra megnyitotta kapuit a dévaványai látogatóközpont

Kőrös-Maros Nemzeti Park, dévaványai látogatóközpont
Vágólapra másolva!
 A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpontja április 1-én, pénteken ismét megnyitja kapuit. Az október 31-ig tartó szezonban számos érdekes, izgalmas látnivalóval, programmal és újdonsággal várjuk a természetbarátokat. – írja a Kőrös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság honlapján.
Vágólapra másolva!

Mostantól minden nap (beleértve az ünnepnapokat is) 9.00 – 17.00 óráig leszünk nyitva. A belépődíj felnőtteknek 500 Ft, nyugdíjasoknak és diákoknak 400 Ft, a szakmai programok díja 500 Ft/fő. - tájékoztat az Igazgatóság.

A szezont április 1-én két állandó kiállítással nyitották. Az egyik egy válogatás „A Dél-Tiszántúl természeti képe" című tárlat anyagából. Ez a táj változásait mutatja be az őskortól napjainkig, s megismerhetjük belőle a nemzeti park természeti és kultúrtörténeti értékeit. A másik állandó kiállítás látogatóközpont névadójának, dr. Sterbetz István ornitológusnak állít emléket, aki ismert vadász, fotós és író is volt.

Április 15-18-ig, a négynapos ünnep alatt végig nyitva lesznek. Vasárnap és hétfőn „Húsvét a túzokok földjén" címmel tartanak programot, melynek keretében lesznek látványetetések, lehet kisállatokat simogatni, s kicsik és nagyok egyaránt bekapcsolódhatnak a játékos tojáskeresésbe.

Kőrös-Maros Nemzeti Park, dévaványai látogatóközpont Forrás:https://www.kmnp.hu/hu/hirek/aprilis-1-en-ujra-megnyitja-kapuit-a-devavanyai-latogatokozpont-538

Április 30-án, 15.30-17.30 között „Csalogányok éneke és csillagséták a túzokok földjén" címmel ismét megrendezik hagyományos programukat. Alkonyatkor rövid túrát tesznek, s ahogy besötétedik, távcsövek és lézerfény segítségével fürkészik majd a csillagokat, csillagképeket.

Felújították a nagy népszerűségnek örvendő állatsimogatót, ahol egy egész törpejuh-család, továbbá racka és cigája bárányok, kameruni törpekecskék várják a simogató kezeket. Visszakerült az az idős, nagyméretű merinói juhkos is, amely nagyon barátságos, mivel évek óta kisgyerekek között nevelkedett. A vendégek tehát bátran barátkozhatnak vele. Idén három kis nyuszi is érkezett, Vadi, Bodza és Szörmi, akik mostanra már elérték a nyolchetes kort.

Forrás: https://www.kmnp.hu/hu/hirek/aprilis-1-en-ujra-megnyitja-kapuit-a-devavanyai-latogatokozpont-538

A tanösvényen is történtek felújítások, kiegészítések és új elemeket is kihelyeztek. Felújították a madárváros és a madármegfigyelő leskunyhó között elhelyezkedő madáritatót, valamint a rovarhotelt is. Kiegészítették a mezítlábas tanösvény-szakaszt: egy fakkba tobozt raktak, kialakítottak egy aprócska vizes területet, egy másik helyre téglát, keresztben elvágott fakorongot, nádköteget és diótermést tettek. A mezítlábas tanösvény nemcsak játék, hanem az egészségmegőrzést is szolgálja, ugyanis frissíti a vérkeringést.

Újdonság és érdekes látványelem a tanösvény 4-es állomásánál az a vízhatlan anyagból készült nagy szikibagoly-lepke, amely néhány szárnycsapást is képes megtenni.

Forrás: https://www.kmnp.hu/hu/hirek/aprilis-1-en-ujra-megnyitja-kapuit-a-devavanyai-latogatokozpont-538

A Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpont szállásépületében 48 fő számára tudnak kellemes pihenési lehetőséget biztosítani. Ideális helyszínt kínálnak baráti, családi rendezvényekhez, osztálykirándulásokhoz, sátorozáshoz. A szabadtéri főzés, bográcsozás feltételei is adottak.

(Forrás: Kőrös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság: https://www.kmnp.hu)