Nem biztos, hogy hiperaktív a gyereke, ha állandóan pörög

gyerek
Mivel a köztudatban egyre inkább bekerült a hiperaktivitás fogalma, így sok szülőben fel sem merül, hogy a szertelenséget esetleg valamilyen betegség is okozhatja. Pedig a pajzsmirigytúlműködés egyik vezető tünetei a nyugtalanság, alvászavarok, koncentrációs nehézségek, melyek mellett megjelenhet szapora pulzus és normál étkezés melletti fogyás is. Amennyiben nagyobb lányról van szó, menstruációs zavarok is felléphetnek.
Vágólapra másolva!
Ma már igen sok gyerekre ragasztják rá a hiperaktív jelzőt, ám még mielőtt bizonyosságot nyerne az állapot, érdemes vérvétellel ellenőriztetni a gyerek TSH szintjét, ugyanis az állandó pörgést, figyelemzavart és nyugtalanságot pajzsmirigy túlműködés is okozhatja. Dr. Tar Attilának, a Budai Endokrinközpont gyermek endokrinológusának véleménye a témában.
Vágólapra másolva!

Izgő-mozgó gyerekek

A legtöbb gyermek - főleg kisebb korban- igazi örökmozgó: szinte mindig futnak, táncolnak, énekelnek, mondókáznak, bukfenceznek, ritka az, amikor nyugton maradnak. Természeten ez nem kóros állapot, hanem életkori sajátosság. Hogy mégis mikor kell problémára gyanakodni? Az első, amire a szülőknek fel kell figyelni, az a figyelemzavar. Ekkor a gyerek nem képes hosszan egy dologra koncentrálni, nem lehet vele leülni, társasjátékozni, festeni, gyurmázni, mivel hamar megunja az adott tevékenységet, figyelme csapong, és mindig valami eltereli a figyelmét. Az óvodába, iskolába való beilleszkedés problémás, mindig fegyelmezni kell őket, dühkitöréseik lehetnek, idegesek, szinte semmilyen szabályt nem tudnak betartani (pl. Nem esznek egy helyben az asztalnál, nem képesek megmaradni a tanórákon). Éppen ezért gyakran az óvónők, tanárok azok, akikben felmerül a hiperaktivitás gyanúja, és ők azok, akik szólnak a szülőknek, mivel ők nem biztos, hogy felismerik a zavart.

gyerek Forrás: https://www.endokrinkozpont.hu/hirek/nem-biztos-hogy-hiperaktiv-a-gyereke-ha-allandoan-porog

Pszichoterápia előtt nézesse meg gyermeke pajzsmirigy funkcióit

Mivel a köztudatban egyre inkább bekerült a hiperaktivitás fogalma, így sok szülőben fel sem merül, hogy a szertelenséget esetleg valamilyen betegség is okozhatja. Pedig a pajzsmirigytúlműködés egyik vezető tünetei a nyugtalanság, alvászavarok, koncentrációs nehézségek, melyek mellett megjelenhet szapora pulzus és normál étkezés melletti fogyás is. Amennyiben nagyobb lányról van szó, menstruációs zavarok is felléphetnek.

Éppen ezért, ha az említett tüneteket tapasztalja gyermekén, érdemes vérvétel útján ellenőriztetni a TSH (agyalapi mirigy hormon), FT3,FT4(pajzsmirigyhormonok) és ATPO (pajzsmirigy elleni antitest) szintet, és ha az orvos eltérést talál, úgy a szerv ultrahangos, illetve izotópos vizsgálatára is szükség lehet.

A pajzsmirigy túlműködés hátterében állhat a mirigy megnagyobbodása, gyulladása, , autoimmun betegség (Graves-Basedow kór) valamint az agyalapi mirigy daganata is.

Forrás:https://www.endokrinkozpont.hu/hirek/nem-biztos-hogy-hiperaktiv-a-gyereke-ha-allandoan-porog

Hogy lehet kezelni a pajzsmirigy túlműködést?

A pajzsmirigy túlműködés egyik kezelési formája a gyógyszeres terápia, valamint a jódbevitel mérséklése. Dr. Tar Attila, a Budai Endokrinközpont gyermek endokrinológusa elmondta, ha a szerv megnagyobbodása okozza a panaszt, úgy annak teljes vagy részleges eltávolítására lehet szükség- ebben az esetben a betegnek élethosszig tartó pajzsmirigy hormonpótlásra van szüksége.

(Forrás: Budai Endokrinközpont: https://www.endokrinkozpont.hu)