Borzalmas fertőzésről árulkodik ez a római tárolóedény

ostorféreg, pete
Egy ostorféreg petéje az ókorból
Vágólapra másolva!
A Cambridge-i Egyetem régészei egy 5. századi szicíliai római villában talált edényt elemeztek és meglepődtek, amikor a belső kerámiaanyagon egy parazita orsóféreg, az ostorféreg petéire bukkantak. Mivel az ostorféreg (Trichuris trichiura) az emberek bélparazitája, ez a szakemberek szerint egyértelműen arra utal, hogy ezt a meglehetősen gyakori edényt egyfajta hordozható vécéként, nem pedig tárolóedénynek használták.
Vágólapra másolva!

Az ostorféreg elnevezése a féreg alakjára utal: úgy néz ki, mint egy ostor, szélesebb „fogantyúval" a hátsó végén. Ha találkozunk egy ilyen állattal, akkor bizonyára nem leszünk boldogok. A parazita féreg okozza ugyanis a trichuriasist: az egyik hírhedt trópusi betegség a vastagbél megfertőzését jelenti. Ám a római edényen mikroszkóppal kutatók számára a jelenség egészen más arcát mutatta.

– mondta Tianyi Wang, a Cambridge-i Egyetem társszerzője a ZME Science online tudományos portálnak, aki részt vett a mikroszkópos munkában.

Egy ostorféreg petéje az ókorból Forrás: Piers Mitchell

Sophie Rabinow, a tanulmány társszerzője hozzátette: „a parazita peték beszorultak az edény felületén kialakuló ásványi rétegekbe, így évszázadokig megőrződtek".

Ez az edénytípus meglehetősen elterjedtnek számított a Római Birodalomban, és a tudósok különböző lelőhelyeken tárták fel őket. A

régészek egyszerűen azt feltételezték, hogy tárolásra használták őket, bár nem rendelkeztek semmiféle információval ezzel kapcsolatban.

A most felfedezett paraziták nyomai azonban megmutatták, hogy az edényt egyfajta toalettként használták.

– mutatott rá Roger Wilson, az UBC klasszikus, közel-keleti és vallástudományi tanszékének professzora. – Több nyilvános mosdóban vagy annak közelében található felfedezés alapján felmerült, hogy kamraedényként használhatták őket, de ez idáig hiányzott a bizonyíték.

Az 5. századi edény a szicíliai villából Forrás: Roger Wilson

Az edény 31,8 centiméter magas, az átmérője pedig 34 centiméter a pereménél. Valószínűleg egy székkel együtt használhatták, ez alá tehették az edényt. A szakemberek szerint azok otthonában volt jelen, akik számára nyilvánvalóan fontos volt a kényelem.