Feltárták a kaliforniai ejtőernyős szalamandra titkait

szalamandra
A vándorszalamandra: egy szerény külsejű lény, meglepő képességekkel
Vágólapra másolva!
Egy most publikált tanulmány új megvilágításba helyezi a kaliforniai mérsékelt égövi erdők hihetetlen világát, és annak egyik lakóját, az ejtőernyős szalamandrát és az állat merész túlélési technikáit.
Vágólapra másolva!

Nem a mozgékonyságukról és ügyességükről híresek

A Current Biology folyóiratban most megjelent tanulmány bemutatja, hogy a lombkoronában élő szalamandrák hogyan képesek következetesen „ejtőernyőzni", lassítva a sebességüket és szabályozva mozgásukat.

– mondta Christian Brown, a Dél-Floridai Egyetem biológiából doktorandusza a The Guardian online portálnak. – A tanulmány azonban rávilágít ezeknek a lényeknek az intuitív természetére, de hatással lehet más élőlényekre is, amelyek hasonló, különleges képességekkel rendelkeznek.

Foltos szalamandra Forrás: Bakó Gábor

Hozzátette: ez az ötgrammos szalamandra felmászik a világ legmagasabb fáira, és nem fél a magasugrástól.

A tudósok már korábban is rögzítették, hogy a vándorszalamandra a vörösfenyőkben él, egy-egy fa koronájában néha akár 30-40 egyed is.

Ezeknek a kétéltűeknek nincs tüdője: a bőrükön és a szájukat körülvevő szöveten keresztül lélegeznek. Az erdő lombkoronájában lévő nedves páfrányszőnyegek akadályozzák meg, hogy kiszáradjanak, ami ráadásul biztonságos menedéket kínál.

Az ejtőernyős képességeiket tesztelték

Brown és munkatársai részletes leírást tettek közzé a szalamandra ugrásáról. Ahogy arra a tanulmányban rámutattak, más fajokkal ellentétben ezek az állatok egy helyett két lábat használnak ehhez.

– mutatott rá Brown. – Biztonságosabb, ha irányítani tudják az ugrást, mint igazán erőteljesen ugrani, amikor a világ legmagasabb fáiról teszik mindezt.

Az ejtőernyős képességeiket tesztelve a szakemberek apró szélcsatornákba helyezte a szalamandrákat; úgy képzeljük el, mint egy beltéri ejtőernyős parkban, csak kicsiben. A bázisugrókhoz hasonlóan, az állatok is mozgatták testüket és végtagjaikat, hogy lelassítsák az ereszkedést, amivel körülbelül 10 százalékkal lelassították a sebességüket.

A vándorszalamandra: egy szerény külsejű lény, meglepő képességekkel Forrás: John P Clare

Brown szerint a vándorszalamandrák „lassították le magukat a legjobban", amelyek a farkukat is pumpálták és a végtagjaikat mozgatták, hogy vízszintesen irányt változtassanak.

De miért fejlesztette ki a faj ezt a különleges trükköt? A tudomány jelenleg úgy véli, hogy az ugrással talán gyorsabban elmenekülhetnek a ragadozók elől. Egy másik elképzelés szerint a szalamandráknak órákba, sőt napokba telik, míg a földről felérnek a koronára.

Így tehát az ugrás a közlekedés hatékonyabb, és minimálisra csökkenti a kockázatokat.

A kutatók most részletesebben szeretnék felmérni, hogyan vitorláznak a szalamandrák a levegőben természetes környezetükben, a fák tetején.