Az éjszakai életmódot folytató, védett (természetvédelmi értéke 25 000 Ft) keleti sün, 2014 év emlőse, előszeretettel választja nappali búvóhelyül, illetve téli álomra a kertekben, parkokban felhalmozott lombkupacokat, rőzserakásokat. A nőstények itt is ellenek, ezért az óvatlanul végzett kertrendezés könnyen a védett állatok, akár teljes családok pusztulását okozhatja. Ennek elkerülésében segít ez a menüpont. - hívja fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Intézet honlapján.

Nem könnyű csak úgy megtalálni a rejtett, éjszakai életmódot folytató sünök nyári nappali menedékét, hacsak nem kelünk jó korán (5-6 óra között), és járjuk be a kertet, a parkot hazafelé bandukoló sünöket keresve. De még ekkor is óriási szerencsére van szükség, mivel ezek az esetlennek tűnő állatok pillanatok alatt képesek szinte nyom nélkül eltűnni. 

Hihetetlennek tűnhet, de igaz, hogy ezen a képen négy sün is szerepel (Fotó: Orbán Zoltán)Forrás: https://www.mme.hu/ovatosan-bolygassuk-rozserakasokat-vigyazzunk-sunokre-0

Ami számunkra munkát jelentő, eltüntetendő gally- és levélrakás, az a sünöknek
(valamint számos más állatnak, például: zöld varangyoknak, fali gyíkoknak)
nyáron nappali menedék, a nőstényeknek pedig ellőhely, de akár
telelőhely is lehet.

Ez a gallyrakás egy nőstény sünnek és három kölykének nyújtott menedéket (Fotó: Orbán Zoltán).Forrás: https://www.mme.hu/ovatosan-bolygassuk-rozserakasokat-vigyazzunk-sunokre-0

Természetbarát gallyrakáskezelés

Ezért ha ilyen gallyrakással, lombkupacal kell dolgoznunk – akár nyáron, akár őssztől tavaszig –, az esetleg ide húzódó állatok védelme és a saját lelkiismeretünk megnyugtatása érdekében érdemes az alábbi néhány egyszerű óvintézkedést betartani:

• első lépésben lehetőleg ne vasvillával essünk neki a rakásnak, hanem szerszámnyéllel, hosszabb erős bottal, az alapi részen még óvatosabban, akár kézzel forgassuk át a halmot, így győződve meg arról, hogy nincs-e alatta valamilyen állat;

• az is segít, ha a halmot átlátható rétegenként, fentről lefelé haladva bonjuk el;

• a zaj hatására összegömbölyödő sün tüskéire szúródó levéltörmelék szinte láthatatlanná teszi az állatot (lásd az alábbi fotókat és a 2. videót is), ezért a halom alapi részéhez jutva nagyon figyeljünk a gömbölyded formákra (az összegömbölyödve megemelt állat gyakran szó szerint kigurul a gallyak és levelek közül);

Alig egy méterről nézve is alig látni az állatokat, leginkább az egyik kölyök tűnik fel a kép közepén. Pedig a fotó jobb alsó felén ott gömbölyödik a termetes nőstény, akit viszont teljesen álcáz a tüskékbe ragadt törmelék (Fotó: Orbán Zoltán).Forrás: https://www.mme.hu/ovatosan-bolygassuk-rozserakasokat-vigyazzunk-sunokre-0



• ez az óvatosság különösen ajánlott a május-júniusi sünellési időszakban, amikor a menedékekben a hetekig vak és szinte magatehetetlen kölykök is ott lehetnek;

• soha se gyújtsuk fel helyben az ilyen rakásokat (2021. január 1-től az önkormányzatok már nem engedélyezhetik helyi rendeletben az avarégetést, így ennek törvényi tilalma általánossá válik az egész országban), mert a lángok elől a felnőtt sünök sem fognak, tudnak elmenekülni, hiszen védekezési stratégiájuk az összegömbölyödésre épül, és szó szerint megsülnek;

• ha a gallyrakás megbontásakor sünfészket (vagy telelő sünt) találunk, ne essünk pánikba, és ha csak lehet, semmiképpen se szedjük össze a kölyköket és kezdjük mi magunk nevelgetni őket (!); ehelyett az alábbi felvételen látott módon pakoljunk vissza kellő vastagságú rétegben ágakat és leveleket a fészekre, majd hagyjuk a nőstényre a továbbiakat;

Alig egy méterről nézve is alig látni az állatokat, itt is leginkább két kölyök tűnik fel a kép közepén. Pedig a fotó jobb alsó felén ott gömbölyödik a termetes nőstény, akit viszont teljesen álcáz a tüskékbe ragadt törmelék (Fotó: Orbán Zoltán).Forrás: https://www.mme.hu/ovatosan-bolygassuk-rozserakasokat-vigyazzunk-sunokre-0



• a háztartásokban keletkező lombkupac és gallyrakás megszüntetése többnyire halasztható, amivel érdemes legalább addig (négy-öt hetet) várni, amíg a kölykök annyira megerősödnek, hogy éjszakánként követik anyjukat a vadászatra, de ha tehetjük, a közelben mindenképpen alakítsunk ki alternatív búvóhelyet a gallyakból vagy a következő fejezetben bemutatott süngarázzsal;

• amennyiben a lombhalmok és rőzserakások elbontása nem elodázható (többnyire kertgondozással foglalkozó települési szervek munkaköre kapcsán), a rendszeresen ilyen munkát végző munkatársakat érdemes ellátni a következő fejezetben bemutatott eszközzel, amibe mind a magányosan pihenő felnőtt állat, mind a nőstényt a kölykökkel áttelepíthető.

Keletisün-kölykök (Erinaceus roumanicus) rőzserakás alatti fészekben (Fotó: Orbán Zoltán).Forrás: https://www.mme.hu/ovatosan-bolygassuk-rozserakasokat-vigyazzunk-sunokre-0

Süngarázst is használhatunk

A sünök megtelepítésére, mentésére mesterséges eszközt, kisméretű kutyaházhoz hasonló süngarázst (sünmenedéket) is használhatunk, amit bokrok rejtekébe érdemes kihelyezni. Ezt, az MME web boltja által forgalmazott búvóhelyet akár gallyrakás megszüntetésével veszélybe kerülő magányos sün vagy a süncsalád áthelyezésére is használhatjuk.

Keletisün-nőstény (Erinaceus roumanicus) kora reggel a menedékébe tart (Fotó: Orbán Zoltán).Forrás: https://www.mme.hu/ovatosan-bolygassuk-rozserakasokat-vigyazzunk-sunokre-0

 

 Az alábbi videón rőzserakás alá bújó sün látható.

Az alábbi videón süncsalád látható rőzserakás alatt.

Az alábbi videón süngarázs látható.

 

 

(Forrás: Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület: https://www.mme.hu)