Kilencmillióan is meghalhattak a rossz levegő miatt

környezetszennyezés
A legtöbb halálos áldozatot a légszennyezettség követeli
Vágólapra másolva!
Világszerte kilencmillió halálos áldozatot követelt 2019-ben a környezetszennyezés - áll a The Lancet tudományos folyóirat szerdán közzétett jelentésében, amely hozzáteszi, hogy ez a szám 2015 óta semmit sem javult.
Vágólapra másolva!

A folyóirat környezetszennyezést vizsgáló bizottságának adatai szerint a víz és a levegő rossz minősége, valamint a mérgező hulladék a felelős minden hatodik halálesetért a bolygón.

A beltéri és a kültéri légszennyezettség több mint 6,7 millió ember idő előtti halálát okozta 2019-ben, s ez a szám egyre nő - mutattak rá a tanulmányban. A víz szennyezettsége miatt 1,4 millióan, ólommérgezés miatt 900 ezren hunytak el idő előtt.

Jóllehet a tanulmány szerint csökkent a mélyszegénységből fakadó környezetszennyezés - például veszélyes hulladékok égetése - okozta halálesetek száma, többen haltak meg kültéri levegőszennyezés és káros vegyi anyagok - például ólom - okozta mérgezés miatt.

Az elmúlt két évtizedben 66 százalékkal nőtt az ipari szennyezésből, például üzemanyag-égetésből fakadó halálesetek száma, kutatók szerint elsősorban a nem megfelelő városfejlesztés, a rossz szabályozás és a népességnövekedés miatt.

Forrás: Shutterstock / Tatiana Grozetskaya

A szennyezettséggel összefüggő halálesetek több mint 90 százalékát alacsony vagy közepes jövedelmű országokból jelentették, a probléma megoldására tett lépések száma azonban továbbra sem elég - hangsúlyozzák a kutatók.

A tanulmányban emellett felhívják a figyelmet a szennyezettség, az éghajlatváltozás és a biodiverzitás csökkenése közötti összefüggésre is, valamint sürgetik a fosszilis tüzelőanyagok használatának beszüntetését.

Jóllehet a környezetszennyezés okozta károk rendkívül súlyosak mind egészségügyi, mind gazdasági téren, a megelőzésére még mindig nem fordítanak megfelelő figyelmet - szögezik le a tanulmányban, és a tudatosság növelését sürgetik.