Az optimistább nők általában hosszabb ideig élnek

öregedés
Az új felfedezésnek messze ható következményei lehetnek az öregedés élettani folyamatainak szabályozásában
Vágólapra másolva!
Úgy tűnik, a nők sokat profitálhatnak a magasabb szintű optimizmusból. A Harvard TH Chan School of Public Health új kutatása szerint ugyanis azok a hölgyek, akik optimistábbak, általában hosszabb élettartamot élnek meg és nagyobb eséllyel érik el 90 év feletti életkort.
Vágólapra másolva!

A Journal of the American Geriatrics Society folyóiratban publikált tanulmány olyan, korábbi kutatásokra épült, amelyek az optimizmus és a várható élettartam közötti kapcsolatot vizsgálják. Bár az előző munka felfedezte, hogy

a magasabb szintű optimizmus kéz a kézben jár a hosszabb várható élettartammal,

de leginkább a fehér bőrű nőkre összpontosított. Annak megállapítására, hogy a kapcsolat megfigyelhető-e a faji és etnikai csoportok között, a szakemberek most a résztvevők sokszínűbb populációját vonták be. Ahogy a csapat magyarázta, ez azért szükséges és hasznos, mivel ezeknek a csoportoknak a halálozási aránya általában magasabb, mint a fehér populációké.

Az optimizmus minden szinten kifizetődő? Forrás: Technohealthhub

– mondta Hayami Koga, a Graduate School of Arts and Sciences PhD hallgatója és vezetője a ZME Science online tudományos portálnak. – Sok korábbi munka olyan hiányosságokra vagy kockázati tényezőkre összpontosított, amelyek növelik a betegségek és a korai halálozás kockázatát.

Hozzátette: eredményeik azt sugallják, hogy érdemes a pozitív pszichológiai tényezőkre, például az optimizmusra összpontosítani, mint a hosszú élettartam és az egészséges öregedés elősegítésének lehetséges új módjaira.

A tanulmányhoz a csapat 159 255 résztvevőtől gyűjtött adatokat és felmérési válaszokat a Women's Health Initiative (WHI) tanulmány résztvevői közül.

Ez az Egyesült Államokban élő, 50 és 79 év közötti menopauzás nőkre összpontosított, akiket 1993 és 1998 között regisztráltak és 26 évig követtek nyomon. A nőknél optimizmusmérést végeztek, akik más demográfiai és egészségügyi adatokat is szolgáltattak a vizsgálat elején.

A rendszeres mozgás is lassíthatja az öregedési folyamatot Forrás: pexels.com

A résztvevők közül az optimizmus alapján a legmagasabbra rangsorolt 25 százaléknak átlagosan 5,4 százalékkal hosszabb volt az élettartama, akik 10 százalékkal nagyobb valószínűséggel érték meg a 90 éves kort is.

A csapat nem talált arra utaló bizonyítékot, hogy az optimizmus a faji vagy etnikai csoportokat másként befolyásolta volna, még akkor sem, ha figyelembe vették a demográfiai tényezőket, a krónikus állapotokat vagy a depressziót. Az olyan életmódbeli tényezők, mint a rendszeres testmozgás és az egészséges táplálkozás viszont hatással voltak az élettartamra, de ennek kevesebb, mint egynegyede volt az optimizmushoz köthető.