Egy krokodil kapaszkodhatott a felszálló pteroszaurusz lábába

pteroszaurusz
A repülő pteroszaurusz szárnyfesztávolsága elérte a négy métert is
Vágólapra másolva!
Talán sokan emlékeznek arra a jelenetre, amikor a Krokodil Dundee című filmben a főszereplő felfedi a lábán azt az általa „szerelmes harapásnak" nevezett hatalmas sebet, amely akkor keletkezett, amikor egy krokodil megpróbálta megenni. Amint azt a repülő őshüllők rendjébe tartozó pteroszaurusz lábcsontján lévő fognyomok mutatják, a krokodilok és rokonaik már legalább százmillió éve adnak ilyen „szerelmes jelöléseket".
Vágólapra másolva!

A csontról az Alcheringa tudományos folyóiratban számoltak be a kutatók, akik egy másik pteroszaurusz combcsonttal hasonlították össze. A két fosszíliát egymástól 355 kilométerre találták meg, de mindkettő körülbelül 10 millió éves. A két csont ráadásul rendkívül hasonlónak tűnt, legalábbis addig, amíg egy édesvízi őskrokodil nem harapott ki egy darabot az egyikből.

– mondta Adele Pentland, a Swinburne Egyetem doktorandusza, a tanulmány első szerzője az IFLScience online portálnak. – Tapasztalt paleontológusok biztosították róla, hogy a pteroszaurusznak semmi esélye nem volt arra, hogy megszökjön: ha egyszer egy krokodil megragadta, akkor az állatnak annyi volt.

A repülő pteroszaurusz szárnyfesztávolsága elérte a négy métert is Forrás: Triangle News/02031765581/[email protected]/Baynor University

Úgy tűnik, hogy az ausztrál pteroszaurusz lábának a harapása egyfajta „foglalkozási kockázatot" jelentett. Amikor néhány évvel ezelőtt Pentland aktuális kutatásának néhány társszerzője részese volt a kontinens repülő hüllőpéldányainak gyér állományát vizsgáló tanulmánynak, akkor

az egyik állaton egy sor nyomot találtak, amelyet egy azonosítatlan tengeri ragadozó fogai tettek.

A szakemberek szerint a levegőben domináns lények számára a veszélyt a víz jelentette. Pentland és szerzőtársai arra a következtetésre jutottak, hogy mindkét „áldozat" az Anhangueriához tartozhatott.

– jegyezte meg Pentland. – De az összehasonlítás alapján azt mondanánk, hogy elérhette akár a négy métert is.

Hozzátette: megdöbbentő, hogy az ilyen lények a táplálékul szolgáló halak kifogása után fel tudtak szállni a vízről, de más kutatások kimutatták, hogy ez aerodinamikailag valóban lehetséges volt.

A vizsgált pteroszaurusz csont nagyon különlegesnek számít Forrás: Australian Age of Dinosaurs Museum

Persze teljesen másként állt a dolog, ha egy krokodil közben belekapaszkodott a lábába.

Egy pár elszigetelt lábcsont kivételesen korlátozott tanulmányi forrás, de a pteroszauruszokra specializálódott paleontológusoknak hozzá kell szokniuk ahhoz, hogy a kevésből sokat hozzanak ki.