Radioaktív szennyezés, véletlen vagy nem engedélyezett kilövés, lopás vagy elvesztés, a lakosság valós vagy lehetséges radioaktív veszélyeztetése – az amerikai haderő ezeket az atomfegyverekkel kapcsolatos incidenseket nevezi Törött Nyílnak, Broken Arrow-nak. Az amerikai hadügyminisztérium összesen 32 Broken Arrow-esetet ismer el 1950 és 1980 között. Ezek között voltak olyanok, amikor egy bombázóról véletlenül ledobtak egy hidrogénbombát egy amerikai nagyváros közelében, de az is előfordult, hogy egy atombombával felszerelt vadászbombázó a tengerbe esett egy repülőgép-hordozóról. 1980-ban egy ballisztikus rakéta felrobbant a silójában Arkansasban, és a detonáció kilőtte egy mezőre a robbanófejet. Egyik hajmeresztő balesetben sem történt nukleáris reakció, vagyis az atombombák nem robbantak fel. Ugyanakkor aggasztó, hogy ezekben az incidensekben hat atombomba nyomtalanul eltűnt – legalábbis ennyit vall be a Pentagon.

Az első baleset atombombával

1950. február 13-án egy B-36 bombázó, 17 fővel a fedélzetén egy Mark IV. jelű atombombát vitt egy hosszú gyakorló bevetésre, amelyen egy szovjet nagyváros elleni támadást szimuláltak. A bomba a Nagaszakira ledobott fegyverhez volt hasonló, de biztonsági okokból nem szerelték bele a hasadóanyagot tartalmazó kapszulát.

A B-36 Peacemaker stratégiai bombázóForrás: Flugrevue.de

A gépnek majdnem 9 ezer kilométeres utat kellett megtennie Alaszkából, Montanán keresztül San Franciscóig, ott „ledobni a bombát", majd a texasi Carswell légibázison leszállni.

A bajok nem sokkal a felszállás után kezdődtek. A gép jegesedni kezdett, a plusz súly túlterhelte a hat motort és négy hajtóművet. Három motor kigyulladt, az óriásgép pedig nem tudta tartani a magasságot.

Harold Barry százados és a személyzet az előírásoknak megfelelően arra készült, hogy ledobja az atombombát a Csendes-óceán felett. De az első gombnyomásra semmit nem történt. Csak másodszorra nyílt ki a bombatér ajtaja, és zuhant ki a bomba. Ezután távirányítással felrobbantották a bombára szerelt hagyományos tölteteket. Ezek szerepe éles helyzetben az lett volna, hogy elindítsák a láncreakciót a bomba nukleáris töltetében.

A gép parancsnoka ezután robotpilótára kapcsolta a bombázót, és a személyzet tagjai kiugrottak a kanadai Princess Royal-sziget fölött. A 17 fős legénységből 12 embert megtaláltak a kanadai mentők. Öt repülő eltűnt, közöttük a fegyverzeti tiszt, Theodore Schreier száados.

Az amerikai légierő a kanadaikkal közösen lázas keresésbe kezdett. Az izgalom oka az volt, hogy a magára hagyott bombázó nyomtalanul eltűnt, ezért az amerikaiak gyanakodni kezdtek: lehet, hogy a személyzet rosszul emlékezett, és mégsem dobták az óceánba a bombát? Vagy valami kémtörténet nyomára bukkant volna a légierő?

3 év múlva egy olajkutató csapat megtalálta a B-36 bombázó roncsát, 360 kilométerrel távolabb, a Mount Kologet oldalában. A gép ekkora távolságot megtett egyedül, pilóta nélkül – ilyen esetekről részletesen írtunk korábban lapunkban. Az amerikai légierő háromszor próbált meg odaküldeni egy kutatóegységet, de a rossz idő mindannyiszor megakadályozta az expedíciót. Végül 1954-ben eljutott a roncshoz egy amerikai csapat, magához vette a titkos kódkönyveket és minden olyasmit, ami az atombombával volt kapcsolatos.

Egy kanadai kutató, John Clearwater később eljutott a roncshoz, és egy sértetlen bomba-felfüggesztőt talált benne. Szerinte ez azt jelentette, hogy a legénységnek nem sikerült az óceánba ejteni az atombombát – emlékeznek olvasóink, elsőre biztosan nem sikerült ledobni –, és a fegyverzeti tiszt, Schleicher százados épp ezért a fedélzeten maradhatott, hogy visszavezesse a gépet a kiindulási repülőtérre.

