Élet lehet a Föld közelében egy bolygón

Vörös törpecsillag körül keringő szuperföld
Vágólapra másolva!
Lakható övezetben keringő szuperföldet észleltek egy közeli csillagnál – írja a Science Alert tudományos portál.
Vágólapra másolva!

Az anyacsillag a Ross 508, ami egy tőlünk relatíve közel, mindössze 36,5 fényévre található halvány, vörös törpecsillag. A körülötte keringő bolygó tömege négyszerese a Földének. Tömege alapján a kutatók azt feltételezik, kőzet- és nem gázbolygó lehet.

A most felfedezett szuperföldet a kutatók Ross 508 b-nek keresztelték el. Bár a lakható övezetben kering, vagyis elviekben pozíciója lehetővé tenné a folyékony víz jelenlétét a felszínen, a szakértők még vizsgálják, hogy a Földhöz hasonló életformák lehetnek-e rajta, ennek eldöntéséhez további vizsgálatokra van szükség.

Vörös törpecsillag körül keringő szuperföld Forrás: Science Photo Library

A Ross 508 b-t a japán Subaru Távcsővel fedezték fel.

Az idegen bolygók megtalálásának leghatékonyabb módja az úgynevezett tranzitmódszer. Ennek lényege, hogy amikor a bolygó elhalad a csillaga előtt, kitakar valamennyit annak fényéből, és a műszerek ezt az elhalványulást érzékelik. A halványulás mértékéből kiszámítható a bolygó tömege is.

Eddig 3858 Naprendszeren túli bolygót észleltek a tranzitmódszer segítségével.

A másik bolygókeresési metódus a radiális sebességmérésen alapul; a keringő bolygó gravitációs hatására a csillag színképvonalai Doppler-eltolódást mutatnak, a műszerek pedig ezt detektálják.

Ez a technika jobb a tranzitmódszernél, mert kisebb, szélesebb keringési pályával rendelkező bolygókat is fel lehet fedezni vele.

A Ross 508 b-t is radiális sebességméréssel sikerült megtalálni. A bolygó 10,75 nap alatt kerüli meg csillagát.