Narancssárga szuperhold lesz látható az égen most szerda éjjel

szuperhold
Szuperhold idején a Hold földközelsége miatt mintegy tíz százalékkal nagyobbnak, és 30 százalékkal fényesebbnek látszik égi kísérőnk
Vágólapra másolva!
Július 13-án szerdán éjjel narancssárga árnyalatú szuperhold figyelhető meg az égen. A Hold Földről látható látszólagos mérete ekkor lesz a legnagyobb.
Vágólapra másolva!

A Hold átmérője és a fényessége is nagyobb lesz a szokásosnál

Magyar idő szerint szerdán este 11 órakor mintegy 357 ezer kilométer távolságra lesz tőlünk a Hold, ami azt jelenti, hogy égi kísérőnk mintegy 10 százalékkal nagyobbnak és 30 százalékkal fényesebbnek tűnik majd, mint amekkora a telihold szokott lenni.

Szuperhold idején a Hold földközelsége miatt mintegy 10 százalékkal nagyobbnak, és 30 százalékkal fényesebbnek látszik Forrás: MTI/Komka Péter

Az égi jelenség évente változó, hogy hány alkalommal fordul elő, legutóbb idén június 14-én volt megfigyelhető,

a legközelebbi szuperhold pedig 2023. augusztus 1-jén lesz látható

- mondta el az MTI érdeklődésére Szabó Olivér Norton, a Svábhegyi Csillagvizsgáló csillagásza. A látványos jelenséget az okozza, hogy a Hold és a Föld távolsága változó, mivel a Hold Föld körüli pályája nem kör, hanem ellipszis alakú.

Szuperhold idején megnő a Hold látszólagos átmérője és a fényessége is Forrás: AFP/David Mcnew

Szuperhold akkor fordul elő, amikor a Hold a Földhöz legközelebb esik, egyidőben a teliholddal.

Ez a távolság a júliusi telihold idején mintegy 357 258 kilométer.

A fénytörés okozza a Hold narancssárga színárnyalatát

A Hold narancssárga árnyalatát a fénytörés okozza. A magasan járó holdat vakítóan fehérnek látjuk, mivel fénye vékonyabb légrétegeken keresztül ér el hozzánk. Amikor viszont alacsonyan jár, a légkör, amelyen a fénynek át kell haladnia, sokkal vastagabb.

2033-ban lesz legközelebb egyszerre szuperhold és holdfogyatkozás Forrás: MTI/Komka Péter

A Hold visszavert fénye valójában a Napé, különböző hullámhosszokból áll,

amelyeket a természetben például a szivárvány színeiben láthatunk. Azért látjuk narancssárga színűnek a Holdat, mert a hullámhosszok közül a kék jobban szóródik az atmoszférában, mint a vörös. Minél vastagabb légrétegen nézünk keresztül, annál több kék fény szóródik szét, miközben a vörös sugarak könnyen átjutnak a légrétegeken.

(Forrás: MTI)