Ezért hagyják a tizenévesek figyelmen kívül azt, amit az anyjuk mond

tinédzser, kamasz
Az új kutatások szerint úgy 13 éves kor környékén a tinédzserek agya már másként reagál az anya hangjára
Vágólapra másolva!
Sokszor hangzik el a kérdés: egyáltalán figyelsz te rám? Ez egy olyan kérdés, amelyet a csüggedt szülők tesznek fel gyakran a tinédzsereknek, és az őszinte válasz valószínűleg egy „nem" lesz. A tudósok szerint azonban nagyon nehéz őket ezért hibáztatni. A serdülőkorúak agyával kapcsolatos új kutatások ugyanis azt sugallják, hogy bizonyos hangokra adott reakcióik idővel természetesen megváltoznak, így az édesanyjuk hangját „kevésbé hallják".
Vágólapra másolva!

A 12 évesnél fiatalabb gyermekek agya robbanásszerű idegi válaszreakciót mutott az anyjuk hangjára, ami aktiválta a jutalomközpontokat és az érzelemfeldolgozó központokat az agyban. A gyerek 13. születésnapja körül azonban változás történik.

A Journal of Neuroscience tudományos szaklapban publikált tanulmány szerint az anya hangja ekkor már nem váltja ki ugyanazt a neurológiai reakciót.

Nemtől függetlenül egy tinédzser agya ehelyett jobban reagál minden más hangra, legyen az új vagy régi.

A változások annyira nyilvánvalóak, hogy a kutatók pusztán az alapján, meg tudták tippelni egy adott gyerek életkorát, hogy agyuk hogyan reagált az anya hangjára.

Az új kutatások szerint úgy 13 éves kor környékén a tinédzserek agya már másként reagál az anya hangjára Forrás: SDI Productions/Getty Images

– magyarázta Daniel Abrams, a Stanford Egyetem pszichiátere a ScienceAlert online tudományos portálnak. – Tiniként nem tudjuk, hogy ezt csináljuk; csak egyszerűen a barátaiddal és új társaiddal szeretnél időt tölteni. Az elme pedig egyre érzékenyebb és jobban vonzódik ezekhez az ismeretlen hangokhoz.

A kutatók azt gyanítják, hogy ez annak a jele, hogy a tizenévesek agya elkezdi kifejleszteni a szociális készségeket. Más szóval, egy kamasz nem szándékosan zárja ki a családját; az agyuk egészséges módon éppen így működik.

Számos bizonyíték támasztja alá, hogy a kisgyermekek esetében az anya hangja fontos szerepet játszik egészséges fejlődésben, befolyásolja a stresszszintjüket, a szociális kötődésüket, a táplálkozási készségeiket és a beszédfeldolgozásukat.

Tehát logikus, hogy a gyermek agya komoly összhangban van a szülő hangjával. De mindenki életében eljön az a pont, amikor az édesanyán kívül más embereket hallgatni úgymond „előnyösebb".

– mondta Vinod Menon, szintén a Stanford Egyetem idegkutatója.

Az eredmények ugyanazon kutatócsoport által végzett közzétett fMRI-eredményeken alapulnak, amelyek szerint a 12 év alatti gyermekek agyi körei szelektíven kapcsolódnak az anyai hanghoz. Ha azonban a vizsgálatot 22 tinédzserre (13 és 16,5 év közötti fiatalokra) terjesztették ki, az anya hangja már nem gyakorolt ugyanilyen hatást.

Tinédzser korban minden más hang érdekesebbnek tűnik Forrás: PhotoAlto/Gérard Launet

A mostani tanulmány eredményei az elsők, amelyek arra utalnak, hogy az életkor előrehaladtával a hallásunk egyre kevésbé koncentrálódik az anyánkra, és ehelyett inkább sokféle ember hangjára fókuszál.

Eszerint ezek a változások kulcsfontosságú részei lehetnek az egészséges szociális fejlődésnek, lehetővé téve a tinédzserek számára, hogy jobban megértsék mások nézőpontját és szándékait.