Lecserélte az Alföldet a Zselicre ez az igen értékes madár

gólyatöcs
A gólyatöcs az év madara lett 2019-ben
Vágólapra másolva!
A gólyatöcs, ez a hosszú lábú, hosszú csőrű madár, hazánkban alapvetően alföldi elterjedésű faj. Az olyan sekély vízzel borított területeket kedveli, amelyeket táplálkozás közben még meg tud lábalni, és ahol költési időben, a növényzetben el tudja rejteni fészkét.
Vágólapra másolva!

A Dél-Dunántúlon jobbára csak vonulási időszakban találkozunk vele, ám egyes években, amikor a körülmények kedvezőek számára, néhány pár a költéssel is megpróbálkozik.

– tájékoztatta szerkesztőségünket Völgyi Sándor, a Duna-Dráva Nemzeti Park munkatársa. – Baranyának ez az erdős dombokkal, rétekkel kísért patakokkal, tavakkal tarkított része nem tipikus gólyatöcs élőhely.

A gólyatöcs az év madara lett 2019-ben Forrás: Wikimedia Commons

Hozzátette: ám a tómederben kialakult sekély vízborítás, és a szegélyekben felverődött ritkás növényzet maradásra bírta a madarakat, és néhány pár bíbic társaságában költésbe kezdtek. A szervezet munkatársa az észlelés után azonnal felvette a kapcsolatot a tó kezelőjével, aki a hír hallatára biztosította, hogy

a madarak sikeres költésének érdekében a tóban a nyár végéig megtartja az alacsony vízszintet.

A nemzeti park közleményében reményét fejezte ki, hogy közreműködésével idén Baranyában is kelnek majd gólyatöcsfiókák.

A gólyatöcs (Himantopus himantopus) Magyarországon fokozottan védett madár, természetvédelmi értéke 250 ezer forint.