Már értjük, miért jó a futás az agynak

Ennél a sportnál a hosszabb lábak kifejezett előnyt biztosítanak

A testmozgástól egy olyan vegyület termelődik, amely serkenti az agysejtek növekedését, és fokozza a jó közérzetért felelős hormon, a dopamin elválasztását. A dopamin a mozgásban, a motivációban és a tanulásban is kulcsszerepet játszik.

A szakemberek régóta tudják, hogy a rendszeres futás emeli az agyban a dopamin aktivitását, ezáltal megvédheti az idegsejteket a károsodástól. A korábbi kutatások összefüggést találtak továbbá a dopamintermelést serkentő agyi molekula, a BDNF (brain-derived neurotrophic factor: agyi eredetű idegtápláló faktor) testmozgás kiváltotta szintemelkedése, a dopamin aktivitásnövekedése és a fokozott tanulási és memorizálási képesség között. Az azonban, hogy ez a három tényező pontosan miként hat kölcsön, mostanáig tisztázatlan maradt.

A NYU Grossman School of Medicine kutatói által irányított vizsgálat a dopamintermelés 40%-os növekedését mutatta ki az agy dorsalis striatumnak nevezett, mozgásban szerepet játszó területén azokban az egerekben, amelyek 30 napon keresztül minden nap futottak egy kerékben, azokhoz viszonyítva, amelyek nem végeztek ilyen testgyakorlatot. A futós egerekben a BDNF szintje is 60%-kal nőtt a nem futó csoporthoz képest. Figyelemre méltó módon a fokozott dopaminelválasztás még egy hétnyi pihenés után is mérhető volt. Ugyanakkor a futás dopamintermelést serkentő hatása elmaradt, ha a BDNF szintjét egyidejűleg mesterségesen csökkentették.

Forrás: Pixabay

„Eredményeink azt sugallják, hogy a BDNF központi szerepet játszik azokban a hosszútávú változásokban, amelyek az agyban a futás hatására lezajlanak – fejtette ki a tanulmány vezető szerzője, Guendalina Bastioli neurobiológus, a NYU Langone Health Idegtudományi Tanszékének posztdoktor kutatója. – Ezzel nemcsak azt tudjuk megmagyarázni, miért mozgunk jobban, gondolkozunk jobban és érezzük magunkat jobban a testmozgás hatására, hanem azt is bizonyítjuk, hogy a mozgás jótékony hatásai akkor sem szűnnek meg, ha történetesen nem minden nap sikerül edzenünk."

Míg a tudósok korábban már kimérték a dopamin aktivitásnövekedését futás közben, az új vizsgálat rávilágít a hormon hosszabb távú viselkedésére, valamint az agyra gyakorolt késleltetett hatásaira is, amelyek jóval a testmozgás befejezése után fejlődnek ki – teszi hozzá Bastioli, akinek a neve alatt a Journal of Neuroscience szakfolyóirat legfrissebb számában jelent meg a közlemény.

A kísérletben a kutatók több tucat hím egeret vizsgáltak, akiknek vagy egy forgó, vagy egy rögzített, forgásra képtelen futókerékhez biztosítottak korlátlan hozzáférést. Egy hónap után a csoport megmérte az egerek agyszeleteiben a dopamintermelést és a BDNF szintjét. Ugyanezt a procedúrát megismételték állatok egy újabb csoportjával, melynek tagjai között voltak génmódosítás miatt BDNF-ből csak a normális mennyiség felét termelő egerek.

Forrás: Getty Images

A tanulmány szerzői megjegyzik, hogy a Parkinson-kórban és egyéb mozgásvezérlési betegségekben szenvedő pácienseket gyakran kezelik olyan szerekkel, amelyek a dopaminnak a mozgató idegsejtekre gyakorolt hatását utánozzák. Ugyanakkor azt a mechanizmust, amelyen keresztül a dopamin közvetíti a testmozgás védőhatását, nem vizsgálták még kellő alapossággal.

„Eredményeink hozzásegítenek annak megértéséhez, miért enyhíti a testmozgás a Parkinson-kór és egyéb neuropszichiátriai betegségek, például a depresszió tüneteit – hangoztatja Margaret Rice idegtudós, a tanulmány rangidős szerzője. – Most, hogy már tudjuk, miként segít a fizikai aktivitás, kihasználhatjuk annak kedvező hatásait a dopamin-serkentő gyógyszerek támogatására, sőt, esetleg ki is válthatjuk a gyógyszereket testmozgással ezekben a betegekben.

Rice, aki a NYU Langone idegsebészeti, idegtudományi és élettani tanszékeinek professzora, egyúttal figyelmeztet arra, hogy bár ezek a rágcsálókban megfigyelt hatások mindenképpen biztatóak, a BDNF és a dopamin Parkinson-kórban játszott szerepének teljes megértéséhez emberen végzett jövőbeni tanulmányokra lesz szükség. Kutatócsoportja a továbbiakban nőstény egereken szeretné vizsgálni a testmozgás és az említett vegyületek közötti kapcsolatot, ugyanis a nőstény egerek tudvalevőleg többet futnak, mint a hímek. A csoport azt is szeretné közvetlenül tisztázni, hogy vajon az aktív egerek motoros képességei valóban javulnak-e a korlátozott fizikai aktivitású társaikéhoz képest.