Megvizsgáltak egy híres ufófotót, és megdöbbentő dolgot találtak rajta

Vágólapra másolva!
Felújították a 20. század egyik leghíresebb, legmeggyőzőbb ufófotóját. Az új képen jól kivehető egy fémes anyagból készült korong, azonban továbbra sem tudni, mi lehet valójában az objektum.
Vágólapra másolva!

Az eredeti felvételt a Costa Rica-i Cote-tó felett készítette a National Geographic Intézet munkatársa 1971. szeptember 4-én. Az intézet munkatársai eredetileg az Arenal vulkán mellé tervezett vízerőmű környezeti hatásait akarták felmérni, ekkor készült a fénykép, amin egy különös, fémkorongra emlékeztető tárgy tűnt fel.

A fénykép az elkövetkező évtizedekben hatalmas vitákat váltott ki, sokan továbbra sem voltak meggyőződve valódiságáról, többen hamisítványnak, optikai csalódásnak vélték a fotón látható objektumot.

A képet kutatók is vizsgálták 1989 és 1990 között, és arra jutottak, hogy nincs bizonyíték fotómanipulációra, továbbá azt is elvetették, hogy a fényképezőgép hibája hozhatta létre a repülő csészealj formájú tárgyat, azt viszont nem tudták megválaszolni, mi is látható a tó fölött.

Az Egyesült Királyságban működő, ufóészlelésekkel foglalkozó szervezetnek, az UAPMedia-nak most sikerült megszereznie a közel 51 éves fénykép feljavított változatát. Az UAPMedia szerint Esteban Carranza nagybátyja halála után jutott hozzá az eredeti negatív felvételhez, amit a Costa Rica-i Nemzeti Archívumban őriztek. Carranza egyeztetett a kép készítőjével, Sergio Loaizával, majd a negatívot egy kansasi laboratóriumba továbbította, ahol nagyfelbontású verziót készítettek róla.

Forrás: Instituto Geográfico Nacional de Costa Rica

Bár a szakértők szerint még a feljavított kép sem fogja megoldani a nagy ufórejtélyt, a felvételnek köszönhetően más azonosítatlan objektumokról készült fénykép- és videófelvételekről is újabb viták kezdődhetnek.

A képen látható korong közelről. Bal oldalon az eredeti, jobb oldalon a feljavított verzió szerepel Forrás: Instituto Geográfico Nacional de Costa Rica

A javított felvétel nagyfelbontású változata innen tölthető le.

(IFL Science)