A bomba sorsáról bizonyosat azóta sem tudni. Sem a kanadaiak, sem az amerikaiak nem bukkantak a nyomára. Így tehát már a legelső Broken Arrow-eset egy olyan incidens volt, amelyben az érintett atomfegyver nyomtalanul eltűnt.

Az eltűnt Mark IV. atombombaForrás: History.com

Mi baj történhet egy hidrogénbombával?

Igazán semmi, legfeljebb az ember véletlenül ledobja egy nagyvárosra.

Pontosan ez az abszurd és ijesztő eset történt 1957. május 22-én, az új-mexikói Albuquerque-ben. Egy B-36 bombázó repült el a város felett, a fedélzetén egy Mark 17. jelzésű, 20 tonna súlyú hidrogénbombával.

A Mark 17. hidrogénbomba a múzeumban, egy B-36 bombázó mellettForrás: Flickr

Ez tíz megatonnás hatóerejű volt, ami a hirosimai atomfegyver közel ötszázszorosának (!) felel meg.

B-36 bombázó a levegőbenForrás: History Link

Richard Meyer alezredes, a pilóta így írta le az eseményeket:

Valaki felkiáltott, hogy bomba kioldva (bombs away). Ebben a pillanatban a gépünk ugrott felfelé 300 métert, ahogy megszabadult a 20 tonnás súlytól. Én csak azt tudtam mondani, hogy ó, b... meg!

George Houston rádiós azt mondta, ez tipikusan olyan eset, ami utólag vicces, de amikor történik, rettenetesen ijesztő.

Az egész azért történt, mert egy ostoba szabály miatt a szerencsétlen navigátornak minden egyes fel- és leszálláskor gyakorlatilag fel kellett másznia a hidrogénbombára, egy biztosítótüske ki- és behelyezésére. Épp leszálláshoz készülődtünk, úgyhogy Bob Carp hadnagy ott küzdött a bombán, amikor erős turbulenciába kerültünk. A fickó megragadta az első keze ügyébe kerülő tárgyat – a bombakioldó kart. A bomba erre ráesett a gép hasán levő ajtóra, leszakította és azzal együtt kizuhant a gépből. Szörnyű és félelmetes volt, hogy ledobtuk a hidrogénbombánkat. Először azt hittük, hogy vele együtt ledobtuk a hadnagyot is.

A b-36 bombatere, ahonnan kiesett az atombomba, és majdnem a navigátor isForrás: History.com

 A navigátor egyszer csak kimászott a bombatérből. A legénység tagjai szerint ember olyan falfehér, mint ő, még sosem volt a világtörténelem. Azt mondogatta:

„nem nyúltam semmihez, nem én voltam." Jack Resen elektronikai hadviselési tiszt ezt annyira mulatságosnak találta, hogy hatalmas nevetésben tört ki.

A bomba pontosan 518 méter magasságból zuhant le.

Az elvesztett atombomba kiásásaForrás: Wikipedia

Atomrobbanás nem történt, mert a hasadóanyagot a bombázó egy másik részében tárolták, és nem szerelték bele a bombába. A nem nukleáris robbanóanyag viszont felrobbant, amikor a bomba becsapódott. A detonáció egy 4 méter mély és 8 méter átmérőjű krátert vájt a sivatag homokjába, Albuquerque külvárosában, egy farmon. Az abszurd baleset abban is különös volt, hogy Amerika máig legpusztítóbb atomfegyvere egy szerencsétlen tehénre esett. Ő volt a hidrogénbomba egyetlen áldozata.

Amikor egyetlen hajszál választotta el a világot egy hidrogénbomba felrobbanásától

Az 1960-as és 70-es években a Stratégiai Légiparancsnokság (Strategic Air Command, SAC) a nap minden percében több, éles atomfegyverrel felszerelt bombázót tartott a levegőben, a Szovjetunióhoz viszonylag közeli pontokon, hogy ha a szovjetek támadásra készülnének, az Egyesült Államok megelőző csapást mérhessen. Ezeken a gépeken már nem külön tárolták a bombát és a hasadóanyagot, hanem összeszerelve, ledobásra készen szállították őket. Az egyik éles őrjáratozási forma fedőneve Chrome Dome volt.

