Ez lehetett a legnagyobb húsevő dinoszaurusz Európában

Vágólapra másolva!
Az Európában valaha felfedezett legnagyobb vadászó dinoszaurusz maradványait találhatták meg kutatók a La Manche-csatorna egyik szigetén.
Vágólapra másolva!

A csontokat, amelyek valószínűleg egy szpinoszaurusztól (tüskésgyík) származnak, a Nagy-Britanniához tartozó Wight-sziget délnyugati részén tárták fel - közölték csütörtökön a Southamptoni Egyetem kutatói a PeerJ Life & Environment című tudományos folyóiratban.

- írta Chris Baker, a kutatócsoport vezetője.

Az egyetemnek a kutatást ismertető közleménye szerint a kövületek, köztük medencecsontok és gerinccsigolyák, egy kétlábú dinoszaurusztól származnak, amelynek feje egy krokodilére hasonlított. A maradványokból megállapítható, hogy az állat halála után dögevők egész sora vetette rá magát.

A southamptoni kutatók már tavaly is beszámoltak két hasonló őshüllőfaj felfedezéséről is.

Forrás: University of Southhampton/A Hutchings

Az új lelet alátámasztja azt a feltételezést, hogy a szpinoszaurusz eredetileg Nyugat-Európából származik, ahol szétvált több fajra, mielőtt másutt is elterjedt - írják a kutatók, akik most mikroszkóppal akarják megvizsgálni a talált anyagok vékony rétegeit, hogy megtudják a ragadozó korát és további információkhoz jussanak a fejlődéséről.

Az Anglia déli partjaitól néhány kilométerre fekvő Wight-sziget olyan geológiai formációkkal rendelkezik, amelyeknek egyes részei sok millió évesek.

(MTI/dpa)