Bebizonyosodott, hogy a férfiak és a nők eltérően érzik a fájdalmat

relaxáció
Az imaginatív terápia igen hatásos pszichés zavarok esetén, pszichoszomatikus tünetek, fájdalmak kezelésében, valamint több betegség kiegészítő terápiájában is nagy segítségünkre van, hiszen sok kóros állapot lelki elakadások eredménye.
Vágólapra másolva!
A modern orvoslás korában is évtizedekig fennállt az a feltételezés, hogy a fájdalmat mindenki egyformán dolgozza fel. Ma azonban már világos, hogy ez egyáltalán nincs így. A tudósok most először fedeztek fel nemi alapú különbségeket abban, hogy az emberi gerincvelő hogyan kezeli a fájdalomjeleket.
Vágólapra másolva!

A Brain tudományos folyóiratban publikált tanulmány szerint a nőknek összességében alacsonyabb a fájdalomküszöbük, mint a férfiaknak. A tudósok azonban kiemelik, hogy az ilyen kutatások mindig problematikusak, mert a fájdalom akár szubjektív is lehet. Most, a kanadai kutatók új kutatásának köszönhetően közelebb kerültünk a biológiai különbségek megértéséhez, amelyek nemi alapú különbségekhez vezetnek a fájdalomérzet terén.

Ennek eredményei szerint a gerincvelő hidegfolyamatának idegsejtjei másképp jelzik a fájdalmat a nőknél, mint a férfiaknál.

A felfedezésnek a jelentőségét szakemberek szerint nem lehet alábecsülni. Világszerte az emberek mintegy 20 százaléka tapasztal krónikus fájdalmat, és túlnyomó többségük nő. A piacon kapható legtöbb fájdalomcsillapító viszont nemtől függetlenül kínálja mindenkinek ugyanazt a gyógyszert.

Korábbi tanulmányok is kimutatták, hogy a nők erősebben reagálnak a fájdalmas ingerekre.

És bár nem világos, hogy ez miért van így, de bizonyított, hogy a női test idegsűrűsége nagyobb, illetve a női hormonok ingadozása is felerősítheti a szervezet fájdalomérzékelését. Dr. Annemarie Dedek és munkatársai most azonban egyedülálló utat jártak be: patkányok és emberek női és hím gerincvelői szöveteinek idegreceptorait tanulmányozták, amit elhunyt betegek családtagjai adományozták kutatási célokra.

A nők másként reagálnak a fájdalomra Forrás: Pinterest

A gerincvelő ugyanis egyfajta közvetítő a fájdalom sorában, ami aktiválja a többi ideget, amelyek jeleket küldenek az agynak.

A kutatók a gerincvelő szövetét elemezték a laboratóriumban, amikor észrevették, hogy a BDNF nevű agyi eredetű növekedési faktor kritikus szerepet játszik a gerincvelő-fájdalom jelzéseinek felerősítésében férfiaknál és hím patkányokban; a nőket és nőstény patkányokat azonban nem érintette.

– mondta Dr. Dedek, a Carleton Egyetem munkatársa a ZME Science online tudományos portálnak. – Ez az új felfedezés megalapozza a krónikus fájdalomtól szenvedőket segítő, új kezelések kifejlesztését.

Ez az első alkalom, hogy a tudósok nemi alapú különbségeket találtak az emberi gerincvelő fájdalomjelzésében, de további kutatásokra lesz szükség annak jobb megértéséhez, hogy ezek a biológiai különbségek miként vezetik a férfiakat és a nőket ennyire eltérő módon a fájdalom kezeléséhez.