Ön készen áll a laboratóriumban növesztett húsfogyasztásra?

tehén, állatenyésztés, mezőgazdaság, húsfogyasztás
A növényi alapú étrendre való áttérés jeletheti a megoldást
Vágólapra másolva!
Bejelentették a világ legnagyobb, laboratóriumban növesztett hús előállítására alkalmas bioreaktorának megépítését, amely üzletek és éttermek tízezreinek ellátására alkalmas. A szakértők szerint a lépés komoly fordulatot jelenthet a születőben lévő iparág számára.
Vágólapra másolva!

Az amerikai Good Meat cég szerint a bioreaktorok évente több mint 13 ezer tonna csirkét és marhahúst termelnének. Sejtbankokból vagy tojásból vett sejteket fognak használni, így a húshoz nem kell levágni semmilyen állatállományt.

Jelenleg körülbelül 170 vállalat dolgozik az úgynevezett tenyésztett húson világszerte, amely laboratóriumban növesztett húst jelent.

A Good Meat azonban az egyetlen olyan vállalat, amely megkapta a hatósági engedélyt a termékének lakossági értékesítésére és 2020 decemberében már elkezdett ilyen típusú csirkét felszolgálni Szingapúrban.

Számos tanulmány szerint a szarvasmarhák, csirkék és egyéb haszonállatok tartása hatalmas környezeti hatással jár a metánkibocsátás, az erdőpusztulás és a vízhasználat miatt.

A tudósok úgy gondolják, hogy a hagyományos húsfogyasztásnak drámai mértékben le kell csökkennie ahhoz, hogy képesek legyünk legyőzni az éghajlati válságot. A laboratóriumban növesztett hús hívei szerint a termék ugyanazt az ízt és érzetet nyújtja, mint a hagyományos társa, de jóval kisebb környezeti hatással jár.

A laboratóriumi húsra való áttérés jeletheti a megoldást? Forrás: pexels.com

Most tíz, új bioreaktor épül, ezek mindegyike 250 ezer literes kapacitással rendelkezik.

Négy emelet magasak lesznek, tehát sokkal nagyobbak, mint bármelyik eddig épített. A létesítmény telephelyének előkészítését három hónapon belül befejezik, és a tervek szerint 2023 elején kezdik meg a termelést, amivel ez lesz a mai napig telepített, legnagyobb húsbioreaktor.

– mondta Josh Tetrick, a Good Meat anyavállalatának, az Eat Justnak a vezérigazgatója a The Guardian online portálnak. – A laboratóriumban termesztett hús fontos, mert lehetővé teszi számunkra, hogy környezeti kár nélkül együnk húst; nem kell hozzá letarolni az erdőket, levágnunk az állatokat, vagy antibiotikumokat szednünk.

A laboratóriumban növesztett hús értékesítését azonban még nem hagyta jóvá az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatala.

Az egyik amerikai tanácsadó cég 2019-es prognózisa szerint az emberek elfogyasztott húsmennyiségének nagy része 2040-re már nem a levágott állatoktól származik majd, mert a hús 60 százalékát vagy laboratóriumban termesztik, vagy növényi alapú alternatívákkal helyettesítik. Meglátjuk.