Egy tanulmány szerint bár rengeteg „szép" hal úszkál a tengerben, ám a „csúnya" társaik is megérdemlik a szeretetet. A kutatók szerint azokról a halakról van szó, amelyeket a tudósok a legesztétikusabbnak ítélnek, ezért magasabb védettségi státuszt kapnak, pedig a „csúnyának" ítélt halak a leginkább a legveszélyeztetettebb fajok.
A PLOS Biology folyóiratban most publikált tanulmány eredményei segíthetnek a kutatóknak megérteni „a biológiai sokféleség nem anyagi vonatkozásait", amely a tudósok szerint „a természet hozzájárulása az emberekhez". Tehát a természet káros és jótékony hatásait jelölik az emberek életminőségére vetítve.
Gondoskodnunk kell arról, hogy „természetes" esztétikai előítéleteink ne tegyenek minket a természetvédelmi erőfeszítések során elfogulttá – mondta Nicolas Mouquet , a Montpellier Egyetem közösségi ökológusa, a tanulmány egyik vezető szerzője a The Guardian online portálnak. – Ez az eltérés az esztétikai érték és a kihalási sebezhetőség között hosszú távon kihathat.
Mouquet csapata először egy online felmérést végzett, amelyben a nyilvánosság 13 ezer tagja értékelte 481 darab sugarasúszójú halról készült fénykép esztétikai vonzerejét. A szakemberek az adatokat egy mesterséges intelligencia rendszerbe táplálták be, ami lehetővé tette számukra, hogy előrejelzéseket generáljanak arra vonatkozóan, hogyan értékelték volna az emberek 4400 különböző fénykép alapján az összesen 2417 legismertebb zátonyhalfajt.
Az összesített eredmények szerint a leggyakrabban a fényes, színes és kerek testű halfajokat, mint például az angyalhalkirálynőt (Holacanthus ciliaris) és a tehénhalat (Longhorn cowfish) minősítették „szebbnek". Az esztétikai rangsorban lejjebb elhelyezkedő, a közvélemény által „csúnyábbnak" ítélt halfajtákat – általában sárgásszürke, hosszúkás testalkatúak, világosan kirajzolódó színminták nélküli halak, mint az óriásfarkú halak (Gigantura) vagy a gömbölyű hering (Spratelloides gracilis) – a Nemzetközi Természetvédelmi Unió szintén nagyobb ökológiai kockázatúnak ítélte, és a Vörös Listáján a „veszélyeztetett" kategóriába sorolták, mégis kisebb figyelmet kapnak.
A tudósok szerint a „vonzóbb" fajoknál az alkalmazkodás eredménye, hogy így néznek ki,
mivel gyakran a vízoszlopban élnek és homogénebb élőhelyen kell megbújniuk, de ez egyúttal jobban felkelti az érdeklődést is velük kapcsolatban, és nagyobb valószínűséggel túlhalásszák őket a tanulmány szerint.
Tanulmányunk felhívja a figyelmet arra, hogy valószínűleg jelentős eltérések mutatkoznak a védelem potenciális támogatása és az erre a támogatásra leginkább rászoruló fajok között – mutatott rá Mouquet. – A természetvédelmi erőfeszítések torzításait számos különböző típusú állatfaj esetében dokumentálták, például a gerincesek sokkal nagyobb arányban vannak jelen a kutatásban, mint a gerinctelenek, és az esztétikai érték gyakran fontos mögöttes tényező ezekben a preferenciákban.
Hozzátette: noha az esztétikát alapvető ökoszisztéma-szolgáltatásként ismerik el, gyakran alábecsülik a politikai és természetvédelmi döntésekre gyakorolt hatásukat. Mouquet szerint az ezen a területen végzett további kutatások segíthetnek a tudósoknak abban, hogy jobban előre jelezzék a fajok elvesztésének következményeit.