1961. január 24-én a SAC egy B-52 bombázója őrjáratozó repülést hajtott végre amerikai terület felett. Két, egyenként 24 megatonna erejű, éles hidrogénbombát hordozott. A B-52 épp éjfélkor csatlakozott egy tankerhez, hogy üzemanyagot vegyen fel a levegőben. Ekkor a tartálygép személyzete észrevette, hogy a bombázó jobb szárnyából folyik a kerozin. Az irányítás utasította Walter Tulloch őrnagyot, a bombázó parancsnokát, hogy fogyassza ki az üzemanyagát egy kényszerleszálláshoz, majd térjen vissza a bázisára.

A repülőtér megközelítése közben azonban a gép egyre több hibát produkált, és 3 ezer méter magasságban szó szerint darabokra szakadt. A nyolcfős személyzetből öten tudtak katapultálni, illetve kiugrani. Adam Mattocks hadnagy máig az egyetlen, aki vészhelyzetben, katapultülés hiányában a tetőnyíláson át tudott elhagyni egy B-52 bombázót. A gép közben kettétört, a bombatér ajtaja is kinyílt és a két hidrogénbomba kiesett a gépből az észak-karolinai Goldsboro város térségében.

Az egyik robbanóeszköz a későbbi jelentés szerint 1100 km per óra sebességgel csapódott a földbe. A vezérsíkját 6 méter mélyen találták meg egy hét keresés után, de a többi része egyes vélemények szerint akár 60 méter mélyen is a talajba fúródhatott. A légierő, amit tudott, kiemelt a földből, de a fegyver teljes eltávolítása máig nem történt meg. A kormány megvásárolta a földterület tulajdonjogát, ahol a kutatást megtiltották, de a földművelést engedélyezték. Azóta is minden évben megmérik a sugárzást a környéken, mert a bomba legnagyobb része azóta is ott van.

A magát élesített hidrogénbomba, amelynél csak egyetlen kapcsoló akadályozta meg a termonukleáris robbanástForrás: Nuclear Secrecy

A másiknak kinyílt a fékezőernyője, ami aztán beleakadt egy fába, így a bomba szinte nem is sérült meg. Könnyen meg is találták és elszállították. De a kettő közül ez a második, a sértetlen hidrogénbomba volt az, amely halálra rémítette a légierő kutatócsapatát és az atomtudósokat.

Az ugyanis, hogy kinyílt a fékezőernyője, azt jelentette, hogy beindult az élesítési folyamat. Vagyis az emberiség történetének legpusztítóbb fegyvere, amelyet éles járőrözésen, bevetésre készen vitt magával egy repülőgép, élesítette önmagát és megkezdte a felkészülést arra, amire tervezték: az atomrobbanásra.

A goldsborói hidrogénbomba kiemeléseForrás: Wikipedia

Ralph Lapp, a Manhattan Project, az első amerikai atombomba kifejlesztéséért felelős csoport tagja, azt írta az esetről, hogy

A Védelmi Minisztérium szerencsére bonyolult eszközöket fejlesztett ki és szigorú szabályokat alkotott azért, hogy ne történhessen véletlen robbanás. Ennél az esetnél a hat beépített robbanásvédelmi rendszernek egy bizonyos sorrendben kellett volna kikapcsolódnia láncreakcióhoz. A hatból öt védelmi rendszer már lekapcsolt, de az utolsó megakadályozta a robbanást.

Parker Jones, a Sandia Nemzeti Laboratórium, a vezető atomfegyverzeti kutatóintézet nukleáris biztonságért felelős vezetője így kommentálta Dr. Lapp írását:

Nem igaz, hogy nagyon bonyolult lenne az atombombák beépített védelme. Épp az a baj, hogy olyan egyszerűek, mint a faék. Az sem igaz, hogy hat beépített védelmi rendszert volt a bombában - csak négy volt, és ebből három már kikapcsolt. Annyi igaz, hogy egyetlen kapcsoló állta útját a termonukleáris robbanásnak.

A goldsborói véletlen atombomba-dobásról és a lehetséges robbanásról szóló eredeti jelentés és a szakértői kommentekForrás: PBS

A szakértők egyetértettek abban, hogy a bombázó darabokra törésekor érhette nagyfeszültségű áram a bomba beépített elektromos és elektronikus védelmét, hogy az kiütötte a biztonsági kapcsolók legnagyobb részét.

Robert MacNamara védelmi miniszter ezt mondta a balesetről:

Pusztán a véletlenen múlt, hogy két vezeték nem adta át egymásnak az áramot. Csak ennyi akadályozta meg a katasztrófát.

A legnagyobb hidrogénbomba felrobbantása a Bravo Castle-tesztben, 1950-benForrás: Atomic Heritage

Cikkünk folytatódik, kérjük, lapozzon!