Kiderült, hogy mely ország lakosai alszanak a legtöbbet, illetve a legkevesebbet

alvás
Sokan nem is gondolnák, hány faktor játszik szerepet a minőségi alvásban
Vágólapra másolva!
Életünk közel egyharmadát alvással töltjük, ami soknak tűnik és éppen ezért nem mindegy, hogy milyen körülmények között hajtjuk álomra a fejünket. Tavasszal és az óraátállítás idején különösen fontos, hogy egészségünk megőrzése érdekében odafigyeljünk a pihentető alvásra. A Magyar Alvás Szövetség nemzetközi alváskonferencia keretében hívta fel a figyelmet az egészség, az alvás és az életmód összefüggéseire, a minőségi alvás fontosságára. Több felmérés is megerősítette, hogy nemzetközi viszonylatban a magyarok a kifejezetten rossz alvókhoz tartoznak: nem alszunk eleget és azt sem ismerjük fel, ha nyugtalan alvásunk hátterében valamilyen alvászavar, vagy alvásbetegség áll.
Vágólapra másolva!

Egy a közelmúltban publikált magyar felmérés szerint a megkérdezettek 70 százaléka ritkán vagy soha nem érzi úgy, hogy eleget aludt volna, 28 százalékuk ébred gyakorta pihenten, s csupán 2 százalékuk érzi úgy, hogy elég időt tölt alvással.

Nem meglepő módon a szorgos japánok alszanak nemzetközi viszonylatban a legkevesebbet, akik hétköznaponként átlagban csak 6 óra 22 percet töltenek az ágyban. Az viszont érdekesebb, hogy őket az amerikaiak követik, mindössze 10 perccel több alvással. A legnagyobb alvók a nyugat és észak-európai országok lakói, akik közül a hollandok szoktak a legtöbbet aludni. A magyarok átlagosan 7 óra 2 percet szunyókálnak, ami nagyon kevés, ha azt vesszük, hogy egy felnőtt ember alvásigénye 8-9 óra.

Sokan nem is gondolnák, hány faktor játszik szerepet a minőségi alvásban Forrás: Pexels

Az alvás nagyon fontos szerepet játszik fizikai és pszichés egészségünkben. Az elegendő mennyiségű és minőségű alvás – ha az ráadásul a megfelelő időben is történik – a szellemnek és a testnek védelmet nyújt a megbetegedések ellen és hozzájárul az életminőség javulásához. Az, hogy nappal milyen a közérzetünk, nagyban függ attól, hogy hogyan aludtunk előző este. Ha nyugtalanul telt az éjszakánk, mert például nem hagyott pihenni a hőség, a bekapcsolva hagyott televízió, az esti buliban megivott alkohol vagy a késői fekvés, az másnap megbosszulja magát. Néhány kialvatlan éjszakát még átvészel a szervezet, de ha rendszeressé válik a rossz alvás, az előbb-utóbb fizikai és lelki megbetegedéshez vezet.

A pihentető alvást sok minden befolyásolhatja. Hatással lehet ránk többek között a szoba hőmérséklete, a bútorok elhelyezkedése, a környezet, a színek, a szellőztetés és a zavaró fények is. De az egyik legfontosabb természetesen az ágybetét, a fekhely, amin alszunk. A matracnak általában a test, de különösképpen a gerinc számára egészséges és pontos alátámasztást kell biztosítania oly módon, hogy az alvó személy izomrendszere a testet erőkifejtés nélkül a legtermészetesebb és legkényelmesebb helyzetében stabilizálhassa.

Nem túlzás azt kijelenteni, hogy az alvás minőségének domináns tényezője a matrac. Néhány magyar gyártó termékválasztékában az egészséges gerinc-alátámasztást biztosító ágybetét kiemelt jelentőséget kap, hiszen a jó matrac és a megfelelő alvásrendszer megalapozása nélkül nincs jó alvás, illetve egészséges élet.