A jövő útjai újrahasznosított gumiabroncsokból készülhetnek?

út
Egy gumi-bitumen keverék a felére csökkenti a nap által okozott károk mértékét, ami által tartósabbá teheti az utakat
Vágólapra másolva!
A napsugárzás több módon is pusztítást végezhet az aszfaltozott utakon és parkolókban. Az erős UV-sugarak gyengítik a burkolatot, repedéseket, felületi egyenetlenségeket és vízszivárgást okoznak. Ha pedig az idő hidegre vált, a nagy hőmérséklet-különbség miatt a járda még tovább repedezik, ezért a meleg és a hideg évszak végén is előfordul, hogy kátyúk képződnek. Erre találtak egyfajta megoldási alternatívát az ausztrál RMIT Egyetem kutatói.
Vágólapra másolva!

Az aszfalt utak rendszeres karbantartása és cseréje a modern élet velejárója, de nem jelenti automatikusan azt, hogy meg kell elégednünk a „status quo-val". Az ausztrál RMIT Egyetem kutatói egy kísérletsorozatot hajtottak végre, amelyben használt gumiabroncsokból származó gumitörmeléket használtak a frissen felfektetett aszfalt összetételében. A szakemberek megállapították, hogy

ez a gumi-bitumen keverék a felére csökkenti a nap által okozott károk mértékét, ami által tartósabbá teheti az utakat.

Ez a megközelítés ráadásul a használt gumiabroncsok problémáját is megoldhatja, amiket a hagyományos módszerekkel szinte lehetetlen újrahasznosítani.

Míg a legtöbb kutatás eddig főként az utak forgalmi terheléssel szembeni tartósságának növelésére összpontosított, a tudósok kevés figyelmet fordítottak az aszfalt napfény okozta kopására és elhasználódására.

A parkolók és az utak útburkolati jeleinek eltűnése ugyanis gyakran az UV-sugarak által kiváltott kémiai reakciók következtében fellépő aszfalt oxidációjának köszönhető.

A Journal of Cleaner Production tudományos szaklapban publikált tanulmány azonban arra mutat rá, hogy a régi gumiabroncsok gumitörmelékeinek beépítése drámaian javíthatja az utak ellenállását a napsugárzással szemben.

Egy gumi-bitumen keverék a felére csökkenti a nap által okozott károk mértékét, ami által tartósabbá teheti az utakat Forrás: Pixabay

A kutatók ezúttal egy kifejezetten aszfaltvizsgálatokhoz tervezett UV-gépet alkalmaztak, amely képes szimulálni a napsugárzás hosszú távú hatását.

A gépet három különböző típusú gumikoncentrációval kevert bitumen kapcsán vizsgálták a laboratóriumban: alacsony (7,5%-os) közepes (15%-os) és magas (22,5%-os) koncentrációjú gumival. A gép másfél hónapig folyamatosan működött Melbourne környékén, amivel az egyéves UV-sugárzást szimulálták.

A bitumen kémiai és mechanikai tulajdonságainak mérése során a szakemberek azt találták, hogy a magas gumitörmelék-koncentrációjú bitumen 50 százalékkal kevesebb UV-károsodást mutat a hagyományos aszfalthoz képest.

– mondta Filippo Giustozzi, az RMIT Egyetem docense, az új tanulmány vezető szerzője ZME Science online tudományos portálnak. – Annyira hatékonyan működik fényvédőként az utakon, hogy igazából kétszer olyan tartóssá vált a felület, mint a hagyományos bitumen.

És bár a kísérlet javította az utak UV-ellenállását, a mechanikai teljesítményt is csökkentette. Az új kutatás újabb módszert szolgáltathat a régi gumiabroncsok új életre keltésére és környezeti hatásuk ellensúlyozására.